Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Kétharmadba foglalnák a volt államfők fizetését

A kormány sarkalatossá minősítené a volt államfők jogállásáról és juttatásairól szóló törvényi szabályokat.
Sarkalatossá minősítené a kormány a volt államfők jogállásáról és juttatásairól szóló törvényi szabályokat.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken nyújtott be zárószavazás előtti módosító indítványt az első alaptörvény-módosításhoz, amelyről hétfőn szavaz a parlament.

A tárcavezető azt javasolja, hogy ne csak a hivatalban lévő köztársasági elnök, hanem a volt államfők jogállásáról és javadalmazásáról szóló szabályok is sarkalatosak, azaz kétharmados többséget igénylők legyenek.

A köztársasági elnök jogállásáról szóló új, január 1-jén hatályba lépett törvény szabályozza a jelenlegi és a volt államfőket megillető jogokat és juttatásokat. Az elnök személyi védelméről és a Köztársasági Elnöki Hivatalról (KEH) szóló rendelkezések megváltoztatásához továbbra is elég lenne a parlamenti képviselők egyszerű többségének szavazata.

A törvény szerint a volt államfőt havonta a mindenkori elnöki tiszteletdíj összegének megfelelő juttatás, gépkocsihasználat és sofőr, kétfős titkárság, térítésmentes egészségügyi ellátás, valamint kérelmére lakáshasználati jog illeti meg, úgy, hogy az ingatlant és annak fenntartását a KEH biztosítja.

Matolcsy György azért kezdeményezte április közepén az alaptörvény módosítását, hogy megszüntesse azt az Európai Bizottság által kifogásolt szabályt, amely lehetőséget teremtett volna a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonására. Azt is indítványozta, hogy az új alkotmány átmeneti rendelkezései az alaptörvény részét képezzék.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. gthomek 2012. június 03. 16:48
    „http://m.blog.hu/or/orulunkvincent/image/boldogs%C3%A1g.jpg

    "Globális befektetői konszenzus van abban, hogy ha a magyaroknak jó úgy, hogy az állam adóügyeit egy begombázott fél-hülye vezeti a Heti Válasz könyvismertetőiben kiadott iránymutatásokon keresztül, és ezért hajlandóak megfizetni a csődkockázati prémiumot, akkor hagyni kell őket. A Tervezéskoordinációs Államtitkárság feladat- és hatásköreit az Országos Anyag- és Árhivatal 1981-es deregulációs rendelete szüntette meg, mint utólag kiderült, nem elég alaposan. A 2010-ben államtitkárságként feltámadott tudományos köldökszöszfejtő részleget vezető Csizmadia Norbert utolsó előtti generációs fideszkáder: bámulatos karriert futott be a fideszes gazdasági szubkultúrában kizárólag gazdaságfejlesztési halandzsázással. Ebben a szintetikus szerek által kiváltott hallucinációk, mindenhatósági tévképzetek és ingyen single malt whisky-k által stimulált közegben merült fel az igény a boldogságkutatásra."”
  • 23. szentmiki 2012. június 03. 12:12
    „Irigykedtek? Rossz végén álltok a f.sznk...”
  • 22. Power 2012. június 02. 21:04
    „Pali bácsi is megmondta..."ami jár, az jár!".”
  • 21. Egyolvasó 2012. június 02. 10:51
    „21. rózsakert 2012.06.02. 10:40

    Ne tévedj el, de ha a hírekben visszafele tekintesz akkor te is rá jöhetsz, hogy azért kellett az IMF-hez fordulni, hogy politikusaink dőzsölhessenek, mert ugye csak az ö fizetésük emelkedett, hogy az államtitkárok nehogy már jobban keressenek náluk, plusz ugye a számla nélküli elszámolás és még lehetne folytatni.”
  • 20. rózsakert 2012. június 02. 10:40
    „Hiteles kormány - hiteles államfője. HELYES !

    MINDENT LE LEHET TOLNI E NÉP TORKÁN-JÓL CSINÁLJÁK.

    Amikor megint majd százezrek sipákolnak a magas törlesztő részleteik miatt , akkor kéretik nem az IMF-t szidni.
    de-éljen a kuruczmentalistás.”
  • 19. Írástudatlan 2012. június 02. 10:33
    „TALPRA MAGYAR! ÉBREDJ BIRKA!”
  • 18. gubanc 2012. június 02. 10:01
    „""dr."""ex Pali Bá!
    Fizessen, mert átverte az egész országot. Nálunk nagy pénz, paripa, kastélyka, az Olimpiai bizottságból meg kirúgás jár érte.”
  • 17. Admin07 2012. június 02. 09:41
    „Kétharmadba foglalják a korrupciót, a lopást, a csalást, a saját hatalmuk (adófizetőktől elvett vagyonuk) örök megtartását.”
  • 16. Linka11 2012. június 02. 09:25
    „Ez a leg égetőbb kérdés akkor amikor a rokkant nyugdíjasoktól 28-30 ezer forintokat is vissza vesznek . Szociálisan
    kissé" túl érzékeny a kormány ".”
  • 15. Egyolvasó 2012. június 02. 08:19
    „15. NP1 2012.06.01. 22:03

    Nem ők akarják elvenni az öreg komcsik pofátlanul sok nyugdíját?

