Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Megkezdődött a 2009-es költségvetés parlamenti vitája

A harmadik költségvetési változatban már a reálbérek megőrzésére sem lát lehetőséget a kormány. Az Állami Számvevőszék szerint a gazdaság visszaesése még nagyobb is lehet, mint amennyivel a kormány számol.
Az ősz folyamán a nemzetközi pénzügyi válság napról napra kedvezőtlenebb helyzetet teremtett Magyarország számára, aminek következtében másodjára is át kellett dolgozni a 2009-es költségvetési javaslatot - mondta Veres János pénzügyminiszter az Országgyűlésben hétfőn, amikor elkezdődött a büdzsé általános vitája. A harmadik költségvetési változatban már a reálbérek megőrzésére sem lát lehetőséget a kormány. Az Állami Számvevőszék szerint a gazdaság visszaesése még nagyobb is lehet, mint amennyivel a kormány számol.

Veres János hosszasan sorolta a szeptembertől egyre súlyosabbá váló pénzügyi helyzet állomásait és a kormány ezekre tett intézkedéseit. A pénzügyminiszter elmondta, hogy a rendkívüli helyzet rendkívüli válaszokat igényel. Mint mondta, a kormány arra kényszerült, hogy fájdalmas intézkedéseket javasoljon a költségvetésben: a közszférában befagyasztják a béreket, a nyugdíjasok pedig csak 62 év felett kapják meg a 13-ik havi ellátást, s azt is 80 ezer forintban maximálva - ismertette a javaslatot Veres János.

A kormány a harmadik költségvetési tervezetben már a gazdaság 1 százalékos visszaesésével számol, a reálbérek 2,7 százalékkal csökkennek, miként a lakossági fogyasztás is.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a közszférában már befejeződött a létszámcsökkentés, jövőre már megőrzik a munkahelyeket. Néhány területen pedig növekszenek a kiadások. Így több pénz lesz az oktatás bizonyos területein, például a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel való foglalkozásban, a szociális étkeztetésben. Több jut a helyi önkormányzatoknak, mint idén, és nő a honvédelmi kiadás.

Veres János azt is kijelentette, hogy az európai uniós pénzből megvalósuló projektek megvalósulásának nem lesz akadálya a saját erő hiánya. Ennek érdekében növekszik az előlegnyújtás lehetősége a fő szabály szerint utófinanszírozású beruházásokban.

A harmadik költségvetési javaslat megalapozottabb, mint az előző, de változatlanul több hiányosságban szenved az Állami Számvevőszék szerint. Kovács Árpád ÁSZ-elnök hangsúlyozta, hogy akár alacsonyabb növekedés is lehetséges, mint a mínusz egy százalék. A legnagyobb kockázati tényező az európai piacok erőteljes visszaesése, aminek következtében a legfontosabb exportfelvevő országokban csökken a kereslet. Kiemelte azt is, hogy néhány kiadás (adósságtörlesztés, munkanélküliségi ellátás) növekedni fog. A számvevők szerint alulbecsült a foglalkoztatás visszaesésének mértéke. Kovács Árpád változatlanul hiányolja a költségvetési számításokhoz a hatáselemzést.

A legfontosabb a pénzügyi egyensúly megteremtése, de a visszafogás mellett sem mondhatunk le a modernizációs törekvésekről - jelentette ki Kovács Árpád. Az ÁSZ-elnök megvédte a 20 milliárd eurós készenlétihitel-keretet. Ennek igénybevétele nem feltétlenül növeli az államadósságot, sőt, a túl terhes hiteleket ki is válthatja - fogalmazott, arra utalva, hogy ennek a kölcsönnek feleakkora a kamata, mint például a magyar állampapírokénak.

Olvasóink írták

  • 3. Kolompár Rómeó 2008. november 04. 07:01
    „"Így több pénz lesz az oktatás bizonyos területein, például a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel való foglalkozásban, a szociális étkeztetésben. ... nő a honvédelmi kiadás."

