Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Médiatörvény: az MSZP szerint Magyarország nemzetközi elszigetelődéséhez vezethet

Budapest - Csalódottan vette tudomásul az MSZP, hogy az origo.hu hírportál értesülése szerint Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta a médiatörvényt. A szocialisták alelnöke szerint a jogszabály hatályba lépése elszigetelheti Magyarországot.
Kovács László csütörtökön az MTI-nek azt mondta: az államfő a jogszabály aláírásával figyelmen kívül hagyta a médiatörvény hazai elutasítását és az azt övező példátlanul széleskörű nemzetközi tiltakozást, nem élt azzal a lehetőséggel, hogy megóvja az Európai Unió soros elnökségét január elsején átvevő Magyarországot a várhatóan botrányos nemzetközi következményektől, az elszigetelődéstől.

A politikus úgy fogalmazott: az államfő elmulasztotta bizonyítani, hogy "valóban az emberek embere, nem Orbán Viktor akaratának szolgai végrehajtója", így döntésével osztozik a kormánynak és a parlamenti többségnek a médiatörvény elfogadásáért viselt felelősségében.

Az MSZP csütörtökön egy közleményt is eljuttatott az MTI-hez. Ebben Lendvai Ildikó és Mandur László azt írja, hogy a szocialista párt megteszi azt, ami Schmitt Pál kötelessége lett volna, azaz soron kívüli eljárásban bízva az Alkotmánybírósághoz fordul normakontrollért.

Az origo.hu csütörtöki információja szerint a köztársasági elnök már aláírta a médiatörvényt, a jogszabály azonban várhatóan csak a hatályba lépése előtti napon, december 31-én jelenik meg a Magyar Közlönyben. (A hivatalos közlönynek csütörtökön két száma jelent meg, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló - múlt hétfőről keddre virradóra elfogadott - törvényjavaslatot viszont egyikben sem tették közé. A parlament akkor a törvény sürgős kihirdetését kérte az államfőtől.)

Ugyanakkor a Magyar Közlöny szerkesztősége azt közölte a hírportállal, hogy folyamatban van a szabályozás szövegének korrektúrázása, amivel várhatóan csak december 31-ére végeznek.

Az MTI kérdésére az origo.hu értesülését a Köztársasági Elnöki Hivatal nem kívánta kommentálni.

Olvasóink írták

  • 10. strangerrr 2010. december 31. 12:04
    „Olvasgatom itt-ott a kommenteket, főleg a jelenlegi kormányzat intézkedéseit védőkre voltam kíváncsi.

    Kíváncsi voltam, hogy lehet védeni a védhetetlent. Hogyan lehet a teljesen nyilvánvaló antidemokratikus intézkedések sorát pozitívan értékelni.

    Hirtelen két dolog jött le nekem:
    Azok akik pl. örülnek a médiatörvénynek nyíltan ki is mondják, hogy azért teszik mert az antidemokratikus, autoriter jellegű. Magyarán nyíltan vállalják, hogy az önkényuralmat helyeslik.
    A másik pedig (ez nem újdonság) a folyamatos gyurcsányozás, mszp-zés. Még mindig hozzá mérik magukat. Ennek oka persze az ellenségkép, a bűnbakra továbbra is szükség van. Sőt ahogy telik az idő és a "forradalom" továbbra sem váltja be a kánaánt egyre inkább kell az akire a saját kudarcukat rá kell fogni.

    Úgy érzem a józan többség ébredezik. Egyre nyilvánvalóbb mindenki számára hogy ez a rezsim zsákutca, nem vezet sehova. De az is nyilvánvaló, hogy senki nem akarja vissza a lejáratott mszp-t.
    Mindeközben a társadalom (a saját kárán) egy óriási tanulási folyamaton megy keresztül.”
  • 9. Power 2010. december 31. 10:46
    „Gyurcsánynak egy dologban igaza volt. Ilyen böszmeséget amit ők csináltak, Európában még nem csináltak.”
  • 8. horvathi 2010. december 31. 10:34
    „A cionista megszállók ajvékolnak, hogy a magyarok korlátozni merészelik az eddigi sajtófölényüket.

    Ez az ajvékolás a legbiztosabb jele annak, hogy jó úton haladunk!”
  • 7. keiner 2010. december 31. 08:47
    „Mert íde is paszol:
    Aláírta, mást nem elvárt a világ töle.
    "Orbans konservative Fidesz-Partei hat im ungarischen Parlament eine Zwei-Drittel-Mehrheit und kann die Verfassung nach Belieben ändern."
    Orbán konzervatív Fidesz pártja a magyar parlamentben kétharmados többsége és megváltoztathatja az alkotmányt ahogy teszik.

    http://kurier.at/nachrichten/2061501.php
    Jó reggelt Magyarország!
    :omg:”
  • 6. Mignon. 2010. december 31. 06:32
    „persze hogy van igazsag benne
    öszödi.”
  • 5. Mignon. 2010. december 31. 06:30
    „haha
    most beszél az atvn gyurcsany
    vigyorogva mondta:
    "lehet blogger maradok örökre"
    haha”
  • 4. DobóI 2010. december 31. 06:07
    „Az antiszociális MSZP nevű Magyarország kifosztására szerveződött bűnszövetkezet véleményére senki nem kiváncsi!”
  • 3. jozko 2010. december 30. 21:52
    „Minden rosszban van valami jó!
    Például az elszgeteődésben?? is!

    Nem fog például kiszűrődni a híre, milyen bűnöket olvas a most olyan nagyon jogkövető, makulátlan etikájú MSZP vezérek fejére az ügyészség...

    Várjuk csak ki a végét annak a nagy "elszigetelésnek"!”
  • 2. mazsolaszolo 2010. december 30. 21:12
    „Van némi igazság abban, amit mond.

    Elszigetelheti, de azt sem fogja engedi az EU. Egy élő rendszer nem engedheti meghalni, megpunnyadni, elsorvadni egy részét, mert maga hal vele. Ha orvosként hagynád, hogy a beteg egy szerve, amit megtámadott a rák, csak elszigetelődjön, igen hamar temethetnéd az egész embert.

    Valósíznűleg nyomás alá fogja helyezni. Azt pedig a legkönnyebb, főként egy olyan ország esetében, amelynek semmi önálló erőforrása nincsen. Max. a levegő és a víz. Oszt éljen meg, ahogyan bír. Előbb-utóbb az emberek fogják megunni, vagy mindenki zusammen éhendöglik, mert gyáva és nem akar változni, sem felnőni a gyereksorból.”
  • 1. sziszka1 2010. december 30. 19:44
    „pártkatona”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felrobbant egy kandalló Csobánkán

Csobánka - Túlhevülés miatt felrobbant egy kandalló Csobánkán. Az épület lakhatatlanná vált, többen… Tovább olvasom