Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 5°C | 10°C Még több cikk.

Hivatali vesztegetéssel gyanúsítják a Belügyminisztérium helyettes államtitkárát

Az MTV híradójának értesülései szerint hivatali vesztegetéssel gyanúsítja a Belügyminisztérium egyik helyettes államtitkárát, Eiselt Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészség.

A gyanú szerint Eiselt György még 2009-ben, a Nemzeti Közlekedési Hatóság főigazgatójaként egy luxusautót kapott használatra egy pályázat későbbi nyertesétől - hangzott el kedd este a híradóban.

Közölték, büntetőeljárás indult a cég vezetője ellen is, aki a gyanú szerint az autót bérelte a közlekedési hatóság főigazgatójának. A Belügyminisztériumban megerősítették, hogy a helyettes államtitkárt valóban gyanúsítottként hallgatták ki.

A gyanú szerint 2009-ben luxusautót bérelt a Nemzeti Közlekedési Hatóság akkori stratégiai főigazgatójának az Eclipse Zrt. A cég néhány hónappal később ötmilliárd forintos állami megbízást kapott az eredetiségvizsgálat informatikai rendszerének kidolgozására - mondták a műsorban.

Fazekas Géza a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a híradóval azt közölte: a Központi Nyomozó Főügyészség előtt az elmúlt év ősze óta hivatali vesztegetés miatt folyik ez a büntetőeljárás. Ezen büntetőügyben az elmúlt időszakban több gyanúsításközlés is történt - tette hozzá.
Az ügyészség szóvivője azt nem árulta el, hogy kiket gyanúsítottak meg az ügyben.

Mint elhangzott, a híradó más forrásból úgy értesült, hogy az egyik gyanúsított Eiselt György, aki jelenleg a Belügyminisztérium helyettes államtitkára, a másik pedig az Eclipse Zrt. akkori vezérigazgatója. Mindkettőjük ellen hivatali vesztegetés gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Emlékeztettek: az ügyben tavaly tavasszal az eredetiségvizsgálók szakmai szervezete tett feljelentést.

Korábban Mándi Sándor, az Eredetiség Ellenőrzés a Gépjárműbűnözés Ellen Egyesület elnöke a híradónak elmondta: megállapították, hogy az a cég, aki megnyerte a tendert, egy luxusautót bérelt, és ezt használatba adta olyan személyeknek, akik a tendert előkészítették, illetve a döntést befolyásolhatták.

A híradóban elmondták azt is, hogy az Eclipse Zrt. vezetőit tavaly márciusban kommandósok fogták el. Pénzmosás és adócsalás gyanúja miatt indított ellenük büntetőeljárást a Vám és Pénzügyőrség. A gyanú szerint az ötmilliárdos állami megrendelésből származó nyereséget fantomcégek hálózatán keresztül próbálták meg eltüntetni.

Az ügyben a belügyminiszter - az ártatlanság vélelmére tekintettel, valamint figyelembe véve, hogy Eiselt György a terhére rótt cselekmény időpontjában még nem a minisztériumban dolgozott - az eljárás befejezésekor alakítja ki álláspontját - hangzott el a híradóban.

Olvasóink írták

  • 2. zoltanszabo 2011. július 12. 21:58
    „Csak egy sztár ügyvéd kell .”
  • 1. Queenmargareth 2011. július 12. 20:37
    „Akkor buktatni, börtönbe küldeni, pénzt állambácsinak adni, többi károsultat valahogy kárpótolni: ha hátrányt és pénzt buktak; nem kell cécó.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iszapömlés - Mosonmagyaróváron nem lehet a kolontárihoz hasonló tragédia

Kepli Lajos (Jobbik) szerint érthetetlen különbségek vannak a hazai vörösiszap-tároló konstrukciók… Tovább olvasom