Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Kádár Jánosra emlékeztek a Fiumei úti sírkertben

A Magyar Kommunista Munkáspárt (MKP) vezetői egyaránt bírálták az MSZP és a jelenlegi kormányzat politikáját Kádár János sírjánál, a volt pártállami vezető halálának évfordulója alkalmából vasárnap tartott megemlékezésen, a Fiumei úti sírkertben.
Thürmer Gyula, a párt elnöke szerint a most hatalom lévő Fidesz-KDNP nem tartotta be választási ígéreteit, és elveszi még azokat a jogokat is, amelyeket hosszú évtizedek küzdelmével szereztek meg az emberek. Veres Péter, a párt Fejér megyei elnöke azért bírálta az MSZP-t, mert a szocialisták három cikluson át is hatalmon voltak, de semmit sem tettek a munkásokért, csak "az arcátlan harácsolás és napi korrupció" volt a fő céljuk.

Thürmer az összegyűlt mintegy háromszáz ember előtt azt mondta, nem egy volt amerikai elnöknek, hanem a kommunista párt volt vezetőjének kellett volna szobrot állítani a Szabadság téren. "Eljön még az idő, amikor elbontjuk Ronald Reagan most avatott szobrát" - fogalmazott.

Kádár János 1989. július 6-án halt meg, aznap, amikor a Legfelsőbb Bíróság rehabilitálta Nagy Imre mártír miniszterelnököt és halálra ítélt társait. Kádár sírját 2007 májusában ismeretlenek felnyitották, és magukkal vitték a politikus és felesége földi maradványainak egy részét.

Olvasóink írták

  • 2. bánki 2011. július 04. 08:33
    „Már aki !

    Nem volt magyar ! Internacionalista cselák !

    Semmi nem kötötte ehhez az országhoz!”
  • 1. sadap12 2011. július 04. 02:41
    „Jani bácsi, sosem voltam kommunista, de most visszasirjuk...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szekeres: ne a szegények fizessék meg Magyarország felzárkózásának árát

Az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetője szerint Magyarország felzárkózásának árát nem lehet kizárólag a társadalom legrászorulóbb csoportjaival megfizettetni. Tovább olvasom