Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Mégis lesz tandíj?

Teljes átjárhatóságot akarnak a rektorok az államilag finanszírozott és a költségtérítéses képzés között. Ez azt jelenti, hogy idén ősztől, de legkésőbb jövő szeptembertől gyakorlatilag megszűnne a két kategória, és a diákok teljesítménye alapján tennék függővé azt, hogy kinek mennyit kell fizetnie.
A Magyar Rektori Konferencia keddi ülésén döntött erről, és várhatóan a Felsőoktatási Kerekasztal jövő szerdai ülésén vitatják meg részletesen.

A gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán rendezett tanácskozáson az intézményvezetők 109 igen, 25 nem szavazattal, 15 tartózkodás mellett fogadták el a javaslatot.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke felháborítónak nevezte a döntést. Miskolczi Norbert a Független Hírügynökségnek elmondta: teljesítményük alapján a rektorok hat különböző sávba sorolnák a diákokat. A legfelső csoportnak nem kellene fizetnie, a többi ötnek azonban igen.

Ezt azt jelenti, hogy a körülbelül 60 ezer diák helyett mindössze 10 ezer hallgató tanulmányait finanszírozná az állam, a többieknek pedig százezreket kellene fizetniük. Sőt, egy-egy költségesebb képzés esetében, mint például az orvosi vagy műszaki terület, akár egymillió forint fölé is emelkedhet a tandíj - mondta az elnök.

Sokaktól tehát még a költségtérítésnél is több pénzt kérnének, s mivel az összeg a teljesítménytől függően évente változik, az elnök szerint egy-egy rosszul sikerült szemeszter után tömegével hagynák félbe tanulmányaikat azok, akik nem tudják megfizetni a felemelt összeget.

A HÖOK választmánya jövő hétfői ülésén vitatja meg részletesen a tervezetet, eddig ugyanis még meg sem érkezett hozzájuk a javaslat. Miskolczi Norbert szerint az sem kizárt, hogy a döntés nyomán ismét tüntetéseket szervezzenek a hallgatók.