    De csak azért, hogy a sajátjukat ki tudják vele egészíteni.”
  • 14. NP1 2012. június 01. 22:03
    „Nem ők akarják elvenni az öreg komcsik pofátlanul sok nyugdíját?”
  • 13. Egyolvasó 2012. június 01. 20:32
    „És aki nem jut ilyen megtisztelő pozícióba annak ezt ajánlja Matolcsy elvtárs, fogadjátok szeretettel úgyan olyan szeretettel ahogy azt tolcsy bácsi kínálja nekünk.

    Íme:http://www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20120529-homalyosabba-tenne-a-nyugdijrendszert-az-ngm-altal-javasolt-uj-nemet.html”
  • 12. CsImre 2012. június 01. 20:07
    „Királlyá nem akarnak valakit koronázni?”
  • 11. Commander-V2 2012. június 01. 19:55
    „Azért a pár hónapos szerencsétlenkedésért amit ez a fideszes alak művelt élete végéig fog élősködni az állam pénzén és ezt a Fidesz meg akarja szavazni? Bohács, Bodó, Rózsavölgyi, Kalmár, Haág, Hüvös és a többi FIdesz-KDNP támogató ilyenkor lapít? Nem mernek kiállni a hamisság ellen?”
  • 10. gthomek 2012. június 01. 19:43
    „"Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken nyújtott be zárószavazás előtti módosító indítványt az első alaptörvény-módosításhoz, amelyről hétfőn szavaz a parlament."

    Szólni kellene a kancsal fogyatékosnak hogy a GDP !!!!-1.5%!!!!!,annak örülj gyurika hogy ebben az országban élsz, másutt már a jól megérdemelt életfogytiglanodat töltenéd, keményebb helyeken meg a nekrológodat olvasnánk ...”
  • 9. tótkomlósi 2012. június 01. 19:40
    „A matolcsit kellene már aranyba foglalni! Folyékonyba.”
  • 8. tzs_szeged 2012. június 01. 19:27
    „Tekintettel arra, hogy még csupán pályakezdő KE volt, így - egy tegnapi javaslat értelmében - csak a minimálbér 80 százaléka járna neki. Ha kibírta volna 4-5 évig, megkaphatná a teljes összeget.”
  • 7. baba60 2012. június 01. 19:14
    „Normális nyugdíjas fizetés és semmi más, a mostani sanyarú helyzetbe. Valamint az összes politikus, képviselő és talpnyalónak pedig a kivételes helyzetre való tekintettel minusz 70%. Az lenne a legszebb, ha önként és dalolva tennék ezt meg. Mindenki, jobbról és balról meg középről is. Ekkor el lehetne hinni, hogy nem megélhetési politikusok, és a haza javát akarják, de így nem.”
  • 6. tzrtz 2012. június 01. 18:05
    „Ez normális világhelyzetben el is menne hagyományos politikusi viselkedésként, ha közben a dolgok nagyjából eldöcögnének valahogy különösebb közbeavatkozás nélkül. De ma, amikor minden inog, lényegében mindenhonnan óriási pénzeket vontak el, és vonnak egyre többet, és új adókat és megszorításokat vezetnek be, akkor ez elképesztően pofátlanság. Döglődő országban nem erre kéne koncentrálniuk. De ilyenkor látszik, hogy a mi elitünknek máshogy nem megy. Egyszerűen Orbánék, a Fidesz, a szocik és korábban akik voltak még, nem tudnak mást tenni, ennyire képesek. És így bizony összeomlunk hamarosan, az pedig tragikus lesz. Ilyenkor, legalább ilyenkor önmérséklet kellene. Nem újabb sportstadion, Rubik-kocka múzeum és egyéb agybajok, hanem önmérséklet, és az igazi bajokra való koncentráció.”
  • 5. szatyi 2012. június 01. 17:23
    „Úgy látom kezdik érezni a bukás veszélyét! És ez még csak a kezdet!”
24 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Versenyautó ütött el két lányt Pécsett

A Mecsek-ralira benevezett jármű a város főterén parkolt, amikor egyszer csak elindult, és legurult… Tovább olvasom