Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Horogkereszteket fújkált egy férfi Fóton

Több rendbeli önkényuralmi jelkép közszemlére tétele miatt eljárás folyik egy férfi ellen, mivel október 9-én éjjel Fót bel- és külterületén több buszmegállóra és azok tábláira fekete spray-vel horogkeresztet fújt - közölte honlapján a rendőrség hétfőn.
A férfi ellen vallási épületet károsító rongálás bűntette miatt is folytat eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság - olvasható a police.hu oldalon.

Mint írták, 2009. augusztus 27-én éjjel a fóti református egyházközösség és a katolikus templom kerítését megrongálta, és azokra festékkel különböző ábrákat fújt.

A férfit a rendőrök előállították, majd ruházatának átvizsgálása során előkerült egy fekete akrilfesték. Tettei miatt gyanúsítottként kihallgatták, és elismerte a bűncselekmény elkövetését. Tettét megindokolta és elmondta, hogy kifejezetten jól látható helyekre fújta az önkényuralmi jelképeket.

A férfi ellen a Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya elemorvos szakértő bevonásával folytatja a büntetőeljárást - írták.

Olvasóink írták

  • 3. keiner 2009. október 27. 14:12
    „Elemorvos szakértő, az hélyes. :-)))”
  • 2. Csecs 2009. október 27. 12:29
    „moderálva”
  • 1. sőndör 2009. október 27. 11:16
    „miért, ha sünöket pingál azok nem önkényuralmi jelkép ??”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos zuhanás a tízemeletes tetejéről

Szörnyethalt az a férfi, aki leugrott egy belvárosi tízemeletes épület tetejéről Pécsett hétfőn. Tovább olvasom