Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 18°C Még több cikk.

Kövér szerint ez a kormányzati ciklus az utolsó esélye az országnak

Kövér László szerint a jelenlegi kormányzati ciklus, vagyis a 2010 tavaszán elkezdődött négy év Magyarországnak az egyetlen, az utolsó esélye.
A parlament és a Fidesz választmányi elnöke ezt a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági társszervezete országos választmányának tisztújító ülésén mondta szombaton Budapesten. Úgy fogalmazott: "a mi kudarcunk nem tud politikai ellenfeleink sikere lenni. A mi kudarcunk az egész nemzet kudarca is egyben", vagyis a felelősség óriási és egyetemleges.

Kövér László beszélt a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) való viszonyról is, és azt mondta: ahol az IMF előírásai szerint próbáltak kilábalni a válságból, ott mindig gazdasági és szociális katasztrófa lett a következmény. Szerinte ahogyan 1956-ban nem engedhette meg magának a Szovjetunió, hogy precedenst teremtsen a magyar forradalom győzelme, úgy ma a nemzetközi pénzügyi világ egy része sem engedheti meg magának, hogy a magyar gazdaságpolitika nem szokványos intézkedései mintául szolgáljanak más országoknak.

Olvasóink írták

49 hozzászólás
  • 49. ferdzso 2011. november 07. 10:37
    „"Megmagyarázom a bizonyítványomat"... (Karinthy)”
  • 48. tozso 2011. november 06. 17:01
    „Hát nagyon remélem, hogy azért nem így van...”
  • 47. Lutetia 2011. november 06. 15:53
    „Nos, ha ez a ciklus az ország utolsó esélye, akkor jaj ennek az országnak, már keresztet is vethetünk rá. Köszönjük fiúk, megcsináltátok, azazhogy megadtátok a kegyelemdöfést az országnak.
    Hír: Hazaáruló kommunistákról, KISZ-es Gyurcsányról, pufajkás Horn Gyuláról, a hazaárulók fiatalokra váró elszámoltatásáról beszélt Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke egy hódmezővásárhelyi gimnáziumban, ahol pénteken rendhagyó történelemórát tartott.
    http://www.origo.hu/itthon/20111105-kover-laszlo-tortenelem-orat-tartott-hodmezovasarhelyen.html
    Érdemes a hozzászólások között megkeresni azt a hoszú listát, amely a fideszes és kdnp-s bagázs volt MSZMP-tagjait és funkcionáriusait tartalmazza - beleértve magát Kövér elvtársat is.”
  • 46. Bosada 2011. november 06. 14:45
    „47. macs 2011.11.06. 12:00 : "Itthon 1000 mrdFt hiányról beszélnek, külföldön - angol nyelven - 1400 mrdFt-ról. Vajon miért? "

