Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

Lázár: a kormány célja az önkormányzatok kiváltása az adósságcsapdából

A kormány célja az, hogy az önkormányzatok döntő többségét kiváltsa az adósságcsapdából, amelybe azok a szocialista kormányok évei alatt kényszerültek – közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken az MTI-vel.
A politikus közleményében megköszönte Botka László (MSZP) szegedi polgármester "igazán különleges érdeklődését", amelyet az Hódmezővásárhely, illetve a személye iránt tanúsít, megfogalmazása szerint azonban ez sem a város, sem saját részéről "nem nyerhet viszonzást".

Lázár János azt írta: "mi, hódmezővásárhelyiek igen konzervatív emberek vagyunk, és nem foglalkozunk Szeged pénzügyeivel, ahogyan Botka Lászlónak sincs semmi köze Hódmezővásárhely gazdálkodásához".

"Magyarország kormányának a célja egyértelműen az, hogy az önkormányzatok döntő többségét kiváltsa az adósságcsapdából, amelybe a szocialista kormányok évei alatt kényszerültek. Félreértés azonban ne essék: ez Szeged számára nem kötelező! Ha Botka László valóban olyan sikeres gazdaságpolitikát folytat és nem csupán a nyilatkozatokhoz, de a tettekhez is van benne elég bátorság, nyugodtan utasítsa el a kormány ajánlatát, és kezelje azzal a magabiztossággal Szeged országosan is kimagasló adósságállományát, ahogyan más városok pénzügyeiben mutatja az irányt" - tette hozzá az államtitkár.

Botka László csütörtökön az MTI-vel azt közölte: az állam 100 milliárd forinttal többet vesz el a települési önkormányzatoktól, mint amennyi feladatot átvesz, továbbá a feladatátvállalás miatt a települések elveszítik hitelfedezetüket, így a Fidesz nem megmenti, hanem felszámolja az önkormányzatiságot. A szegedi polgármester pikánsnak nevezte, hogy a kormány éppen Hódmezővásárhelyen, közlése szerint az ország egyik leginkább eladósodott városában tette meg bejelentését.

Olvasóink írták

53 hozzászólás
  • 53. qrumpli 2012. december 10. 07:00
    „Nagyon helyes!!
    A csapdát "Lajos"bácsi a sarkon lakó suszter csinálta.
    Itt az ideje leszámolni vele.
    remélem HŐS képviselőink ellátják a baját.
    Hajrá figyesz hajrá gyagyaország.”
  • 52. baba60 2012. november 17. 15:09
    „Rossz a cím. Elsősorban a fideszes önkormányzatok kiváltása.. a jó cím. A többi meg dögöljön meg. Különös tekintettel a baloldali vezetésű városokra, de ha lehetne akkor Szegedet Lázár külön kiemelné.”
  • 51. vassmazsola 2012. november 17. 12:27
    „vannak még olyan előadások,beszédek ahol kötelező ott lenni és kötelező tapsolni. Jó ez a kép,mint a nagy diktátorok sok mikrofon parancsra tapsoló tömeg. Nekem ez kicsit ijesztő......”
  • 50. Szimur 2012. november 17. 10:45
    „Hihetetlen, hogy még mindig tele van a terem ahol Matolcsy beszél és még mindig tapsolnak Lj-nak. Üres teremnek kellett volna fogadni. Úgy látszik nincs még elég megszorítás.”
  • 49. Commander-V2 2012. november 17. 10:02
    „45: sőt még a fideszesek rablásaira is van pénz, de mindenre persze csak a mi lenyúzott pénztárcánkból meg beszedett adókból és hitelekből futja.”
  • 48. zehn 2012. november 17. 08:19
    „Én még egy ilyen gátlástalan, képmutató alakot nem láttam. Eladósította a városát és még neki áll feljebb. Kínában ezért évtizedekre lecsukják, de lehet, még ennyivel sem úszná meg. Gusztustalan!”
  • 47. qrumpli 2012. november 17. 04:27
    „Utol érte őket a sánta kutya!”
  • 46. czindi 2012. november 16. 22:21
    „Vitrai jutott az eszembe, a csodás műsora: csak ülök és mesélek...”
  • 45. xenopus 2012. november 16. 20:33
    „Meg kellene állítani ezeket!”
  • 44. lukrecia 2012. november 16. 19:21
    „És még erre is van pénz
    "A Liszt Ferenc Zeneakadémiája, az európai felsőfokú zenei oktatás megújuló központja Budapesten elnevezésű, a múlt héten 2 milliárd forinttal kiegészített, így több mint 13 milliárd forint értékű infrastruktúra-fejlesztési projekt mellett, attól függetlenül, de azt kiegészítve 800 millió forintot ad a kormány a Zeneakadémiatörténeti orgonájának helyreállításához."”
  • 43. szentmiki 2012. november 16. 19:05
    „41. aquila0126, azért ezt a maci53 féle felvetést érdemes átgondolni, ahol élek, egyetlen valóban szükséges beruházást nem csináltak, azt is olyan hitványan, hogy arcpirító, az átvevők és ellenőrök pedig mind üres zsebbel jöttek..., kormánytól függetlenül..., pici falu, akkora adóssággal mint szentes...”
  • 42. kovizoli 2012. november 16. 19:00
    „Mekkora arc ez a....lj!!! Csinál egy csomó adósságot és utána más pozícióból meg megsegíti "magát" és saját sikerének veszi , hogy most milyen jó lesz nekünk!!! Nekünk is így kellene csinálni? Tartozni egy csomó szolgáltatónak? Nem fizetni adót , villanyt , gázt , szemétdíjat , hitelt ,stb.... és majd nekünk is kifizeti az állam????
    Büszke lehet lj magára meg a többire is!!!!”
  • 41. vmagdi 2012. november 16. 18:57
    „hihetetlen lazar gatlastalansaga”
  • 40. aquila0126 2012. november 16. 17:57
    „9. maci53 2012.11.16. 12:17
    Kérlek ne hagy abba a kommentelést, mert mindig megnevettetsz!
    Tisztelt DM!
    Ha szabadna kérnem, laser-johnny meg a többi vezér képét ne tegyék fel a címlapra, mert most is evés után néztem meg a DM-et és hajszál híja, hogy nem kellett újra takarítanom a monitort. Írják oda a címet, alá pedig "Csak erős idegzetűeknek" vagy "sokkoló képekkel" Előre is köszönöm.”
  • 39. kristóf65 2012. november 16. 17:56
    „Lázár már a szétosztásra váró euró milliárdokra feni a fogát.

