Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Jancsó Péter: Nem királycsináló, rosszhír-hozó voltam

– Én nem királycsináló vagyok, sokkal inkább rosszhír-hozó voltam,
s a mesében a kínai császár udvarában a rossz hír hozójának megtaposták a hasát. A rossz hír nem mi vagyunk, mi mondjuk a rossz hírt – jelentette ki a Kisalföldnek adott interjújában Jancsó Péter, a Rába rt. lemondott és távozott elnöke.
Jancsó Péter
– Jövőre járt volna le elnöki mandátuma a győri Rába Járműipari Holding Rt. élén, ön azonban önként lemondott. Fehér holló ez a gazdasági életben. Miért határozott így?

– Azzal vitatkoznék, hogy fehér hollónak számít-e az önkéntes lemondás. Az viszont tény, sem közvetve, mint a Graboplast, sem közvetlenül, mint a Wallis, május óta nem vagyok tulajdonos képviselő a Rábában. Márpedig ha valaki nem tulajdonos vagy nem rendelkezik tulajdonosi támogatással, az nem nagyon szokott egy részvénytársaság igazgatóságában ülni. Az lett volna furcsa, ha ilyen helyzetben valaki nem ajánlja fel lemondását, hiszen meg kell adni a lehetőséget az új tulajdonosi körnek.

– Ha már a bizalmat említette: Apró Antal igazgatósági tagtól az őt jelölő Győr városa megvonta a bizalmat és felszólította a lemondásra. P mégis maradt.

– Erre is van példa. A magyar gazdasági törvény nem direkt delegálási rendszer, s ha valaki így dönt, hogy kitölti idejét, megteheti, hacsak az összes részvényes meg nem vonja a bizalmat, erre azonban nem került sor.

Volt-e nyomásgyakorlás?

– Valaki vagy valakik gyakoroltak-e önre nyomást, hogy távozzon az elnöki posztról?

– Senki részéről nem tapasztaltam a legkisebb nyomást sem.

Távozásához az sem járult hozzá, hogy a győri önkormányzat részéről, amely kisebbségi tulajdonos a Rábában, kritikákat kapott?

– Azt nem lehet előre látni, hogy a Wallis tulajdonrésze megszűnik a Rábánál. Ez májusban történt, s az újságok hírt adtak róla. Vagyis kijelenthetem, hogy sem a tulajdonosok, sem pedig az igazgatósági tagok részéről távozásomra utaló kijelentések nem hangzottak el.

– Most lett volna nyolc éve, hogy elnökként irányítja a Rábát. Milyennek látja az eltelt időszak mérlegét?

– A választ távolról kell kezdeni, hogy a történet összefüggéseiben is érthető legyen. Az első nyolc év nélkül ugyanis a második nyolc év nem érthető. Az első nyolc esztendő alatt a rendszerváltástól a privatizációig tartó időszakot értem. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a rendszerváltáskor a Rába nagyon rossz állapotba került. Rendelései drámaian lecsökkentek, s nem nézett szembe azzal, hogy le kellene állítani a termelést. Óriási készleteket halmozott fel, ami pénzügyileg lehetetlen helyzetet teremtett. 1996-ig sor került egy konszolidációra, s elsősorban az akkori vezetés átalakította a Rábát.

A cég azonban egy sodródó komp maradt, mivel nem tartozott és ma sem tartozik nagy rendszerekhez. Ezért a privatizáció idején két lehetőség maradt: vagy csatlakozik egy nagy rendszerhez, vagy pedig tőzsdei cég lesz. Az akkori menedzsment és tulajdonosok ez utóbbit választották, az önállóságra és a tőzsdére szavaztak. Ennek pedig egy ol yan speciális formáját, ami akkor nem volt szokatlan: alaptőke-emeléssel együtt járó kibocsátást, amelynek során a cég részvényeit az állam eladta, ezért az államnak befolyása volt, s megengedte, hogy a Rába alaptőkét emeljen. Az ebből származó pénz viszont a Rábához került.
„ Osztozkodás történt, kapott a Rába is, kapott az állam is. Vagyis a rendszerváltási gödörtől a Rába egy előrevezető szakaszba került."

