Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

Magyarország befogad egy volt guantánamói foglyot

Magyarország befogad egy volt guantánamói foglyot, valószínűleg egy palesztin állampolgárságú férfit - jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök szerdán Budapesten, a Daniel Fried guantánamói különmegbízottal közösen tartott sajtótájékoztatóján.
A kormányfő közölte, Magyarország támogatja a guantanamói fogolytábor bezárását célzó programot, és meggyőződése, hogy a transzatlanti szövetség hitelét csorbító börtön felszámolásával erősödik a jogszerűség, és több lesz a szabadság.

Hozzátette: a kormány "hosszú mérlegelés, alapos megfontolás, gondos előkészítés, alapos tárgyalások" után döntött arról, hogy Magyarország részt vesz a guantanamói fogolytábor bezárását és a foglyok társadalmi beilleszkedését elősegítő nemzetközi programban azzal, hogy - több más szövetséges országhoz hasonlóan - befogad egy volt guantánamói foglyot.

Bajnai Gordon hangsúlyozta: ennek megvalósítása során minden szempontból tekintettel vannak Magyarország és az emberek biztonságára, vagyis csak olyan embert fogadnak be, aki ellen nem folyik sem amerikai, sem nemzetközi bírósági eljárás vagy vizsgálat.

A miniszterelnök tájékoztatása szerint Magyarország a napokban egy néhány fős, szűkített listáról választja ki azt a jelöltet, aki letelepedhet majd az országban.

Mint mondta, valószínűleg egy palesztin állampolgárságú férfi kezdhet majd új életet Magyarországon. A volt fogoly segítséget kap majd a beilleszkedéshez, egy tervszerű - hatósági felügyelet mellett és kontrollált körülmények között - zajló, minimum másfél éves integrációs folyamatban vesz rész - tette hozzá.

"Azt kérem minden polgártársamtól, hogy legyen tekintettel azokra a nehéz körülményekre, amelyek közt a fogoly az elmúlt éveit töltötte, és segítse őt a beilleszkedésben" - hangoztatta a kormányfő.

Bajnai Gordon jelezte, a döntésről, annak körülményeiről és a lebonyolításról a kormány kedden tájékoztatta a parlamenti pártokat, és az országgyűlés illetékes bizottságain keresztül a jövőben is teljes rálátást biztosít számukra a programra.

Kiemelte: a befogadási eljárásról és az integrációs programról a nemzetbiztonsági kabinet vezetője részletes tájékoztatást ad az országgyűlési pártoknak és a parlament illetékes bizottságainak. A program hazai lebonyolításáért a nemzetbiztonsági kabinet és az azt vezető miniszter a felelős.

A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország elkötelezett az emberi jogok, az emberi méltóság és a szabadság értékei mellett, és ez arra is kiterjed, hogy megvédjük ezeket az eszméket. Ezért támogatjuk aktívan a szabad világ, a transzatlanti közösség küzdelmét a terrorizmus ellen, ez tették a magyar katonák Irakban, ezt teszik Afganisztánban is - jelentette ki.

Magyarország ezzel a lépésével - mint fogalmazott - azt jelzi, hogy nemcsak a csatatéren, az újjáépítések során, de minden tekintetben megbízható, kiszámítható szövetséges, olyan partner, akire lehet számítani. Szavai szerint Magyarország ezzel a lépéssel nem csak elvi, de gyakorlati szempontból is állást foglalt a guantánamói fogolytábor bezárása mellett.

Bajnai Gordon a döntésről kedden telefonon tájékoztatta Hilary Clinton amerikai külügyminisztert.

Daniel Fried, az amerikai elnök guantánamói különmegbízottja az Amerikai Egyesült Államok kormányának nagyrabecsülését és köszönetét fejezte ki a fogoly befogadása miatt, és jelezte, hálásak ezért a lépésért.

Emlékeztetett arra: több európai ország - például Spanyolország, Portugália, írország, Olaszország és Belgium - már bejelentette hasonló döntését. Magyarország Európán belül jó társaságban van - fogalmazott.

A különmegbízott kitért arra: azoknál a foglyoknál, akiknek az áttelepítését jóváhagyták, meggyőződtek arról, hogy semmilyen szempontból nem jelentenek kockázatot, és megosztották a magyar szakemberekkel az ezzel kapcsolatos háttérinformációkat.

