Délmagyar logó

2018. 11. 16. péntek - Ödön 2°C | 11°C Még több cikk.

Fordult a kocka: már E. Zsanett ellen nyomoznak

Ötrendbeli hamis vád miatt indított nyomozást múlt pénteken a Budapesti Nyomozó Ügyészség az ellen a 21 éves lány ellen, akit állítása szerint rendőrök erőszakoltak meg tavaly májusban - mondta szerdán a Független Hírügynökségnek Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője.
A nagy botrányt kirobbantó ügy a 21 éves Zsanett feljelentésével indult, aki azt állította, hogy tavaly május elején rendőrök leintették autóját a fővárosi Múzeum körúton, majd azt mondták, hogy előállítják.

A lány szerint azonban ehelyett egy félreeső utcába hajtottak vele, ahol ketten megerőszakolták, ezután pedig pénzt követeltek tőle. A rendőrök ezzel szemben azt állították, hogy a lánynál nem voltak papírok, ezért hazavitték.

A történtekkel kapcsolatban a nyomozó ügyészség a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (REBISZ) állományába tartozó 5 rendőrt vett őrizetbe, majd a bíróság május 19-én előzetes letartóztatásba helyezte őket. Egy hónap után végül mindegyiküket kiengedték és szabadlábon védekezhettek tovább.

Az ügyészség decemberben fejezte be a nyomozást: az erőszakos nemi közösülés gyanújában bűncselekmény hiányában, míg a vesztegetés gyanújában bizonyítottság hiányában szüntette meg az eljárást. A lány ügyvédje panaszt nyújtott be a megszüntetés miatt, de az ügyészség ezt elutasította, jogerősen így múlt héten zárult le az ügy.

Még tart a katonai ügyészi eljárás, ami azért indult, mert a rendőrök elhagyták szolgálati helyüket és nem jelentették fel a lányt mert nem voltak nála iratok.

Olvasóink írták

  • 3. anna 2008. január 25. 08:00
    „Az a probléma, hogy a hölgy feneke máshol volt minta rendőrök, így nem jön össze a történet. Most a hölgy feje van satuba. Mindenesetre az ügyvédje felokosíthatta volna, neki nincs joga hülyének lenni.”
  • 2. joy 2008. január 24. 16:08
    „Gátlástalan hazudozó ruvnya a nő.
    Aki meg beveszi, amit bead neki nagyon buta ember.
    Te még azoknál is sötétebb, rágalmazó alak vagy.
    Adja jósorsod, sose szorulj azok segítségére, akikkel most aljaskodsz!”
  • 1. Cseter János 2008. január 24. 12:25
    „Fordúlt a kocka? Csak nem Zanett erőszakolta meg a rendőröket?
    Talán nem is volt oka, csupa kitraláció volt öt becsületes rendőr ellen?
    Sőt azok után, hogy taxiként (ingyenfuvarként)használták a "Szolgálunk és Védünk" feiratú járművet? Ez a hála a derék rendőreink felé? Vajon miért nemlehet a védtelen nőknek gázpisztolyt, gáz sprét vagy sokkolót) tartani az ilyenesetekre? Ja, akkor nyoma is maradna és nem lehetne a kockát forditani? Persze példátkell statuálni, hogy a rendőröket nem lehetcsak úgy következmények nélkül feljelentgetni! Ahhoz minimum egy gyereknek kell születni, ahol legalább öt apát lehet egyszerre megállapitani? De lehet, hogy gumibottal kell neki születni?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felfüggesztett fogház Toller László balesete ügyében

Bűnös a balesetet okozó gépjármű vezetője, vagyis ő felel azért a balesetért, amelyben Toller László… Tovább olvasom