Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 05. 23. csütörtök - Dezső

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Belföld - Magyarország hírei > Ismertette a 2013-as költségvetés tervezetét Matolcsy

Ismertette a 2013-as költségvetés tervezetét Matolcsy

A kormány több pénzre számít a pénzügyi tranzakciós illetékből, és spórolnának a közszférán.

mti - 2012.06.14. 15:37
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

A jövő évi költségvetésben a kormány változatlanul 660 milliárd forint, GDP-arányosan 2,2 százalékos hiánnyal számol, ugyanakkor a kiadási és a bevételi főösszeget is 170 milliárd forinttal emelte, utóbbi forrása elsősorban a tranzakciós illetékből elvárt 130 milliárd forint 280 milliárd forintra növelése - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón, miután a kormány szerdán második olvasatban tárgyalta a jövő évi büdzsét.

Jelezte, hogy a törvénytervezetet pénteken megküldik a Költségvetési Tanácsnak és beterjesztik az Országgyűlésnek. A sarokszámokat és fejezeti főszámokat július 13-án fogadhatja el a parlament, szeptember 23-án pedig végleges költségvetése lehet Magyarországnak 2013-ra.

A miniszter elmondta: a kormány továbbra is 1,6 százalékos jövő évi GDP-növekedéssel számol. Az államháztartási deficit 2,2 százalék lesz, az államadósság GDP-hez mért aránya 78-ról 76 százalékra csökken a büdzsében szereplő pálya szerint. A javaslat 4,2 százalékos inflációval, a fogyasztás kismértékű bővülésével, és 299,4 forintos euróárfolyammal számol. A folyó fizetési mérleg aktívuma 4 százalék lesz az idei 2 százalék után. Folytatódhat a foglalkoztatás bővülése, a tervezet szerint jövőre 100 ezernél több új - 8 órás - foglalkoztatottal, valamint 300 ezer közfoglalkoztatottal kalkulál a kabinet - mondta a miniszter.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnökségen a 2013-as költségvetésről. Fotó: MTI/Soós Lajos
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnökségen a 2013-as költségvetésről.
Fotó: MTI/Soós Lajos

Az idén az első negyedéves GDP-adatok alapján a kormány a magyar gazdaság stagnálásával számol, az év első felében negatív, majd a második félévben pozitív GDP-alakulást várnak - közölte, megjegyezve, hogy a kormány gazdasági szakértői a plusz 1-mínusz 1 százalék közötti sávot tekintik stagnálásnak.

Giró-Szász András kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy 2013 az emelkedés éve lesz, Magyarország a 2012-es stabilizáció után elindulhat a növekedés útján. Az idei év eredményei közül kiemelte, hogy az államháztartási hiányt sikerül 3 százalék alatt tartani, amelynek köszönhetően az Európai Unió hamarosan megszüntetheti az ország ellen 2004 óta folyó túlzottdeficit-eljárást.

Matolcsy György elmondta: "két lépésben szeretnénk kikerülni a túlzottdeficit-eljárás alól", az első lépés reálisan június 22-én lesz, amikor megszüntethetik a kohéziós alapok felfüggesztését, miután az Európai Bizottság legutolsó előrejelzése szerint jóval 3 százalék alatt - 2,7 százalék - lesz a magyar államháztartási hiány jövőre. A második lépés jövő tavasszal lehet, amikor Magyarország bebizonyítja, hogy 2012-ben 2,5 százalék volt a deficit, s meglesznek az első negyedévi adatok a jövő évi költségvetésről - mondta.

A jövő évi büdzséről szólva a nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy a kormány a kiadási főösszeget 170 milliárd forinttal 15.500 milliárd forintra emelte. Ebből 120 milliárd forint a tárcák és állami szervek többlet forrásigényének kielégítését szolgálja, 50 milliárd forinttal pedig az Országvédelmi Alapot emelik meg, így az 100 milliárd forintra nő.

A bevételi főösszeg szintén 170 milliárd forinttal nő, 14.840 milliárd forintra. A pluszbevételek egyik forrása, hogy a pénzügyi tranzakciós illetékből a korábban tervezett 130 milliárd forinttal szemben 280 milliárd forintot szednek be. További 20 milliárd forint a közszféra hatékonyságjavulásából származik. Ennek részleteiről a miniszter elmondta: az önkormányzati, oktatási és egészségügyi reform nyomán jövőre 250 ezer közalkalmazott tér vissza a központi állami körbe, számukra a kormány elrendeli a kötelező nyugdíjba vonulást 62 év felett, így 10-11 ezer fővel csökken a közszféra állománya, amiből mintegy 20 milliárd forintos megtakarítás származik.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter (b) sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnökségen a 2013-as költségvetésről. Mellette Giró-Szász András kormányszóvivő áll. MTI Fotó: Soós Lajos
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter (b) sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnökségen a 2013-as költségvetésről. Mellette Giró-Szász András kormányszóvivő áll.
Fotó: MTI/Soós Lajos

A tranzakciós illetékről Matolcsy György miniszter leszögezte: annak korábban bejelentett mértéke (1 ezrelék) nem változik, ám az még kérdés, hogy lesz-e felső korlátja. Megjegyezte, hogy felső korlát nélkül 300-400 milliárd forint lenne az illetékből származó bevétel.

