Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Harmincra kellene lassítani a zebrák előtt

Harminc kilométer/órás sebességre kell majd lassítani a lámpával nem védett zebrák előtt egy terevezett új KRESZ-szabály szerint. Az idén már 750 baleset történt Magyarországon gyalogátkelőhelyeken.
Még a KRESZ átfogó módosítása előtt szeretne megváltoztatni néhány szabályt a rendőrség. Kötelezővé tennék például azt, hogy a lámpával nem védett zebrák előtt harminc kilométeres óránkénti sebességre lassítsanak a sofőrök.

Komáromi Endre ezredes, az ORFK közlekedési főosztályvezetője szerint "kis kormányzati segítséggel" Magyarország 2010-re teljesítheti azt a vállalását, hogy 2001-hez képest harmadával csökkentse a közlekedési balesetek halálos áldozatainak számát, sőt még a régi uniós tagállamoknak előírt csökkentést is elérheti.

A zebra előtt 30-ra kellene lassítani. Fotó: Karnok Csaba
A zebra előtt 30-ra kellene lassítani.
Fotó: Karnok Csaba

Az EU a 2001-ben kiadott Fehér könyvben előírta a tagállamoknak, hogy 2010-re csökkentsék a felére a balesetek halálos áldozatainak számát. Mivel hazánk csak 2004-es uniós csatlakozása után részesülhetett a célok megvalósítására elkülönített forrásokból, csupán 30 százalékos csökkentést vállalt - emlékeztet a cikk.

A lámpával nem védett zebrák előtt azért kellene éppen harminc kilométeres óránkénti sebességre lassítani, mert ezzel lehetne követni azt a jelenlegi ítélkezési gyakorlatot, amely szerint minden esetben az autós a felelős, ha 35 kilométer/óránál nagyobb sebességgel gázol a gyalogátkelőhelyen - írja a lap. Ezzel a korlátozással a rendőrség lényegében ezt a bírói gyakorlatot szeretné a jogszabályba beemelni.

"Ausztriában az autósok 70 százaléka már akkor is megáll a gyalogátkelő előtt, ha a gyalogos még nem lépett le. Nálunk 80 százalékuk akkor sem, ha már lelépett" - mondta el a kezdeményezés magyarázatául Komáromi. Az ezredes hozzátette, az idén 750 baleset történt Magyarországon gyalogátkelőhelyeken, többségében az autósok hibájából.

A témáról további részleteket itt talál.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. Beth_ 2008. szeptember 18. 20:26
    „nos.
    érdekes lenne reggel 7 és 8 között pl vásárhelyen a Kossuth téren, ugyanis egy autó elmenne, pár gyalogos átmegy... és így tovább.De szerintem egye a fene ezt a dolgot, a bamba gyalogost úgyis átengedem, ha nagyon látom rajta, hogy siet.
    És biciklistaként látom, ha az autós el fog engedni, és azt is, ha nem. :)”
  • 21. 751510 2008. szeptember 17. 15:29
    „A gyalogosokat is meg lehet sőt kell érteni. Ők az életükkel játszanak a zebrán, hülye lennék lelépni, ha látom hogy jön egy kocsi. Majd ha megvan a szemkontaktus, akkor elindulok. Egyébként minden zebra elé fekvőrendőrt, és akkor a sebességkérdés megoldva. Persze ez nem lenne túl népszerű az autósok körében.Ugyanakkor a gyalogosgázolások se népszerűek a gyalogosok körében...”
  • 20. ifj. Nagy Gábor 2008. szeptember 17. 13:54
    „Ha gyal-kp-út vége tábla van és teljes szélességben zebra, az még az egyszerűbb eset, leszállva szabályos átmenni.

    De van olyan is, hogy nincs az osztott útnak vége táblája, de mégis csak zebra van és sárga négyzet nincs.

    Sőt, olyan is, hogy nincs semmiféle kerékpáros közlekedésre utaló tábla, ellenben a kereszteződésben van sárga négyzetes felfestés.