Szollár Domokos kormányszóvivő kérdésre válaszolva elmondta: a férfi várhatóan az idei év utolsó negyedévében, vagyis októberben, novemberben vagy decemberben érkezik az országba.

Az integrációs program első szakaszában a volt fogoly nem hagyhatja el az országot, és azon belül is kijelölt tartózkodási helye lesz. Mint mondta, a férfi befogadott státuszba kerül, amelynek a viselkedési szabályait be kell tartania.

A programban megpróbálnak a képzettségének megfelelő munkát találni számára, tanulni fog magyarul is és a lakhatását is biztosítja a kormány - tette hozzá.

Guantánamón jelenleg több mint kétszáz embert őriznek, akik döntően arab országok állampolgárai. Sokuk már évek óta az amerikai börtöntábor lakója, néhányukat olyan módszerekkel vallatták, amelyek jogvédő csoportok szerint kínzásnak minősülnek. Barack Obama amerikai elnök január 22-én rendelte el a guantánamói katonai börtön egy éven belüli bezárását. A foglyok befogadásáról néhány héttel később számos európai országgal, így Magyarországgal is tárgyalásokat kezdett az Egyesült Államok.

Olvasóink írták

  • 8. mosómasa 2009. szeptember 17. 18:04
    „Vigye Bajnai haza és pátyolgassa ő a saját pénzéből. Én nem kérek ebből a börtönlakóból! Nincs elég börtönbe való nálunk? Nincs elég ingyenélő itt? Aki meg rendesen él, dolgozik, annak meg csak a megszorítás jár?! Micsoda világ ez?”
  • 7. dodó 2009. szeptember 16. 19:37
    „Nem kellene-e inkább a rendkívül demokratikus Izraelnek befogadni (és lakáshoz-megálhetéshez juttatni) ha palesztin állampolgár? Természetesen pár dollármilliós kártérítés után, amit a demokratikus USA fizetne a több évi vádemelés nélküli jogtalan fogvatartás és kínzás miatt?
    Egy a lényeg: (li)Bajnai a megkérdezésünk nélkül immár sokadszor csontig benyalt Obamának!”
  • 6. emzsr 2009. szeptember 16. 18:51
    „Ezek után ne mondja senki, hogy nincs állam bácsinak pénze! Vagy csak iskolákra, óvodákra, bölcsődékre, kórházakra nincs? Megtisztelő, hogy "jó társaságban vagyunk", de azért még sokan nem siettek csatlakozni a jó társasághoz. Nekünk gyorsan-gyorsan kellett. Miért? Még mindig nem értem.”
  • 5. KolompárRómeó 2009. szeptember 16. 18:09
    „Én is, én is, én is! Vásárol a magyar állam (értsd: az adófizetők pénzéből) neki egy lakást, tb-je is lesz (a tb-t fizető állampolgárok pénzéből), valamint a megélhetésének jó részét is támogatja az amerikai állam.

    Én akkora, de akkora terrorista vagyok, mint a ház!

    Választhatok várost, hogy hova kérem a kérót?”
  • 4. gróf 2009. szeptember 16. 17:11
    „3!
    Haiti megfelel? Kiejtésben, leírásban nem nagy a különbség és oda könnyebben befogadnak.”
  • 3. rozator 2009. szeptember 16. 16:09
    „Nem tudja valaki mit kell elkövetnem ahhoz, hogy engem is befogadjonak Tahitin?”
  • 2. emzsr 2009. szeptember 16. 14:06
    „Annyira azért nem vagyok boldog, nem baj?
    Valaki mesélje már el nekem, miért nem küldik haza ezeket a foglyokat? Vagy miért nem az USA ajánlja fel, hogy integrálódjanak, ha már annyira veszélytelenek?
    Neméjtem...”
  • 1. bo 2009. szeptember 16. 13:13
    „Lesz saját terroristánk!:-))))”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felborult a kamion: lezárták az M1-es autópályát

Reggel fél kilenctől egy órára le kellett zárni egy baleset miatt az M1-es autópálya Budapestről… Tovább olvasom