Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 24°C Még több cikk.

Kovács Zoltán: idén is 50 millióba kerülnek az állami rendezvények

A tavalyi évhez hasonlóan idén is nettó ötvenmillió forint körül lesz a március 15-i állami rendezvények költségeinek végösszege - mondta Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, ahol ismertette a nemzeti ünnep programjait.
Az ünnepségsorozat reggel nyolc órakor kezdődik a fővárosi Kossuth Lajos téren a zászlófelvonással, majd az érdeklődők a díszszázad és huszárok felvezetésével a Magyar Nemzeti Múzeumhoz vonulnak. Tarlós István főpolgármester beszéde után a Múzeumkertből az ünneplők a budai Várba indulnak, ahol egész nap kirakodóvásár és családi programok lesznek. Délután a Várból a Lánchídon át, a Széchenyi tér érintésével menet indul a Kossuth térre, ahol beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök - részletezte az államtitkár a hadtörténeti múzeumnál tartott tájékoztatóján.

A Várból a Kossuth térre induló menethez várhatóan csatlakoznak majd civil szerveződések is, amelyek ezt már korábban jelezték - közölte. Azzal kapcsolatban, hogy az előzetes hírek szerint több ezren érkeznek Lengyelországból Budapestre, a március 15-i ünnepségekre, Kovács Zoltán kijelentette: a lengyelek felvették a kapcsolatot az államtitkársággal, jelezték részvételi szándékukat, ám az ő "mozgatásukhoz", programjaikhoz az állami rendezvényszervezésnek nincs köze.

Az idei nemzeti ünnep nagyjából ötvenmilliós költségével kapcsolatban példaként megjegyezte, hogy 2010-ben 185 millió forintból, 2005-ben pedig 289 millióból rendezték meg az állami ünnepségeket. "Méltón, visszafogottan, költséghatékonyan rendezzük és szervezzük az ünnepet" - mondta.

A kommunikációs államtitkár kitért arra is, hogy a honvédség március 15-e alkalmából indítja el több hónapos eseménysorozatát, amely az önkéntes szolgálatra igyekszik felhívni a figyelmet.

Olvasóink írták

  • 2. racionalitás? 2012. március 10. 12:29
    „MIT IS KELL ILYENKOR ÜNNEPELNI????LENGYEL BARÁTAINK LÁTOGATÁSA....VAGY MI?????
    EGYKORI ÁLDOZATOK FUTVA MENEKÜLNÉNEK ÁT NYUGATRA...IZZADSÁGUKAT SEM ÁLDOZVA....”
  • 1. Qllancs 2012. március 09. 17:58
    „Kérdezem : és kifizeti a Lengyelországból jövő 5 ezer embert ?? Ingyen vonat, repülő ? ingyen ebéd stb ????
    Vidéki ingye vonat, ingyen busz ?? Meg Erdélyből szintén ?? aki a "szinpátia " tüntetésen is itt viltak ?? ingyen kaja-pia ?? meg 3 000.-ft költőpénz ???
    Határon túlról kell viktornak népet toborozni --mert a magyar emberek tömege --a másik oldalon áll !
    A Kossuth téren --fityesz körül magyar csak kevés lesz, a seggnyalókon kívül --senki !
    Na ez nem jön ki 50 millából ! lesz ez több is !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Orbán vidéki kócerájjal hasonlítja össze az EU-t˝

Európa vezető lapjai a magyar kormányfő csütörtöki beszédével és többek között a kötelezettségszegési eljárásokkal foglalkozott. Tovább olvasom