Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Kéthetes jogosítvánnyal balesetezett

Gyula – Három autót tört össze és egy kerékpárost ütött el egy 18 éves fiatalember egy gyulai balesetben.
Pénteken 23 óra órakor Gyulán, a Bajza utcán közlekedett egy 18 éves helyi lakos személygépkocsijával, amikor megcsúszott és az úttest bal oldalán várakozó személygépkocsinak, a mellette álló kerékpárosnak és még két parkoló autónak ütközött. A baleset következtében a jármű vezetője és a kerékpáros személy 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. Ittasság gyanúja nem merült fel. Az anyagi kár jelentős. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Baleset Gyulán: három autót és egy kerékpárost tarolt le a sofőr. Fotó: Donka Ferenc | Csongrád TV (galéria)

Információink szerint a sofőrnek mindössze két hetes jogosítványa volt.

Olvasóink írták

44 hozzászólás
  • 44. man 2011. október 02. 23:28
    „43: És ahhoz mi köze van annak, hogy kitől van az autó/milyen az autó/hány éves?”
  • 43. CsImre 2011. október 02. 16:28
    „42. man: Tükör? Óvodában mondták ezt így nekem legutóbb, kösz a nosztalgiázást. Nem azért ítélem el, mert máshogy él, ahogy én, hanem azért, amit tett. És mert hasonló körülmények között mások is tettek ilyet, és ismerem azok az áldozatait, illetve azok túlélő hozzátartozóit.”
  • 42. man 2011. október 02. 13:18
    „39: Nyugodtan vedd úgy a hozzászólásodat, hogy tükröt tartottál magad elé. Én nem károgok mások baján, és nem ítélem el, mert nem úgy él mint én.”
  • 41. varadipal 2011. október 02. 11:35
    „Nem a papa vette a kocsit. A nagypapa.”
  • 40. tirpák 2011. október 02. 11:25
    „én má 14 évesen szétcsaptam apám zsiguliját”
  • 39. CsImre 2011. október 02. 00:51
    „37. man: Szánalmas vagy, dehát nem tudhatod, hogy kit, milyen történések értek életében, és abból milyen tanulságokat von le. Talán képbe kerülsz annyitól, hogy nem mindenki úszta meg könnyű sérüléssel az ilyen bömcis kalandot.”
  • 38. deszkás 2011. október 01. 20:30
    „MJURIELE! (28hsz) Eccerű: kierőszakolt előzés.”
  • 37. man 2011. október 01. 20:11
    „36: Ezzel az "apázással" eléggé világos voltál. Az meg bocsánat, de itt eléggé tárgytalan, hogy TE mennyit vezetsz.”
  • 36. CsImre 2011. október 01. 20:04
    „35. man:

    Miért lennék irigy? Bármikor vezethetek autót, amikor csak akarok, ha meg rendszeresen kell, bármikor vehetek egyet. Ez sajna harmatgyenge érv részedről.”
  • 35. man 2011. október 01. 19:38
    „33: És ez feljogosít az irigységre?”
  • 34. CsImre 2011. október 01. 18:59
    „20. Mignon:

    Tudod, ha a szülő pénzt ad, de felelősségtudatot nem, azzal éppen a Te gyereked öletheti meg a pici fiával, aki 18 évesen, tehát még éppen kiszabadulva a középiskolából másfél tonnát, és lóerők százait hajtja az utakon, aztn csak picit csusszan meg...”
  • 33. CsImre 2011. október 01. 18:56
    „14. man:

    Nem. És nem is gázoltam vele senkit, pedig még jogsim sincs rá. Autót évek óta vezetek balesetmentesen. Igaz, friss jogsival sokáig nem vezettem egyedül, az oktatóm úgy köszönt el, hogy bár elsőre meglett minden, az igazi gyakorlatot a forgalomban szerzem majd meg, ne higgyem, hogy a kártyával enyém a világ. És igaza volt.”
  • 32. CsImre 2011. október 01. 18:51
    „6. Mike3:

    Egy felelőtlen ember majdnem megölt egy másikat. Szomorú, hogy neked csak a rozsdás (nem is rozsdás) küllők jutnak eszedbe.”
  • 31. Queenmargareth 2011. október 01. 17:56
    „"nálunk Németországban" lassan tényleg megirigylem, hogy nem élhettem a borzasztó magyar létben és így nem tudtam elmenekülni...
    most jó?:)))))))))))))”
  • 30. zoltanszabo 2011. október 01. 17:27
    „T. 23. JÓÓÓÓÓÓ! tetszett!”
  • 29. Mjuriele 2011. október 01. 17:24
    „Egyébként sokan megint hülyeséget írtok?
    Próbaidő?
    Év?
    Ha nem vezet akkor is letelik az idő, rutinja meg nulla marad.
    Máshoz kéne kötni valahogy.
    Van olyan ismerősöm hogy jópár éve van jogsija, balesetmentes vezetőnek számít holott mióta levizsgázott nem (nem mer?)vezetett.
    Akkor ezeket a vezetőket ne tartsuk már gyakorlottnak.”
  • 28. Mjuriele 2011. október 01. 17:20
    „Szerintem meg sokan vezetünk, ezért sok baleset van.
    Ha idősebb követi el a balesetet, elnézőbbek vagyunk.
    Szívesen megnéznék egy statisztikát hogy tényleg ennyire veszélyesek e a friss jogsisok vagy csak figyelemfelkeltőbb szenzációhajhász cikkek szólnak róluk.
    Nem tudni mért tért át a másik sávba.”
  • 27. varadipal 2011. október 01. 17:07
    „Nem volt Suzuki résztvevője az eseménynek, a firkásznak most nem volt érdekes a márka, nem kellett a szalagcímben sem utalni rá.”
  • 26. ZúzÓ 2011. október 01. 16:24
    „A tudás 6alom! :) :) :)

    Még jó, hogy nem a vizsgán produkált, valami hasonlót.

    Gratula az ifjú titánnak.”
  • 25. bubuska73 2011. október 01. 14:56
    „7. Mignon 2011.10.01. 11:20
    "Talan neha tulbecsüljük önmagunkat, de remelem a srac is hamar kiheveri ezt az esetet."
    Szerintem meg nem árt ha egy kicsit örökre benne marad a negatív élmény!
    16. Mignon
    Ez a megjegyzésed viszont szép! :))”
44 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harmadával többet keres a vezető, ha férfi

A telekommunikációban dolgozó cégvezetők 1,1 milliós bruttó fizetése mellett egy oktatási vezető 291 ezret keres. Tovább olvasom