Bankba tették a pénzt

– Az előzmények után térjünk rá az ön nem egészen nyolc évére.

– Az 1997 végétől tartó, általam jegyzett időszakot három részre osztanám. Az első időszak a megtorpanás szóval jellemezhető. A menedzsment ugyanis ígéretével ellentétben a pénzt nem fordította fejlesztésekre és a Rába átláthatósága sem javult. Az igazgatóság gyenge igazgatóságként működött. 1999-re a Rába eredményének 53 százaléka pénzügyi műveletekből származott, s nem a termelésből. Vagyis a befektetők azért tettek pénzt a Rábába, hogy a cég bankba helyezze el, s kamatot hozzon.

Ez 2000 elejéig tartott, amikor a főleg külföldi befektetők nyomására sor került a menedzsmentváltásra, s megkezdődött a második időszak. Az igazgatóság ekkor vette kezébe a stratégiát, megteremtette az átláthatóságot, hogy tudjuk, mi az értéknövelő, amit fejleszteni kellene, s mi az értékromboló, amit el kell adni, be kell zárni. Ekkor mondtuk ki, hogy mindent, ami a futómű- és alkatrészgyártáshoz nem kell, el kell adni. Ezek főleg ingatlanok at jelentettek, s a befolyó pénzt fejlesztésekre költöttük.

Az új menedzsment, Steiner László vezetésével, alapvetően jó irányba mozdult el, ezt a két évet mégis az aránytévesztés időszakaként éltem meg. Szükségesnek tartottam magam is a vezetőváltásokat, nagyon sokan jöttek azonban a fővárosból, s az ellenerők kialakították a Budapest–Győr ellentétet. Mivel a menedzsment túl gyorsan, túl nagy eredményeket akart elérni, az aránytévesztés következtében tarthatatlanná vált a helyzete, még akkor is, ha olyan döntést nem hoztak, amit ne támogatnék utólag is. A Steiner-féle aránytévesztési időszak együtt jár a Rábánál a politikumba való visszakerüléssel.

A Rába ismét Baross úti téma lett, s ennek csimborasszója az volt, hogy egy öregedő bőrgyógyász főorvos azt kérdezte tőlem, igaz-e, hogy akkora a selejt aránya a Rábánál, s mondott egy számot. Kérdezhette volna azt is, takarítanak-e az osztályán, a példa azonban jól jelzi, hogy a Rába ismét a politikum része lett. Az akkori menedzsmentet le kellett váltani, s ezzel megkezdődött a harmadik szakasz.

A helyzettel való szembenézés szakasza

– Új szakasz, új vezérigazgató, akkoriban sűrűn cserélődtek a vezetők.

– A Pintér István nevével jelzett harmadik szakasz közel három éve a helyzettel való szembenézés szakasza. Amióta ismerem a Rábát, nemcsak egy cég volt, hanem többnek is akart látszani.

„ Most fordul elő először, hogy a Rába egy magyarországi nagyvállalat, európai középvállalat, s nem is akar többnek látszani, mint magyarországi nagyvállalatnak és európai középvállalatnak."

