Délmagyar logó

2018. 05. 23. szerda - Dezső 16°C | 27°C Még több cikk.

Hétfőtől a 14 év alattiak is kaphatnak személyit

Hétfőtől már a 14 év alatti gyermekek számára is lehet személyi igazolványt igényelni, a személyazonosító okmányt, a tb-kártyát, illetve az adóigazolványt a tervek szerint már közvetlenül a gyerek megszületése után igényelhetik a kismamák.
Hétfőtől már csak biometrikus, azaz ujjlenyomattal ellátott útleveleket adnak ki Magyarországon.

A szülő kérelmét a kórház az illetékes anyakönyvvezetőnek továbbítja, aki az okmányirodának, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak, illetve az APEH-nek küldi az igényt. A szülő kérésére a gondviselő nevét és telefonszámát is felvezetik a gyerek lakcímkártyájára, szükség esetére. A későbbiekben a személyi igazolvány jó szolgálatot tehet, az iskolai beiratkozáskor nem kell majd például a születési anyakönyvi kivonat, elég lesz a személyi. Hasonló a helyzet akkor, amikor schengeni országba akar utazni a család, a 14 éven aluliakat személyi ellenében is átengedik majd a határon.

A biometrikus útlevélről még három éve döntött a kormány. 2006. augusztus 29-e óta ennek megfelelően már csak vörös színű úti okmányokat adnak ki, amely elektronikus formában tartalmazza az utazó arcképét, illetve személyi adatait. A kormánydöntés alapjául szolgáló uniós rendelet szerint azonban útlevélnek az illető ujjlenyomatát is tartalmaznia kell, ezért hétfőtől már ezzel is ellátják az okmányt. A régi útlevelek lejáratukig érvényesek, utána azonban az új típusú okmányt állítják majd ki.

Olvasóink írták

  • 9. flexsnake 2009. június 28. 19:58
    „a sárga vonal átlépése fájdalommal jár :D”
  • 8. THK 2009. június 28. 16:29
    „azért kellhet útlevél, mert jópár környező ország nem EU tag, és nem mindegyik fogadja el a személyit

    pl. Horvátország ugyan elfogadja, de ha vki a délebbi részére utazik innen, érdemes lehet Bosznián vagy Szerbián át haladni, akkor pedig már kell az útlevél”
  • 7. aranka2 2009. június 28. 15:53
    „Nagyon egyszerű oka van ennek. Az Unióban személyi okmány nélkül utazni nem lehet. Hál´Istennek sokan utaznak, minek kellene ezért útlevelet váltani? Kapjon a gyerek személyit, és kész. Ez az egyszerűbb.”
  • 6. web 2009. június 28. 15:40
    „"a tb-kártyát, illetve az adóigazolványt a tervek szerint már közvetlenül a gyerek megszületése után igényelhetik a kismamák". Hogy hogy igényelhetik hanem kell is hogy legyen mindenkinek.Az adóhivatalt is meg kellene kérdezni és már tudjuk is.”
  • 5. Tömeg 2009. június 28. 15:27
    „A szem, a száj, a fül, és az orr formája nem változik számottevően az élet folyamán.
    Ezekkel a biometrikus pontokkal lehet egy csecsemőt is azonosítani.
    Ne csak a negatívumot nézzétek mindig.
    Gondoljatok például a terroristák elleni védekezésre.”
  • 4. xene@freemail.hu 2009. június 28. 15:25
    „Szerintem egy GPS-t kéne ültetni mindenkibe, így tudni lehetne, hogy ki, mikor, hova megy...de egyébként volt már 1-2 ilyen film. Csak kár, hogy tényleg valóra is válik ez...”
  • 3. flexsnake 2009. június 28. 14:06
    „Azt nem értem hogy egy csecsemő azonosításában egy arckép mennyire lehet jó megoldás?
    Inkább mindenki koponyájába ültessenek chipet.”
  • 2. vmagdi 2009. június 28. 13:53
    „valakinek baromi nagy biznisz ez a folytonos okmanycsere. En juniusba csereltem, mar akkor tudnivalo volt a biometrikus utlevel szuksegessege, de meg regit adtak, hatha meg egy bort lenyuzhatnak rolam, ugyanis egy amerikai utnal ezzel be se engednenek gondolom, mert az amcsik a kislabom ujjan a kormot is meg ismerni akarjak :)”
  • 1. xene@freemail.hu 2009. június 28. 11:12
    „Ez az, végre egy mindent ellenőrző állam....az írisz-hártyánkról (ami a szemünkben van, s még megbízhatóbb mint az újjlenyomat) nem akarnak fényképet készíteni?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gránátokat találtak a fővárosban

Második világháborús repeszromboló gránátokat találtak szombaton kora délután a fővárosban. Tovább olvasom