Délmagyar logó

2018. 10. 22. hétfő - Előd 6°C | 17°C Még több cikk.

KEOP-pályázatok: sok a hiányosság, de újra kell próbálkozni

Túl sok rosszul megírt pályázatot nyújtanak be az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Programjához - legalább is ilyen tapasztalatai vannak a bírálóknak.
Körülbelül 200 pályázat érkezett be eddig, de csak 30-40-et támogattak. Egyebek mellett logikai hibákat találnak a dokumentumokban, vagy elfelejtenek csatolni bizonyos engedélyeket, papírokat a támogatást kérők. A hiánypótlás után érdemes újra pályázni, a szakemberek ehhez is segítséget nyújtanak az érdeklődőknek az úgynevezett roadshow-kon a következő 2 hétben.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Programjánál (KEOP) kétéves akciótervek alapján lehet pályázni. Az első akcióterv a 2007-2008-as évre vonatkozik, itt 24 milliárd forintos keret osztható szét, de a pénz jelentős része még megvan. A következő akcióterv 2009-re és 2010-re vonatkozik majd, és az ide kapcsolódó kiírás várhatóan jövő tavasszal jelenik meg.

Mivel az első keret nagy része megvan még, folyamatosan lehet pályázni - például kis- és középvállalkozásoknak, illetve annak is, akit már elutasítottak. Volt, aki másodjára, sőt harmadjára is benyújtotta pályázatát a hiánypótlás után - mondta a Független Hírügynökségnek az Energia Központ Kht. ügyvezető igazgatója.

Rajnai Attila a főbb hibák között említette, hogy sokszor rossz a pályázathoz csatolt megvalósíthatósági terv, és előfordul az is, hogy nem mellékelnek bizonyos engedélyeket, terveket. Hiba még, hogy nem gondolják végig a pályázók teljes körűen a tervüket, így abban lehetnek ellentmondások, logikai hibák. A jó pályázat műszaki és pénzügyi szempontból egyaránt kifogástalan, emellett az Unió előírásainak is megfelel.

Az Energia Központ Kht. országjáró programot indított két hete, hogy több legyen a jól megírt pályázat. Az érdeklődőknek szakemberek magyarázzák el a helyszíneken, mire ügyeljenek, ha nyerni szeretnének. Debrecenben, Miskolcon, Szegeden és Győrött már voltak. Székesfehérváron kedden, Pécsett szerdán, Szentendrén jövő kedden, Budapesten pedig jövő szerdán lesz roadshow.

Rajnai Attila elmondta még, hogy eddig körülbelül 200 pályázat érkezett, de csak 30-40-et támogattak. Akit elutasítottak, újra próbálkozhat. A bírálók ilyenkor többnyire részletes levelet küldenek a pályázóknak a hiánypótlásról, amelyek az első kör után sokszor 40-50 pontból állnak. Az újra pályázóknál azonban általában mindig látható fejlődés - tette hozzá.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszavazza a Fidesz a költségtérítés megadóztatását

Támogatja a Fidesz és a KDNP azt az MSZP-s javaslatot, ami 15 százalékos adót vezetne be a… Tovább olvasom