Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

LMP: 2011 az építkezés éve lesz

Az LMP számára 2011 az építkezés éve lesz - összegezte a két választmányi szóvivő, Tordai Bence és Csiba Kata a párt kétnapos kongresszusának történéseit.
Tordai Bence elmondta, hogy terveik szerint az év első felében elfogadják a következő három évre szóló stratégiájukat, pénzügyileg konszolidálják a pártot, miközben növelni akarják a hatékonyságot, amivel párhuzamosan bővíteni és erősíteni akarják a szervezetet. A párt költségvetése kapcsán kitért arra is, hogy az idén az LMP 267 millió forint bevétellel számol, miközben közel 120 millió forintos tartozást kell törlesztenie.

Szavai szerint így az év végére „közel egyenesbe jöhetnek", miközben jut pénz az erősödésre és bővülésre is. Hozzátette, hogy 2012-től elkezdenek tartalékolni, hogy 2014-ben pénzügyileg és szervezetileg is megerősödve vághassanak neki a kampánynak.

Olvasóink írták

  • 8. bélás 2011. február 03. 10:02
    „mármint hogy ők fognak építkezni.
    én is építkeznék ha képviselő lennék, volna miböl”
  • 7. szilléri 2011. január 31. 08:41
    „6. hozzászólás Apátfalvi** 2011.01.31. 01:45 Dehogynem, nyugodj meg, így van.
    Bár megjegyzem alapjában nem a ,,zsidó kapcsolattal" van baj. A baj a ,,balliberális" ( belterjes) kapcsolat a gyenge láncszem.”
  • 6. Apátfalvi** 2011. január 31. 01:45
    „Az LMP zsidó kapcsolatairól én még csak a szélsőjobboldaliakat hallottam beszélni. Lehet hogy nem igaz az egészből semmi...?”
  • 5. dodó 2011. január 30. 20:57
    „"...2014-ben pénzügyileg és szervezetileg is megerősödve vághassanak neki a kampánynak. "

    Elvbarátaik és hitsorsosaik bizonyára segítenek is ebben.”
  • 4. queenmargareth 2011. január 30. 19:36
    „ahammmmmmmmmmmmm”
  • 3. abdul66 2011. január 30. 17:18
    „LMP = liberalizmus, liberalizmus = SZDSZ. A liberalizmus a társadalmak romba döntője. Különösen aljas, hogy az LMP az egyébként támogatandó környezetvédelem álarca mögé bújva ugyanazt a szélsőséges, kizsákmányoló és deviáns liberál-kapitalizmust képviseli, mint az SZDSZ. Az LMP mögött semmiféle társadalmi bázis nincs, csak a szélsőségesen liberális médiahatalom. Az fújta fel ekkora lufivá. A jobbik ezzel éppen ellentétes helyzetben van. A legnagyobb társadalmi bázissal rendelkezik, de a legnagyobb médiaellenszélben kénytelen küzdeni.”
  • 2. történész 2011. január 30. 15:57
    „Majd jön megint a földrengés...”
  • 1. deszkás 2011. január 30. 13:58
    „A többi "épitkezés " meg le van sarva.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csökkent a belvizes területek nagysága a Tiszántúlon

Lassan javul a belvízhelyzet a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig)… Tovább olvasom