Olvasóink írták

  • 9. pan.cser 2008. április 24. 15:36
    „Kedves todoer! Akkor kösd fel a gyatyád, ha 3 gyerekre vár továbbtanulás. 3 felnőttet eltartani nem semmi! Ha tandíj is lesz majd valmelyiket elküldöd melózni. Azt hiszed csak attól függ a jegy, hogy tanul a gyerek vagy nem? Elég egy rossz napot kifogni, mondjuk a nagytiszteletű professzor összeveszik a feleségével máris rossz jegy kerül az indexbe. Azonkívül a jól seggelő gyereke meg az életbeni sikerek között nincs összefüggés. Láttam én "vörösdiplomás" mérnököt halálig alacsony beosztásban, de láttam csak jóindulattal közepes tanulónak nevezhetőt aki a mai napig fontos beosztásban van. A jó tanulás dumáját el lehet adni bizonyos körökben, de a fizetés nem fizetés dolga nem lehet dupla vagy semmi kérdése!”
  • 8. todoer 2008. április 24. 09:33
    „Biztos hogy finomítani kell a terven de igazságosabb mint most amikor a költségtérítéses képzést kezdő végig az marad , míg az államilag finanszírozott ha nem bukik meg 5-6 év alatt elvégezheti az egyetemet,főiskolát.Lehet hogy eretnek ötlet de a vállalatok tanulmányi szerződést kötöttek a dolgozóval , az állam miért nem teheti meg.Állami oktatásban részesülő orvostanhallgatók dánul tanulnak hogy kint dolgozhassanak, mikor a mi adónkból tanullnak,a költségtérítéses kifizeti a diplomáját.Mindig is volt és ha így marad , lesz is különbségtétel a hallgatók között vagy hallott már valaki arról hogy orvos szülő gyermeke kibukott az orvosi karról ( ha csak nem csinált valami nagy butaságot ).3gyerekem áll továbbtanulás elött és ha bekerült a főiskolára igenis tanuljon , az a " munkája "”
  • 7. Sorponyi 2008. április 23. 18:38
    „Már a cikk címével kezdem a vitát: MÉGIS LESZ TANDÍJ ?
    Hát eddig nem volt? Nem arról van szó, hogy évente történő értékelés alapján fizetik ugyanazt, ugyanannyi ösztöndíjat? Csak nem az a baj, hogy a lógósoktól elveszik, a szorgalmasoknak meg odaadják ugyanazt /netán megemelt/ összeget? Akkor mitől lesz "mégis tandíj", amikor ugyanazt, de tényleg a rossz tanulók fizetik?”
  • 6. pan.cser 2008. április 23. 16:07
    „Kedves Állampolgár! Az utolsó mondatomat nem olvastad, nem szoktam másokat pocskondiázni, ha valaki el nem kezdi. De itt elkezdték, a szegény az vessen magára ha nem lesz diplomája. Ez nem éppen finom megjegyzés, úgy tűnik a gazdag számára mások a követelmények e hazában. A gyerek az semmiről sem tehet, hova született és mégis van különbség a demokrácia "dicsőségére" Ezt a feudális megközelítést, ahol ugye voltak nemesek, és koszos jobbágyok, teszik magukévá azok a rektorok, akik ingyen tanultak annak idején kivétel nélkül a magyar iskolákban. A szerencsétlen szegény gyerek dolgozni kénytelen és nem biztos, hogy elég a keresete(nem nyugati bér) inaszakadtáig végzett munka ellenére a költségekre. Mindemellett ha eminens kell hogy legyen, hogy megszabadulhasson a tandíjtól. A rektor urak ezt nem csinálták és úgy látszik az állásuk fontosabb mint a diplomához jutás demokráciája! Ők is könnyen felejtenek, ingyenes okítás nélkül némelyikük mint becsületes nyugdíjas tsz-tag, éjjeliőrként vigyázná a rábízott vagyont.”
  • 5. Állampolgár 2008. április 23. 12:38
    „Pont a vizitdíj és a tandíj, amit mindenkinek kellett volna fizetni. Ismételm, KELLETT VOLNA. Most ezeket is te fizetheted. Hála azoknak akiknek.”
  • 4. Totti 2008. április 23. 12:21
    „Sziasztok! Én csak azt nem értem, hogy ebben az országban mindenkinek fizetni kell. Kell vizitdíj, napidíj, autópályadíj, tandíj még rengeteg díj, adó, járulék.... Csak azt szeretném kérdezni, hogy aki nem dolgozik senki, az miért nem tesz valamit???? Azon nem kellene elgondolkozni, hogy mennyit elvisznek ezek az ingyenélök? Abból fedezni lehetne a díjakat is! Nem mondtam ki, hogy ezek a cigányok, de végülis ök azok, akik ezt az országot leginkább fejik! Miért mindig az fizessen, aki dolgozik, vagy dolgozni fog (mint pl. egy egyetemista)???????
    Tud erre valaki válaszolni?”
  • 3. Állampolgár 2008. április 23. 12:11
    „Hát te sem foghattál túl gyakran lapátot a kezedben, ha ráérsz minden nap mindenkit pocskondiázni itt a fórunom. :-D”
  • 2. pan.cser 2008. április 23. 07:39
    „Börönd Ödön megdöhödött, möglöhöt lökött. A rektorokat el kéne küldeni a versenyszférába, nem ám a kellemes szobában ücsörögni, állami pénzen, életükben nem jártak a munka közelében. Mind a szocializmusban végeztek, azt sem tudják mi most a helyzet. Húsz év egy cégnél aztan lehetnének rektorok. Aki szegény annak dolgoznia kell mellette legyen kiváló tanuló, a rektoroknak annyi esze sincs mint egy hat általánost végzett egykori Horthy rendszerbeli iskolásnak. Mégis hogyan lettek doktorok meg ki tudja milyen feudalizmust idéző címek, rangok tulajdonosai? Lapátot a rektorok kezébe, ne az én pénzememen adómból legyenek okosak, doktorok, meg mindenféle kulcslukon borsót hajigáló tudósok! Most válaszommal leereszkedtem a rektorok véleményének szintjére!”
  • 1. Börönd Ödön 2008. április 22. 20:52
    „A fenébe, a végén még tanulni kéne? Ez nem igazságos, sőt nagyon igazságtalan! A Horthy rendszerben is ez volt! Az okos és szegény diák ingyen tanult, sőt ösztöndíjat kapott, a butus és/vagy gazdag pedig fizetett! Vissza a szocializmusba. A FIDESZ ifjak sem fizettek semmiért! Fölháborító! Az orvosi diploma főleg legyen ingyen, hogy elmehessen az ifjú nyugatra melózni és vissza se jöjjön!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A saját polgármestere miatt mehet csődbe Neszmély

Saját polgármestere viheti csődbe a Komárom - Esztergom megyei Neszmélyt. A falu első embere ugyanis… Tovább olvasom