Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Lassan zárkóznak fel a bérek

A magyarok a dánok fizetésének nyolcadát vihetik haza, a fizetések közötti különbségek azonban csökkennek.
A magyarok a dánok fizetésének nyolcadát vihetik haza a hónap végén. A fizetések közötti különbségek azonban csökkennek Európában – derül ki az Európai Munkaadók Szövetségének jelentéséből.
Magyarországot a 31. helyre rangsorolták a felmérés készítői, akik 48 országban, illetve autonóm területen vizsgálták meg a fizetéseket. A szakértők 31 munkakör juttatásait hasonlították össze.

Általánosságban elmondható, hogy az elmúlt négy évben a gazdaság teljesítménye is erőteljesebb ütemben nőtt, s a bérek is gyorsabban emelkedtek a felzárkózó kelet- és közép-európai országokban. Dániában például a 18 százalékkal emelkedtek az órabérek ebben az időszakban, miközben Romániában 115-tel. A fejlődés rendkívül gyors, de a szakadék még mindig óriási: 2001-ben a dánok a román fizetések harminckilencszeresét keresték meg, a különbség idén február elején még mindig huszonkétszeres. Ennél jóval kisebb mértékben csökkentek a különbségek az Európai Unió legnagyobb gazdaságai – Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Franciaország –, illetve a közösséghez tavaly májusban csatlakozott tíz ország éllovasai – köztük Lengyelország és Magyarország – között. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fábry Sándor show

Vissza a programhoz >> Tovább olvasom