Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Három romániai, kettő szlovákiai magyar képviselő jutott be

Három EP-képviselő jut be biztosan a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) neve alatt futó Magyar Összefogás listájáról, de egy negyedik mandátumot is kaphat a romániai magyarság a töredékszavazatok visszaosztásából.
Szlovákiában a Magyar Koalíció Pártja (MKP) két képviselőt küldhet Strasbourgba. A romániai magyarság eddig három képviselőt küldött az Európai Parlamentbe, az MKP-nak pedig - akárcsak ezután - két képviselője volt a testületben. Marosvásárhelyen az RMDSZ kampányközpontjában a becsült eredmények közzététele utáni nyilatkozatában Markó kifejtette, hogy a Magyar Összefogás listája a szavazatarányokat tekintve egy százalékkal többet kapott, mint 2007-ben, a legutóbbi romániai európai parlamenti választáson a magyar indulók együttesen. Szlovákiában az MKP a kormánypárti Smer és az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió mögött a harmadik helyen végzett. A Magyar Koalíció Pártját az EP-ben a következő öt évben Bauer Edit és Mészáros Alajos fogják képviselni, közülük Bauer Edit eddig is európai képviselőként dolgozott.



hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felajánlja lemondását Fodor Gábor

Felajánlja lemondását elnöki posztjáról az SZDSZ elnöke hétfőn a párt ügyvivői testületének ülésén.… Tovább olvasom