Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Májusban kezdődik a pécsi kézigránátos gyilkosság tárgyalása

Május 11-én kezdi tárgyalni a Baranya Megyei Bíróság a két halálos áldozatot követelő, 2008. novemberi pécsi kézigránátos gyilkosság ügyét.
Hajdu István, a Baranya Megyei Bíróság szóvivője hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az ügyészség három férfi és egy nő ellen emelt vádat emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt. A bíróság az első tárgyalási napra az előzetes letartóztatásban lévő vádlottakat idézte, az azt követő három napban harmincnégy tanú és igazságügyi szakértők meghallgatását tervezi.

Pécsett 2008. november 18-án éjjel dobtak kézigránátot a Fejlődés utcai, romák által lakott családi házba.

A vádirat szerint B. János elsőrendű vádlott és testvére, B. Jenő másodrendű vádlott még az év nyarán állapodott meg abban, hogy megleckéztetik a szomszédjukat, akivel régóta haragban álltak. Felkeresték Alsószentmártonban B. Sándor harmadrendű vádlottat, hogy kézigránátot szerezzenek tőle. A robbanószerkezetet B. Jenő és a negyedrendű vádlott, Ó. Zsanett dobta be az utcafronti ablakon keresztül a lakás hálószobájába. A gránát az ágyra esett és felrobbant, ennek következtében a helyiségben tartózkodó férfi és élettársa a helyszínen életét vesztette.

A rendőrség tavaly februárban fogott el kettőt a gyilkosság feltételezett elkövetői közül: B. Jenő 45 éves kővágószőlősi roma kisebbségi képviselőt és B. János 43 éves volt rendőrt. A testvérpár tagadta a kézigránátos támadás elkövetését. Társaik később kerültek rendőrkézre.

Dakos József, Baranya rendőrfőkapitánya az első gyanúsítottak őrizetbe vételét követően azt mondta: harminc nyomozó hónapokon át tartó aprólékos munkája, s egyebek mellett száz tanú meghallgatása vezetett a gyanúsítottak nyomára. Hangsúlyozta, a feltételezett elkövetők indítéka nem rasszista, hanem személyes jellegű volt.

Olvasóink írták

  • 1. szilléri 2010. április 26. 21:12
    „Nem ritkulunk, csak tisztulunk !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megverték a kerítésnek ütközött autósokat

Tovább olvasom