Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Közösen könnyebb fogyni

Közösen könnyebb címmel hirdetett az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) testsúlycsökkentő versenyt, amelyre 5-10 fős munkahelyi csapatok jelentkezését várják – hangzott el a rendezvény sajtótájékoztatóján.
A Népegészségügyi program keretében a munkavállalók és munkaadók részére meghirdetett verseny célja egy kisebb életmódváltás: az egészségesebb táplálkozási szokások kialakítása és a rendszeres munkahelyi testedzés iránti igény felkeltése. Gábor Edina, az OEFI főigazgatója szerint a közösségek sokat tehetnek az egészségért. „A verseny öt hónapon át tart, és ez elegendő idő a változtatásra: nemcsak az emberek táplálkozását, de életmódját is át lehet alakítani. Új étkezési szokásokat szeretnénk kialakítani, hírlevelekkel, tanácsadással segítjük a versenyzőket, a munkáltatókat pedig arra ösztönözzük, hogy egészséges vállalati étkezést biztosítsanak dolgozóiknak" – mondta a főigazgató.

A versenyre – amely november 24-én startol – november 15-éig lehet jelentkezni. Az eredményhirdetésre 2007. május 25-én kerül sor – a győztes csapatot egy wellnesshétvégével jutalmazzák. (A programról a www.oefi.hu, vagy a www.mindmegette.hu/kozosenkonnyebben című honlapokon olvashatnak.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Optimista hetet zártak

A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 420 ponttal, 1,88… Tovább olvasom