    Na ezeket hívják nem szabványos felfestésnek. :)”
  • 19. Tomika84 2008. szeptember 17. 13:24
    „Kedves lelketlen!
    Ez esetben mivel lámpa van, az a helyes megoldás, hogy megállsz piros jelzés esetén, és továbbhaladsz, ha zöld jelzést kapsz.”
  • 18. lelketlen 2008. szeptember 17. 13:08
    „8.Gábor.sok helyen van lámpa.gyalogos és kerékpár zöld,de csak zebra van sárga csík nincs.olyan is van,hogy a sárga csíkkal osztott járda és az út kereszteződésében kerékpárút vége tábla van ugyanakkor a lámpa gyalogos és kerékpáros zöld.és sárga csík itt sincs a zebra mellett,csak a tuloldalon osztja ismét a járdát gyalogos és kerékpáros használatra.ezen esetekben mi a szabályos eljárás az autós részéről a kerékpárosokkal szemben.a szabályos alatt értem az anyázás nélküli megoldást mindkét fél részéről.”
  • 17. ifj. Nagy Gábor 2008. szeptember 17. 12:13
    „Kedves kyo,

    http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97500001.KPM

    ajánlom figyelmedbe a 152., ill. a 158/g. ábrát.”
  • 16. fáncsi 2008. szeptember 17. 12:02
    „Bár én Csongrádi lakos vagyok,nemegyszer álltam már meg gyalogátkelőhely előtt,hogy elengedjem a gyalogost.Bár ő BAMBÁN nézett rám,és nem tudta hogy most mi is van.Intettem neki,de nem mozdult.Persze a szemből érkező nem állt meg,mert nem lépett le a gyalogos a zebrára.Én meg mint egy hülye,állok a zebra előtt,és közben gondolom amit gondolok a gyalogosról.Meg kellene tanítani a gyalogosokkal,meg a biciklisekkel a KRESZT!!!Mert amit ők csinálnak az egyszerűen tragikus.”
  • 15. emzsr 2008. szeptember 17. 11:17
    „jav.: tudnia mérni”
  • 14. emzsr 2008. szeptember 17. 11:16
    „Az lenne a normális, hogy mindenki úgy közlekedjen, hogy a saját és a körülötte közlekedő mások testi épségét ne veszélyeztesse. Ha a gyalogos FIGYEL, látnia kell, hogy az autó sebessége milyen, fel kell tudni mérnie, hogy adott látási és útviszonyok + sebesség mellett esélyes-e, hogy megálljon. Bár én tapasztalatból tudom, hgy egy rosszabbul működő fék miatt ez sem mindig életbiztosítás, tehát, az, hogy úgyis van fék a kocsin, még nem jelenti azt, hgy működik is...
    Az autósok és más járművezetők részéről meg az lenne a normális, ha tekintetbe vennék, hogy rajtuk kívül más is közlekedik. Ráadásul jobb, ha arra számítanak, hogy a többiek bénák, és nem bíznak meg mindenkinek a reflexeiben, helyből távolugró és egyéb képességeiben, mert mi van, ha nem jön be...
    Egyszóval ÓVATOSSÁG. Mert utólag már annyira nem számít, hogy nekem volt elsőbbségem, ha valaki meghal, vagy súlyosan megsérül, akárki volt a hibás, ha én voltam az egyik fél, egész életemben megmarad a nyoma min. a lelkemben.”
  • 13. Új Kolompár Rómeó 2008. szeptember 17. 11:01
    „3. hozzászólás kyo 2008.09.17. 08:17:
    8. hozzászólás ifj. Nagy Gábor 2008.09.17. 09:39

    Ott az elsobbsegadas kotelezo tabla. 1 honapja legalabbis ott volt.
    Es nem a kerekparosnak van kirakva, hanem az autosnak, mind a ket iranybol.

    Egyertelmu.

    A sarga csik jogos, nem emlekszem.
    Ellenben sarga csik van a Dugonics ter felol a Somogyi fele is, ahol a villamost keresztezi, ott pedig a kerekparosnak kell elsobbseget adnia. Akkor ott mi van?