– Nem akciófilmes események vannak, hanem tizenhat lépésben termelékenységet javít, tizennyolc lépésben piacokat szerez, húsz lépésben hatékonyságot javít. Eközben persze a Rába továbbra is politikum maradt, s a városban keveset lehet hallani arról, hogy a vállalat egy nagyon nehéz, válságos helyzeten van túl. Mitől volt válságos? Attól, hogy a dollár lement háromszáz forintról százkilencven forintra s van egy piaci válság is. A Rába azonban napról napra, negyedévről negyedévre dolgozza ki magát, s ebben a negyedévben a Rába már nyereséges. Ilyen nagyon régóta nem volt, s a bankok ezt nagyon pozitívan fogadják. Nincs már messze az az időszak, amikor üzemi szinten is nyereséges lesz. Vagyis beérik az a munka, hogy a Rába kétszáz forintos dollárral számolva is nyereséges, s ez azt jelzi, jó irányba mennek a dolgok. Ebben semmi kétségem sincs. Ha most tette volna fel az első kérdését, akkor azt mondanám, ugyanazt teszem, amit minden nyugati demokráciában megtesznek a tisztségviselők egy gazdasági vállalkozásban, ha tulajdonosváltás van. Nem egy olyan hajóról megy el ugyanis az ember, ahol problémák vannak, hanem ellenkezőleg, azok megoldása van napirenden. Így aztán büszke vagyok arra, hogy Pintér István ma már nemcsak vezérigazgatója, hanem elnöke is a Rábának.

– Azt mondják önről, királycsináló.

– Ha ezt mondják, hát mondják. Vállalom, még akkor is, ha én már nem vettem részt a szavazásban. De ha már újra rám terelte a szót, akkor én sokkal inkább rosszhír-hozó voltam, s a mesében a kínai császár udvarában a rossz hír hozójának megtaposták a hasát. A rossz hír nem mi vagyunk, mi mondjuk a rossz hírt. Azt mondjuk, hogy a Rába ez és ez. A Rába ugyanis a világban egy vállalat, Győrben pedig szimbólum. S a korábbi menedzsment a „nagy időkben" ezekre a szimbólumokra sokat adott, mi pedig ezeket bontogatjuk le. Ha ezek lebomlanak, akkor a Rába is ugyanolyan cég lesz, mint az összes többi.

A hatalom szimbóluma

– Mik ezek a szimbólumok, mire gondol?

– A Rába felépítette a hetvenes-nyolcvanas években a korszerűség szimbólumát, a konferencia-központot. A Rába felépítette népszerűsége szimbólumát, a futballstadiont, Győr keleti kapujában, s ez is szimbolikus jelentőségű. De a Rába megépítette nagyságának és sikerességének szimbólumát, az écsi próbapályát is, amit a Rábánál ötvenszer-százszor nagyobb cégek nem építenek meg, mert ez túl nagy beruházás lenne.

S végül, de nem utolsósorban a Rába megépítette a hatalom szimbólumát, a Budai út 1.-ben, amely kifogott még a győri kiskirályok hatalmán is. Egy ilyennek a lebontása szimbólumlebontás, s az emberekben ez jelenik meg. Talán többet kellett volna foglalkozni azzal, hogy beengedjük őket a gyárba, s megmutassuk, hogy ott tizenöt évig gaz volt, s nincs termelés. Szimbólumokkal mi nem tudunk hadakozni, mi termelékenységgel tudunk, piaccal, termékekkel, meg veszteséggel, nyereséggel és bankokkal.

Ezekkel lehet hadakozni, nyerni és ves zíteni, de szimbólumokkal nem. Tudom, hogy amiket elmondtam, annak csak Győrben van jelentősége, másutt nincs. Vacak dolog azt mondani, hogy a régi nagy dolgok nem a régi nagy dolgok, jó viszont azt mondani, hogy a Rába egy versenyképes magyar nagyvállalat, amely hozzáidomul a huszonegyedik századhoz. S ha ehhez egy kicsit is hozzá tudtam tenni, akkor jó szívvel zárom le ezt az időszakot, jó szívvel adom át a stafétabotot Pintér Istvánnak. Én ugyanis nem politikus vagyok, nekem nem a népszerűségi elvárásoknak kell megfelelnem.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Írja meg!

Közérdekű híre vagy jó ötlete, esetleg szabadidős programajánlata van? Rangos versenyt,… Tovább olvasom