Elmondta, hogy a kormány több kérdésben folytat tárgyalásokat a bankszövetséggel, így a tranzakciós illeték felső korlátjáról, a bankadó esetleges kivezetéséről, valamint egy pénzügyi élénkítő paktumról. Mint fogalmazott, "ha kivezetik a bankadót, nem lehetne általános felső korlátja a tranzakciós illetéknek", hiszen a bankadó kivezetése révén kieső forrást pótolni kell. Közölte, hogy a tárgyalások témája emellett egy új otthonteremtési program, mert a mostani "lássuk be, nem működik".

Kérdésre válaszolva Matolcsy György elmondta, hogy a következő hetekben tárgyalnak az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi államtitkárságával az egészségügyi finanszírozás megalapozásáról. Az ágazat nagyon alulfinanszírozott, a bérek alacsonyak, az NGM szerint ezen változtatni kell - közölte. A miniszter azt reméli, hogy részben belső, részben egyéb forrásból, például jövedéki adókból, stabilizálni tudják az egészségügyi kasszát. A cél az, hogy a nyugdíjkasszához hasonlóan zárttá tegyék a rendszert - tette hozzá.

Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
12 következő >> végére >>> 12 hozzászólás
Moderálásra küldöm 12. X_Y 2012.06.15. 06:20

2. tótkomlósi 2012.06.14. 17:29
1. NP1 2012.06.14. 16:11

A fideszbarby megmondta, hogy visszajönnek a külföldre menekült szakemberek!

Hát ha a TEK-esekkel visszahozatják őket, akkor igen...Bár sokan közülük már felvették az ottani állampolgárságot is, és azért ahhoz már pl. a németeknek is lenne egy-két szava ha egy német állampolgárt hozatnának vissza fideszbarby és társai a TEK-kel. :)

Moderálásra küldöm 11. X_Y 2012.06.15. 06:17

10. Egyolvasó 2012.06.15. 05:03

Ja ,majd egy jogászdoktor veszi ki a vakbeled... Csak közben levágja a lábadat, kiveszi a májadat, majd végül sikerül a "vakbél" fejezethez lapoznia a "Sebészet Kezdőknek" kötetben...

Moderálásra küldöm 10. Egyolvasó 2012.06.15. 05:03

1. NP1 2012.06.14. 16:11

Tele van a parlament doktorokkal, válasz egyet közülük, mivel már csak ők maradnak kicsiny hazánkban akik majd praktizálnak.

Moderálásra küldöm 9. tótkomlósi 2012.06.14. 20:12

8. expro 2012.06.14. 19:06

Az nekik JÁR!

Moderálásra küldöm 8. expro 2012.06.14. 19:06

És a 60-év feletti milliomos /milliárdos képviselöket mikor lehet elküldeni hiszen a havi sok-sok fizetés mellett,
ök még nyugdijjat is kapnak.???????????,,

Moderálásra küldöm 7. Ronald01 2012.06.14. 19:04

a magyar ember ha tisztességes az kibukik mert kihasználja a kormány, aki meg ott csal ahol tud na ők a kiskirályok egyedül azok tudnak megélni

Moderálásra küldöm 6. tótkomlósi 2012.06.14. 19:03

4. Tibi71 2012.06.14. 18:27

Megmondta a nagyvállalkozó, hogy neki a 320Ft-os euró felelne meg!
A megállapodást pedig kihúzzák a választásokig!
A viktátor megint elszólta magát a napokban, mikor azt mondta, hogy a hitel veszélyezteti a gazdaságot. Ezt azt hiszem, koszovóban mondta. Tehát, ha valaki összerakja a morzsákat, kirajzolódik, hogy nem is akarnak megegyezni, csak szórakoznak. Mi meg szépen éhendöglünk.

Moderálásra küldöm 5. info 2012.06.14. 18:51

Kicsit bővebben - álmodjunk.......hiszen ez is egy tündérmese!

Moderálásra küldöm 4. Tibi71 2012.06.14. 18:27

Azt mondjátok már meg hogy az IMF-el miért nem egyeztetek már meg hogy az euró 250 ft körül legyen?
Ez már megint egy unortodox kísérletezés,jövőre ezért megszorítás lesz megszorítás,új adók hátán.
Már nincs zsírunk amit levehetnének rólunk!!!!!!!!!!!!!

Moderálásra küldöm 3. roxper 2012.06.14. 17:47

És a nyugdíjba küldött közalkalmazottak nyugdíját ki fogja megfizetni, hogy ezzel olyan hatalmasat tudjon spórolni???


12 hozzászólás12 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...