Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Májusban többlete volt az államháztartásnak

A Pénzügyminisztérium várakozásának megfelelően 97,5 milliárd forint többlet volt az államháztartás májusi egyenlege, ami meghaladja a korábban prognosztizált összeget.
A korábbi folyamatokkal megegyezően az első öt hónap hiányadatai is kedvezőbbek lettek a PM terveinél, a deficit 424,8 milliárd forint volt, ami a bruttó hazai termék 1,6 százaléka. Az év egészére a tárca változatlanul a GDP 4 százalékára várja az államháztartás hiányát. Az első félévben ugyancsak javuló államháztartási adattal számol a PM, annak ellenére is, hogy a MÁV számára előirányzott támogatásból 43 milliárd forintot előre hoztak.

Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára kiemelte, hogy változatlanul jók az ipari termelés és az ipari export adatai, amelyek jelentősen hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez. A Pénzügyminisztériumban egyelőre nem tartják szükségesnek az inflációs adat korrekcióját - mondta Keller.

A tárca változatlanul 5,9 százalék áremelkedéssel számol 2008-ban, annak ellenére, hogy áprilisban a korábbi tendenciát megtörve 7 százalékra gyorsult a fogyasztói árak emelkedése. A második negyedév után várhatóan 6 százalék fölé fogja módosítani az inflációs várakozást a kormány.

Olvasóink írták

  • 7. maci52 2008. június 17. 18:50
    „Bevagytok tojva mocskos posztkomcsik látom.Féltek hogy közel a vég,eljön a végítélet.Ács hiány lesz magyarországon.”
  • 6. 621 2008. június 17. 17:33
    „Gyorsan, most, előrehozott választásokat, mert még a végén a dakotának nem lesz mit mondania, (válság van, rosszabbul élünk...stb...).. még a végén rendbejövünk, és akkor megint oda a koronás szék...”
  • 5. maci52 2008. június 17. 14:32
    „Hiába,meglátszik hogy Cuslág-Ujhelyi nincs már a helyén.”
  • 4. Habiby 2008. június 17. 12:40
    „Íme egy örvendetes hír!
    Erre mit vált ki egyesekből!
    Szégyen!
    Hasonló reakciók lennének 90 milliárd hiánynál is!
    Mindegy hogy jó-e az országnak vagy rossz, a lényeg a méreg kiköpése.”
  • 3. Matriné 2008. június 17. 12:27
    „Jól dolgoztak a traffipaxosok és a bíróságok a perköltségek bevasásásakor! Mit számít az, hogy hiol az ellenérték a szolgáltatáskor, lényeg és cél az állampolgárok kifosztása!”
  • 2. zoltanz 2008. június 17. 11:55
    „Meg ne edd ezt a kacsát!!!!!!”
  • 1. Kolompár Rómeó 2008. június 17. 10:19
    „Azonnal uj autokat venni, kormanyszovivoi honlapot csinalni, a ciganyokra elkolteni, valami presztizsberuhazast csinalni! Ez nem allapot, hogy ennyi penz van a kasszaban! Valamit tegyenek, nagyon kerem!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerdán választják az új Nemzet Színészét

Szerdán délután választják meg az új Nemzet Színészét Raksányi Gellért megüresedett helyére. Ahogyan… Tovább olvasom