Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Kegyelmet kaptak a Kiskunfélegyháza környéki vasúti járatok

Megmaradnak a Kiskunfélegyháza környéki vasúti járatok – jelentette Dr. Garai István (MSZP) képviselő a hétfő délelőtt kilenc órától zajló tárgyalás eredményét, amit a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium képviselőivel folytattak a parlamentben.
A kiskunfélegyházi képviselő elmondta, hogy tüntetés helyett ők a tárgyalást választották, amely tárgyaláson határozottan érdeklődtek a minisztérium lépéseként érintett Kiskunfélegyháza-Lakitelek (650 fő/nap) és Kiskunfélegyháza-Csongrád (365 fő/nap) vasúti vonalakon utazó emberek egyéb utazási alternatívái felől.

Mivel érdemi koncepció nem állt rendelkezésre a minisztérium képviselőinek, illetve elfogadták az alföldi képviselők kifogásait az érintett önkormányzatok számára rendelkezésre álló rövid határidő kapcsán, ezért a kabinetfőnök és a szakállamtitkár a tárgyaláson kijelentette, hogy a Kiskunfélegyháza környéki vasútvonalak megszüntetésének a szándékától egyelőre eláll a minisztérium. Dr. Garai elmondta továbbá, hogy a képviselők még a mai napon e témában egy országgyűlési határozat elfogadását kezdeményezik.

Dr. Garai végezetül elmondta, hogy az informális egyeztetésen megállapodtak a minisztérium vezetővel, hogy a későbbiekben a térség vasútvonalainak az átalakításának a kérdését a fejlesztési lehetőségek oldaláról közelítik meg amely átalakítási egyeztetésbe nem csupán az érintett önkormányzatokat, hanem az érintett oktatási és munkáltatói érdekeket is figyelembe veszik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csökkent a szülések száma a kórházbezárások után

Mindössze két százalékkal ugyan, de csökkent a szülések száma idén, miután befejeződtek a kórházbezárások és átalakítások. Tovább olvasom