    Azért, mert az az 1000 - fidesz-angolul 1400-at jelent. Világos, nem?”
  • 45. macs 2011. november 06. 12:21
    „Talán valaki szóljon Matolcsynak, hogy NE vetítse előre az ország leértékelést, igaz ezt rá lehet fogni a "nyuszira", de a tények makacs dolgok. Kimaradt a ne, bocs.”
  • 44. macs 2011. november 06. 12:00
    „"Úgy fogalmazott: "a mi kudarcunk nem tud politikai ellenfeleink sikere lenni. A mi kudarcunk az egész nemzet kudarca is egyben", vagyis a felelősség óriási és egyetemleges."
    Talán valaki szóljon Matolcsynak, hogy vetítse előre az ország leértékelést, igaz ezt rá lehet fogni a "nyuszira", de a tények makacs dolgok. Talán valaki szóljon nekik, hogy az eddigi intézkedések nem pozítiv irányba viszik az orzágot. Ez látszik minden téren, érdemes egy kicsit körül nézni, pl. Csehország, Lengyelország adatait.
    Az államadósság elleni harc számomra szélmalom harcnak látszik, mert az árfolyam mostanában 300 Ft/euró körül mozog. Az államháztartási hiány kínkeservesen sem tartható, újabb és újabb adókkal akarják betömni a lyukat, de valamiért nem megy. Itthon 1000 mrdFt hiányról beszélnek, külföldön - angol nyelven - 1400 mrdFt-ról. Vajon miért?
    Versenyképességről beszélnek, közben a vállalkozásokra újabbnál újabb terheket raknak, így nem lesznek munkahelyek. Az adó terhek nagy részét azokra terhelik, akik a legkiszolgáltatottabb helyzetben vannak, de ők ha megfeszülnek se tudják pótolni az 1 kulcsos adó miatt kieső pénzt. Leépül az oktatás, az egészségügy, szétzilálják a nyugdíjrendszert.
    Igen el lehet menni innen, de nem azért, hogy a vállakozást a kedvezőbb adózású Szlovákiába vigyük át a nagyobb profit reményében, amivel anno több magyar vállalkozó fenyegetőzött, hanem azért, mert sok tehetséges fiatal egyre reménytelenebbnek látja a helyzetet. És nem is lehet rájuk haragudni, mindössze arról van szó, hogy egy NORMÁLIS világban akarnak élni. Nem akarnak az időben visszalépni, mondjuk a 40-es évekbe, hanem előre akarnak menni a 21. századba.
    Folytassam?
    Tudom közös a felelőség, közös, mert miindenki felelős, azok is, akik rájuk szavaztak, azok is, akik megsértődtek és otthon maradtak, azok is, akik most pozicióban vannak, megtehetnék, hogy megszólalnak, de hallgatnak. Szóval, nem egyszerű a dolog.”
  • 43. klj_54 2011. november 06. 10:55
    „44. igazságkereső 2011.11.06. 10:36
    Egy gond van az írásoddal!
    Az a gond, hogy (vélelmezhetően akaratlanul de) te állítod, miszerint a nyilatkozó igazat mondott!
    Nem kell azt megerősíteni, anélkül is tudjuk:(”
  • 42. deszkás 2011. november 06. 10:38
    „A mai Hir tv Péntek 8 műsorában: Kövér László "perverz állatokat" emlitett. Ez a nivó?”
  • 41. igazságkereső 2011. november 06. 10:36
    „#43. klj_54 2011.11.06. 09:41 Amit leírtál az tökéletes mása annak , amit Dr.Lampert Mónika mondott 2006 tavaszán: " a mi kezünkben lesz a kassza kulcsa, mi döntjük el, hogy ....." Ugye ismerős, ugye emlékszel erre a kijelentésre is?!!El is döntötték Mónikáék, hiszen több ezre milliárd forint tűnt el a kezük között,valószínű, hogy volt és van miből megalakítani a DK-t is!!De mi lenne, ha ez az ország végre egy emberként fogna össze érdekei és jogos igényei megvédése érdekében?! Nem kellene-e, nem lenne-e itt az ideje végre annak,hogy ez a társadalom kinője a "gyermekbetegségeit" melyben már több, mint 40 éve szenved?”
  • 40. klj_54 2011. november 06. 09:41
    „Nem autentikus forrás de az ATV-ben Kálmán Olga is kiakadt a héten egy megjegyzésre.
    Egy beidézett nyilatkozó kijelentette, hogy ő hallotta amint a fidesz vezérkarának prominens személyiségei kijelentették, hogy az ő céljuk a baráti kőr bármi által történő feltőkésítése!
    Ez acél és az ország lakosságának az érdeke smafu.
    Szegény Olga se köpni se nyelni nem tudott!”
  • 39. N.P. 2011. november 06. 09:20
    „lukrecia
    "A tv-ben meg nezem a szoregi pistike az orszaghaz legmagasabb szekeben ulhet neha :" - még mindig jobb mint Svicc Pali a legeslegmagasabb székben!

    jozko
    "felszámolják az ordító társadalmi igazságtalanságokat!" - mármint a Fidesz? Ugye ezt viccnek szántad!”
  • 38. papsajt 2011. november 06. 08:49
    „ez a kormányzati ciklus az utolsó esélye az országnak. ez tény.
    Sokan nem is látják a valódi helyzetet,mert mindent elhisznek a TV-ből.
    Csak a TV által sugárzottaknak annyi köze van a valósághoz,mint a VV5nek.