    Videón látható (4:40-től):
    http://index.indavideo.hu/video/Macska_eger_harc_lesz_es_mi_leszunk_a_macska”
  • 38. Ebgondolat 2012. november 16. 17:28
    „Kicsit fura (vagy inkább nem), hogy ez a lázár elvtárs egyből meghúzza magát, ha az eladósodott önkormányzatokról van szó! Persze lehet "elmúltnyócévezni", de az tény, hogy az önkormányzatokat nem Gyurcsány adósította el, hanem többségében a fideszes városvezetők! Most épp ezért van ez a "mentőöv" is. Valahogy ki kell húznia a narancsos kurmánynak a narancsosok által eladósított önkormányzatokat a csávából. És az egyik legnagyobb eladósító is elnyerte narancsos értékrendű jutalmát: a miniszterelnökséget vezetheti! Bravó!”
  • 37. Senko01 2012. november 16. 17:21
    „Ha Vásárhely megmenekül, örülök mert megszabadult egy féregtől, és az emberek megérdemlik, de milyen áron? A váltás oka, a lázár (végig kisbetűvel) esetében a tehetségtelen, de számító menekülés volt. Ő egy sitt. Remélem olyan kormány kerül hatalomra, mely visszaállítja a halálbüntetést, és a számonkérés nem marad el.”
  • 36. mivan? 2012. november 16. 17:06
    „Maci: Ja, és kikérem magamnak a szocialista kommentelő titulust, azért mert valaki nem bólint rá mindenre nem szocialista. .”
  • 35. grafika88 2012. november 16. 16:48
    „Abból a 20 milliárd tartozásból --lézerjani bankszámláján MENNYI van ????”
  • 34. kiscsillagos 2012. november 16. 16:26
    „A Tisztelt Kormányhivatal szerint, ami az önkormányzaté, az az államé! Akkor az önkormányzat adóssága miért nem az államé?????????????????????”
53 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tiltakozó plakátot raktak a Fidesz székházára a 4K! aktivistái

"Lesz még magyar köztársaság!" feliratú plakátot erősítettek a Fidesz fővárosi székházára péntek… Tovább olvasom