Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Megszűnt az Együtt 2014 toborzásával kapcsolatos vizsgálat

Péterfalvi Attila tudomásul vette és nyugtázta azokat a technikai jellegű módosításokat, amelyeket az egyesület végrehajtott.
Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság vezetője megszüntette az Együtt 2014 toborzó akciójával kapcsolatos adatvédelmi vizsgálatot - közölte pénteken a Haza és Haladás Egyesület, amelynek tagjai az Együtt 2014 alapítói.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője tudomásul vette és nyugtázta azokat a technikai jellegű módosításokat, amelyeket, korábbi kérésének megfelelően, az egyesület végrehajtott - olvasható a közleményben.

Hozzátették: az Együtt 2014 Facebook-oldalán található nyilatkozatból törölték a harmadik államokra vonatkozó részt, ennek megfelelően az egyesület a jövőben is csak olyan adatfeldolgozót vesz igénybe, amilyet a magyar jogszabályok és az európai uniós irányelv lehetővé tesz.

Péterfalvi Attila március végén több intézkedés megtételére is felszólította a Haza és Haladás Egyesületet az Együtt 2014 Facebook-oldalán indított toborzó kampányhoz kötődő adatvédelmi nyilatkozattal kapcsolatban. Arra szólította fel az egyesületet, hogy pontosan jelöljék meg az adatvédelmi nyilatkozatban azokat a célokat, amelyek tekintetében a szimpatizánsok adatait kezelni kívánják.

Egyúttal felszólított arra, hogy adatbiztonsági aggályok miatt a jövőben se továbbítsák a szimpatizánsok adatait az Európai Gazdasági Térség tagállamaiban vagy azon kívül székhellyel rendelkező adatfeldolgozónak. A Haza és Haladás Egyesület már akkor közölte, nem továbbítottak adatokat külföldi székhelyű adatfeldolgozónak. Jelezték azt is, hogy Péterfalvi Attila technikai pontosításokra hívta fel a figyelmet, ezeket pedig, például a beleegyező nyilatkozat kiegészítését, az Együtt 2014 szakemberei orvosolják.

Az Együtt 2014 Facebook-oldalán regisztráló szimpatizánsok nevüket, e-mail címüket és irányítószámukat adják meg a pártnak. Kattintásukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy a Haza és Haladás Egyesület, valamint jogutódja a személyes adataikat és politikai szimpátiájuk tényét a megfelelő törvényi rendelkezések alapján kezelje, és velük kapcsolatot tartson.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

P. Lászlót életfogytiglanra ítélték

Tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék első fokon P. Lászlót… Tovább olvasom