Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Idén is lesz zenei fesztivál a Vajdahunyadvárban

A klasszikus művek mellett könnyed slágerek, klezmer- és cigányzene is felcsendül az idei vajdahunyadvári zenei fesztiválon. A július 11-én induló, 8 hangversenyből álló sorozat koncertjeit hétfőnként és csütörtökönként tartják öt héten át.
"A tavalyi zenei sorozat mind művészileg, mind a látogatottságot tekintve sikeres volt, ennek köszönhetően az idén is meg tudjuk rendezni a fesztivált" - mondta Bálint Gábor, a ligeti koncertsorozatot rendező Musica Hermina Alapítvány vezetője az MTI-nek, utalva arra, hogy az idén már nem adódott pályázati lehetőség, így nem jutottak állami támogatáshoz. "Emiatt a koncertek száma ugyan csökkent, viszont a magas művészi színvonal a fellépő művészeknek és az igényes programnak köszönhetően változatlan" - hangsúlyozta.

Bálint Gábor az idén is teltházas koncertekre számít, arra is alapozva, hogy a jegyárak már a hetedik éve változatlanok. Elmondta, hogy a Magyar Mezőgazdasági Múzeum sem emelte infrastrukturális szolgáltatásainak díjait, ezzel is támogatja a rendezvénysorozatot. "A ligeti koncerteket két évtized alatt mintegy 200 ezer ember látogatta, nagyjából fele-fele arányban külföldiek és magyarok, a sorozat tehát jelentős kulturális eseménnyé vált" - tette hozzá.

A nyitókoncertet a Szent István Szimfonikus Zenekar adja július 11-én: Beethoven-estjükön Szabadi Vilmos hegedűművész működik közre. A MÁV szimfonikusok július 14-én lépnek fel Jandó Jenő zongoraművésszel, Beethoven- és Liszt-darabokkal. Érdekes eseménynek ígérkezik a musicalszínpadról ismert Polyák Lilla koncertje, hiszen a Madách Színház művésze először lép majd fel a Budapest Klezmer Banddel. Új szereplője lesz a fesztiválnak a Budapest Bár is, amely régi slágerekkel teremt különleges hangulatot július 25-én.

Különleges zenei csemegének ígérkezik a sorozat július 28-i koncertje, amelyen Somló Tamás saját szerzeményeit big band zenére hangszerelve adja majd elő a Budapest Ragtime Banddel. A városligeti fesztivál két hagyományos fellépője, a Magyar Virtuózok Kamarazenekar és a Mendelssohn Kamarazenekar augusztus 1-jén, illetve augusztus 4-én ad klasszikus zenei koncertet. Ugyancsak állandóan visszatérő szereplője a nyári koncertsorozatnak a 100 Tagú Cigányzenekar, amely a fesztivál augusztus 8-i záróeseményeként a nemzetközi színpadokon nagy sikert arató programjával szórakoztatja majd a közönséget.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

10-en haltak meg az elmúlt 2 napban közlekedési balesetben

A két nap alatt további 28 súlyos sérüléssel járó baleset történt. A rendőrség összesen 255 közúti balesetnél intézkedett. Tovább olvasom