    Ismet a szocialisan erzekeny kormany terveit olvashatjuk. Rohadjon meg a nyugdijas, a tanar, orvos, de a ciganynak adni kell es persze valahol tobbet kell kilopni a befolyt adokbol: a honvedelmi beszerzeseknel mindenfele titkokra hivatkozva el sem kell szamolni.

    Fogjunk ossze, meg kozos felelossegvallalas. Anyatokat, azt.”
  • 2. cikicakk55 2008. november 03. 15:55
    „Az az érdekes, hogy a mai Bors nevü újságban azt olvastam,hogy a vezetők még is kapnak jutalmat, csak nem annyit mint eddig.Most nem 3 havi fizetésüket kepják meg, csak két havit jutalom ként.Miért nem úgy csinálják mint a nyugdíjasoknál.Csak az a képviselő, miniszter, stb kapjon prémiumot akinek a havi jövedelme 80.000ft alatt van?”
  • 1. grenadle 2008. november 03. 15:28
    „,,Az IMF-fel történt egyeztetésről nem kaptunk semmilyen tájékoztatást. Az együttműködés csak akkor lehetséges, ha az emberek, a partnerek komolyan is veszik azt. Ennek fontos feltétele az, hogy ne verjék át egymást!" - szögezte le a politikus.

    A Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta: elfogadhatatlan az, hogy a meghirdetett tájékoztatón nem esik szó a hitelkeretről, majd másnap egy megdöbbentően magas, 20 milliárdos megállapodást jelent be a kormány a sajtónak - olvasható a legnagyobb ellenzéki párt honlapján.

    ,,Így nem lehet együttműködni, mert már megint át lettünk verve - közölte Kósa Lajos, majd az MSZP frakció felé fordult: Tisztelt frakció, Önök valóban tudják, hogy mik ennek a hitelkeretnek a feltételei és veszélyei?" - tette fel a kérdést a politikus.

    Tény, hogy az IMF szakértői felvilágosították a kormányt és az ellenzéket, hogy ennek a hitelnek is vannak nagyon komoly veszélyei. Kósa Lajos felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt évben az ország számára egy 25-30 milliárd eurónyi hitel járt le, ami az állami és a vállalati szektor lejáró hitelkerete. ,,Amennyiben ezt nem újítják meg, az összeget egy az egyben az IMF-hitelkeretből kell leírnunk a saját finanszírozásunk érdekében, márpedig az azt jelenti, hogy onnantól nem lesz hova továbbmenni" - mondta a frakcióvezető-helyettes.

    Ennek a hitelkeretnek az az egyik legnagyobb veszélye, hogy egyfajta felhívás a külföldi finanszírozók számára a tekintetben, hogy most lehet kimenekülni az országból, mert most még van egy komoly hitelkeret. Elfogadhatatlan, hogy ilyen nagy veszélyek mellett egyáltalán nem lehetett tudni a feltételekről! - szögezte le képviselő.

    Azt érzi az ellenzék és az együttműködésbe bevont szervezetek vezetői, hogy egyfajta ,,bio-díszletnek" használja őket a miniszterelnök a saját PR-kormányzása érdekében - mondta Kósa Lajos, majd megjegyezte, hogy a miniszterelnök a különböző PR rendezvények és csúcsok megszervezésében zseniális, de sajnos nem rendezvényszervező céget vezet, hanem egy ország miniszterelnöke.

    Kijelentette: a megszorító csomag kapcsán senki nem tudja, hogy azok az emberek, akiktől elveszik a juttatásokat, meddig tudják ezt elviselni. Rossz szerkezetű a válságkezelés, nincs növekedés, csak bombasztikus bejelentések vannak. ,,Miniszterelnök úr, ez egyszerűen így nem fog menni!" - mondta végül a Kósa Lajos.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyurcsány most gazdasági csúcsot kezdeményez

A kormány álláspontja szerint a vállalkozások terheinek csökkentése, a gazdaság élénkítése, és a… Tovább olvasom