Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Lázár: a választói akarat teljesítéséről szól a különadó ügye

Lázár János szerint ideiglenes, gyors megoldásra van szükség, ami ugyan "nem a legszebb, nem a legelegánsabb", de hatékonynak kell lennie, amíg nem születik meg az új alkotmány.
A Fidesz frakcióvezetője szerint az általa, a 98 százalékos különadó alkotmánybírósági megsemmisítése után beterjesztett javaslatok elfogadása nem gyengíteni fogja a jogállamot, hiszen egy normálisan működő országban a választói akarat teljesítése erősíti a demokráciát – mondta Lázár János az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosításának általános vitájában. A két előterjesztés rögzítené: nincs helye alkotmánybírósági felülvizsgálatnak olyan törvény tartalmáról, amely országos népszavazással sem változtatható meg.

A Fidesz-frakcióvezető expozéjában indoklásképpen – utalva a különadóról szóló törvény ismételt beterjesztésére – azt mondta, ideiglenes, gyors megoldásra van szükség, ami ugyan „nem a legszebb, nem a legelegánsabb", de hatékonynak kell lennie, amíg nem születik meg az új alkotmány. A mai magyar alaptörvény ugyanis lehetővé teszi, hogy emberek csődbe vitt vállalatok igazgatóiként több száz millió forintos végkielégítéssel távozzanak.

A politikus hangsúlyozta: a különadóról szóló kezdeményezés alapvetően nem azokra vonatkozik, akik több évtizedes szolgálati viszonnyal rendelkeznek közalkalmazottként. Példaként hozva Hódmezővásárhelyt – ahol polgármesterként dolgozik – Lázár János azt mondta, a városban 700 pedagógus dolgozik, akik közül 7 esne a jogszabály hatálya alá, „de miután eszünk ágában sincs a munkaviszonyukat megszüntetni", az ő szempontjukból értelmezhetetlen e törvény.

A frakcióvezető megerősítette, szerdán találkozik szakszervezetekkel az ügyben, és megoldási javaslatokat, véleményeket kér tőlük - olvasható a az MR1-Kossuth Rádió online oldalán.

Olvasóink írták

  • 11. queenmargareth 2011. március 02. 03:16
    „7. kissjohn 2010.11.03. 11:50

    jó gondolat, és a legszebb az egészben, hogy a választókra fogják az egészet:(”
  • 10. történész 2010. november 03. 19:30
    „gavallér 2010.11.03.
    A végkielégítés két forrásra vezethető visza.
    1, amit évtizedeken keresztül építettél az országban egy fityákot sem kaptál,tehát ez olyan végelszámolás féle
    2. A munkások védelmére szól a világon létezi, Az ott maradt extra profit bol futja..
    Nos valóban az egész egy hatalmi harc és semmi köze sincs a pénzhez.Az normális embereknél le van szabályozva a kollektív szerződésben stb..törvényekben..Valóban a tisztességtelen harácsoló politikusok ellen szólna akik nem úgy élnek mint mi ,hogy 45 év után kapsz három hónapot, nem ők olyan törvényt hoztak maguknak,hogy annyi a végkielégítés amennyi volt a miniszteri idő.Csak az a baj,hogy a fidesz ezek mögé bújva a tisztességes kisemberek pénzét veszi el,a politikusoké marad. Tehát engem csak azért idegesít mert látszatra a milliók ellen szóló látszat a kispénzűeket sújtja ami valóban felmentési idő..de elvette..
    Csak egy törvény kellene,hogy a svihákok is pl 30 év lógási képviselés után kapjon három hónapot,felmentési pénzt oszt jó napot...nem tudom -tudom- miért az alkotmány bíróságot kell felszámolni,amelyik a demokrácia működésének,diktatúra kialakulását megakadályozó három pillér egyik hatalmi ága.Ugye az egyik a törvény hozás,másik a köztársasági elnöki intézmény, alkotmány és egyéb bíróságok..”
  • 9. történész 2010. november 03. 17:57
    „Ezt ma már feltettem de úgy látszik el kellett távolítani ??

    Nagyot fordult Orbánnal a világ
    "Magyarország olyan ország, ahol az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye." (2007. június 29., Orbán interjúja az Indexnek.)

    A népszavazás azt jelenti, hogy Magyarországon senkinek sincs joga az emberek megkérdezése nélkül és az emberek ellenére reformokat bevezetni. (...) Úgy nem működik a dolog, ahogy a kommunista rendszer örökségeként itt maradt szocialista reflexek diktálják. Ez a politika legyengíti Magyarországot. A reform útja egyeztetés, konzultáció, döntésekbe való bevonás. Ezek a kulcsszavak. A demokrácia arról szól, hogy nem engedjük, hogy akaratunk ellenére boldoggá tegyenek bennünket. Egykori angoltanárom is mindig azt mondta, ne tégy jót mással a megkérdezése nélkül, hátha más az ízlése". (2007. június 29., Index-interjú)
    (...) kiráz bennünket a hideg a diktatúra észjárására épülő érveléstől. Valóban helyes lenne az, ha a politikai elit előre megállapodna, hogy kicselezi a népakaratot? Szalonképes lehetne ez egy demokrata számára? (...) Szögezzük le: a diktatúráról szóló látomásokkal nem Stumpf István, hanem az ellenfél traktálja a közvéleményt. A kulcsszavakat ismerjük: elnöki rendszer, alkotmányos átalakítás, ragály, dögvész. Olyan ez, mint amikor valaki álmában egy óriási árny elől menekülve remegő hangon kérdezi: mit akar tőlem? Az árny pedig felel: én? - hiszen ön álmodik engem." (2008. június 26., interjú a Heti Válasznak)