    Ismetlem: a Regihidnal a sarga csik nem remlik, en is tevedhetek!”
  • 12. kyo 2008. szeptember 17. 10:43
    „Kedves ifj Nagy Gábor!Azt hiszem azt mindketten tudjuk, hogy le kéne szállni a kerékpárról,DE NEEEM TESZIK MEG! Hát akkor mit csináljunk?? Ja, nem is beszélve arról,hogy még az illetőnek áll feljebb,akkor is,ha tudja, hogy csupa véletlenségből nem nyuvasztottad ki.”
  • 11. verébpisti@citromail.hu 2008. szeptember 17. 10:15
    „kekecke..Te nem szoktál sétálni?
    Az ilyenek a legrosszabb gyalogosan átkelők a zebrán mint Te!”
  • 10. k 2008. szeptember 17. 10:13
    „Az autós köteles ugy meg közelíteni a zebrát, ha ott gyalogos közlekedik, akkor meg tudjon állni, ill. a gyalogos csak akkor léphet le a zebrára ha az nem veszélyezteti saját ill. más testi és vagyon biztonságát.
    A gyalogosnak kell sajnos fel mérnie hogy az az autó ami elé lelépet valóban meg tud-e állni, egy kis előre lépéssel ki kell próbálni(ez esetben vagy látjuk h lassít na meg anyázik is, meg hát a gyalogos is vagy a soför manőverezik egyet azt kész)!
    Na de ez csak egy hsz., továbbiakban mindkét fél beleszarik a közlekedésbe!”
  • 9. egy 2008. szeptember 17. 09:53
    „kekecke!
    Ha segítesz egy gyalogosnak, akkor előtte szólj már, hogy hol csinálod, mert amint kiszálltál nekem nem kellene tovább gyalogolnom... :))))
    Ja, és az értékeid is hagyd az ülésen... :)))
    Segítségedet előre is köszi! :)”
  • 8. ifj. Nagy Gábor 2008. szeptember 17. 09:39
    „kyo, Rómeó:

    Zebrán sehol nem mehet felszállva a kerékpáros.

    Ahol a zebra _mellett_ sárga négyzetek is vannak, ott igen!

    De amíg a közlekedésszervezés kétkerekű gyalogosként kezeli a kerékpárost, addig ne csodálkozzunk, ha úgy is fog viselkedni...”
  • 7. joy 2008. szeptember 17. 09:19
    „NEM!
    30 km/ó sebességgel épp úgy halálra tud gázolni autós egy babakocsit toló anyukát, mint megtette ezt már az idén jónehányszor a 60-as korlátozásnál!

    Úgy kell meghatározni, ahogyan tisztességes EUrópában szokás:
    "Olyan sebességgel kell megközelíteni a kijelölt gyalogátkelő helyet, amelyen az áthaladni szándékozó gyalogosnak mindenkor elsőbbsége van, hogy azon semmi módon NE történjen baleset!"”
  • 6. hu 2008. szeptember 17. 08:52
    „a Somogyi utcán haladva a klinikák felől,nem lehet belátni a híd felől érkező kerékpárutat!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 5. kekecke 2008. szeptember 17. 08:52
    „szerintem meg kellene állni a zebra előtt , kiszállni és átkísérni a túloldalra a gyalogost, majd megkérdezni , hogy segíthetek-e még valamit !”
  • 4. zuzu 2008. szeptember 17. 08:44
    „Kár, hogy itt csak a KRESZ megváltoztatásával érhető el valami (talán). Az egész közlekedési morálnak kellene megváltozni!! Vonatkozik ez minden közlekedőre( biciklis, gyalogos, autós)”
  • 3. kyo 2008. szeptember 17. 08:17
    „Kedveském Rómeó!Légyszives nézd már meg Szegeden hány helyen a gyalogátkelőnél,vagyis a zebránál megy át a kerékpárút.Nem csak a Régihídnál. Igaz,le kellene szállniuk a vasszamárról,de senki sem teszi. Egyéb iránt amit írtam azt a saját tapasztalatomból írtam, még jó, hogy az ilyen helyeken mindig számítok egy ökör kerékpárosra,s csak ezokból nem vasaltam ki a már gyereknek nem mondható apukát hátul a gyermekével.”
22 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ivott a nagycenki fiút gázoló osztrák rendőr

Osztrák részről új információ látott napvilágot a magyar utakon júliusban halálos közúti balesetet… Tovább olvasom