    Lenézem a parlamentet, mert sokkal fontosabb és őszinte ténykedésre lenne szükség.
    Látszat munka, szédítő kommunikáció.
    Közben dőzsölés,tanácsadói szerződések, parlamenti díszkivilágítás,focistadionok... a lenyúlt mnyp pénzből,mert az ország kasszája üres volt, azt az előző ciklus külföldre menekítette, a mostani bagázs asszisztálásával.
    Lázár fia se véletlen lesz kapós, mint tudjuk. Apuci milliárdokat vitt neki svájci bankszámlára.
    Simort piszkálják a ciprusi offshore cége miatt, de miért nem az összes offshore lovagot vizsgálják? Mert akkor maguk között is nézelődni kellene.”
  • 37. DMagóg 2011. november 06. 08:30
    „33. jozko 2011.11.05. 22:44! Nálad a pont!”
  • 36. DMagóg 2011. november 06. 08:26
    „Naponta mondták: sz@r a helyzet! Tehát, tudták, hogy mibe nyúlnak! Mégis mondták, hogy majd mi megmutatjuk! Okosabbak, (szebbek?), jobbak vagyunk! Hazudtak, blöfföltek? Mégis csak a hatalom kellett, a többit meg majd ráfogjuk a nyuszira? El nem vitatva a tényeket, a teljesítményük harmat gyenge!”
  • 35. lukrecia 2011. november 06. 07:57
    „Van egy "szervezet" mely egy tengely menten letrehozta a partokat. Kialakitotta a jobb -bal oldalt sot a szelsoket is. mindenhol a vezetoi helyekre betette a sajat embereit es a hatterbol iranyitja a Magyarorszagi politikat. Oroszorszagban ezt direktben csinaljak :)) . Lehet itt forumozni, megadtak a demokracia latszatat, a neten szinte mindent elmondhatsz, de a politika sot a hatter folytonos. Mostmar minden partban volt belso szakadas, a kivetel mar csak a Fidesz. Szamomra evek ota belso nagy kerdes , miert nincs a fideszben szakadas;;??? Lassan a "szervezet" ezt a kartyat is megfogja jatszani, egyszeruen nem fog tudni mast tenni, ha az elegedetlenseg tovabb no.
    A tv-ben meg nezem a szoregi pistike az orszaghaz legmagasabb szekeben ulhet neha :))”
  • 34. spiler 2011. november 06. 07:35
    „HE-HE-HE----------nekik az utolsóóóóóóóóóóó esély mert utánna már nincs...nem látni a fényt az alagút végén........jön az elszámoltatás,,,,,,,gotovo”
  • 33. Satnya 2011. november 06. 05:42
    „Az Ő kudarcuk az abszolut hozzánemértés eredménye. A felelősséget áthárítani pedig egyenesen pofátlanság, miután az emberek nagyrészének életét teljesen tönkretették, s kisemmizték Őket csak azért, hogy a zsebüket megtömhessék.”
  • 32. qrumpli 2011. november 06. 03:16
    „Hú ez nagyon okos ember ám.
    Ennyi ésszel meg egy vödör vízzel ürgét önthetne”
  • 31. Besenyő_Pistabácsi 2011. november 05. 23:18
    „30. DobóI Te tévedsz nekem Gy.F. maga a rémálom, ha valaki tőlem jobban utálja az festi magát! Itt az a bosszantó, hogy az ország bizalmát elnyerő politikus urak a választási ígéreteiket elfeledve, mindig a saját nemzetüket, vérüket, népüket szívatják, nézik hülyének! Ennyi........”
  • 30. jozko 2011. november 05. 22:44
    „Ha Orbán Viktor nem látja, hogy a pártján belül "palotaforradalmat" készítenek elő -
    az ő és a kormánya leváltására, átalakítására-akkor sürgősen kérje vissza a pénzt a tanácsadóitól!

    Vagy keményebben megmarkolja a gyeplőt és szétcsap a "pártütők" között-eseteg átalakítja a kormányát-
    vagy szembenézhet egy bizalmatlansági indítvánnyal!

    Nem vagyok a Fidesz tagja - a szimpátiámat még bírják - ha megvalósítják a rendszerváltást és felszámolják
    az ordító társadalmi igazságtalanságokat!
    A baklövéseket és a kihagyott lehetőségeket figyelem- szaporodnak.
    Feszülő belső ellentéteket látok kibontakozni.

    Kövér úrral nem egészen értek egyet:
    az ő kudarcuk nem a közös kudarcunk - hanem közösen kell megfizessük az árát!
    Ez nem ugyanaz!
    Akiket megfizetnek - és ez minden párt parlamenti képviselőjére igaz - dolgozzon meg a pénzéért!
    Akinek nem megy -annak fel lehet állni, még időben- bármelyik oldalon!
    Túlságosan is feszült a helyzet ahhoz, hogy az emberek vevők legyenek a magyarázatra:
    bocs, /mi is/ elkúrtuk, , köszi a milliókat/ milliárdokat/, itthagyjuk a tanyátokat.....meg az anyátokat!
    Szevasz, nép!
    Ez így nem fog menni!”
49 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Malajziába és Szingapúrba utazik Martonyi János

Szingapúr Magyarország legjelentősebb kereskedelmi partnere a délkelet-ázsiai térségben. Tovább olvasom