    "Hát az meg végképp nem tartozik az én munkámba, hogy egyes zavart gondolkodású embereknek megfejtsem a titkát, hogy mit gondolnak komolyan, mit nem. Én azért tartozok felelősséggel, ami a saját szándékom, meg azért, amit tettem, meg tenni szándékozok Magyarország érdekében. És ezek között a tervek között nem szerepel a magyar közjogi rendszer felforgatása." (2009. november 25., az MTV Ma Reggel című műsorában)

    "Hát egy alkotmány sokkal többről szól, mint egy kormány. Tehát kormányok jönnek-mennek, a miniszterelnököt hol így hívják, hol úgy, az alkotmány pedig egy komoly dolog, az beleépül az ezeréves magyar államiság testébe, tehát az a törzséhez tartozik, az nem egy cserélhető végtag vagy sapka, hogy hol így, hol úgy viseli az ember a kalapját." (2010. október 1., az Info Rádió Aréna című műsorában)

    Forrás:http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=362913”
  • 8. szilléri 2010. november 03. 14:37
    „,,Házi őrizet helyett lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el Szalainé Szilágyi Eleonóra ellen
    2010. november 03., szerda, 13:09 o Utolsó frissítés: 24 perce
    Szerző: MTI "

    Végül is csak 100 millát lopott !
    Gyengébbek kedvéért -erről szól a különadó!”
  • 7. kissjohn 2010. november 03. 11:50
    „És még egy gondolat:

    Ha a Lázár folyamatosan a Parlamentben van - ki irányítja a vásárhelyi önkormányzatot? ;) és ezért ki kap fizetést, mert ugye a polgármesternek is napi 8 óra a munkaideje, a képviselőnek is - az összesen már 16 óra és még nem kellett utazni Pestre az legalább 3 óra az 19 óra naponta ??????

    Hogy van ez??? Akkor nem is alszik, eszik, fürdik, olvas, gyerekekkel játszik a képviselő, polgármester...

    És mind a két helyről felveszi a fizetést??? Akkor ez jobb üzlet mint a végkielégítés!!!”
  • 6. kissjohn 2010. november 03. 11:36
    „1. Lázár fizesse vissza kamatostul az ellopott költségtérítést! (aki önkormányzati sofőrrel, autóval jár Pestre annak NEM JÁR KÖLTSÉGTÉRÍTÉS! - akkor az lopás ugye????)
    2. kár, hogy amúgy értelmes emberek eszét elveszi a hatalom!!!! (Kósa, Lázár, Orbán...)
    3... nincs ezeknek az embereknek EGY igaz barátjuk sem - aki szólna nekik, hogy "te Jani - hülyeségeket beszélsz!"
    4. amikor az "ő embereik" voltak ott, akkor nem zavarta őket a sok milliós végkielégítés???????”
  • 5. szatyi 2010. november 03. 11:35
    „Az alapoknál kellene kezdeni. Törvényben leírni, hogy max. hány hónap "végkielégítés" jár, mindegy, hogy portás vagy vezérigazgató! Minden más szerződést semmisnek kell tekinteni. Aki mégis külön juttatásokat ad mint munkaadó, azon keményen behajtani!”
  • 4. dömdödöm 2010. november 03. 11:20
    „lázár, te kis hazudozó...ez pofázik, aki 24 milliót vett fel csak költségtérítésként 4 év alatt?”
  • 3. GAgyi 2010. november 03. 11:04
    „Mi a ..... nem szedik vissza ezeket az őrült kielégítéseket bírósági úton? Lenne rá mód. Hurcolják meg a bűnösöket és kész!

    Vásárhelyen lehet 7-et érint(hetne), de vásárhely nem az ország Lázas Jani! Vannak más állami vállalatok, akiket viszont érint.”
  • 2. gavallér 2010. november 03. 11:03
    „Az egész végkielégítést kellene megszüntetni úgy ahogy van. Ez az intézményesített lenyúlás egyik formája.
    Egyáltalán miért jár valakinek pénz azért mert tovább valamilyen ok miatt nincs rá szükség?”
  • 1. unknown 2010. november 03. 10:46
    „Ez is nagy igazság, hogy nem kell átesni az értékelés túloldalára: "Lázár János azt mondta, a városban 700 pedagógus dolgozik, akik közül 7 esne a jogszabály hatálya alá, ,,de miután eszünk ágában sincs a munkaviszonyukat megszüntetni", az ő szempontjukból értelmezhetetlen e törvény." Ám szerintem elegánsabb lenne kimondani azt, hogy mennyi lehet a végkielégítés plafon összege. Mindenféle adóbüntetés kilátásba helyezése nélkül. Mert az is a célnak megfelelő lenne.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szanyi: Gyurcsány Ferenc áruló

Árulónak nevezte párttársát Szanyi Tibor szocialista országgyűlési képviselő a Kapcsolat.hu… Tovább olvasom