Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Megtalálták Ophélie holttestét?

Női holttestet találtak délután hatkor Csepelnél a Dunában. A rendőrség szerint nem zárható ki, hogy az eltűnt francia diáklány, Ophélie Bretnacher az.
Nem kizárt, hogy a decemberben Budapesten eltűnt francia diáklány holtteste került elő csütörtökön este a Dunából. A rendőrök jelenleg is helyszínelnek.

Csepelnél a Dunából csütörtök délután hat óra körül került elő egy női holttest - mondta el a Független Hírügynökségnek Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Még tart a helyszíni szemle, ám nem zárható ki, hogy a decemberben eltűnt francia lány holtteste került elő.

Bretnacher Ophélie Aurelieről december 4-én tűnt el Budapesten: annyit lehetett tudni, hogy este egy VII. kerületi szórakozóhelyen volt a barátaival, majd egyedül indult el. Táskáját, benne személyes irataival és telefonjával a Lánchíd pesti pillérénél találta meg egy Magyarországon tanuló olasz egyetemista. Azóta külön nyomozócsoport alakult a felkutatására. Néhány héttel ezelőtt a francia és magyar rendőrök egy speciális szonárral is átvizsgálták a Duna több száz méteres szakaszát, de a diáklány holttestét nem találták.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. Hmmm... 2009. február 13. 14:46
    „Szerintem meg nem kell talalgatni, nem egy lezaratlan kepregeny epizodrol van szo. A szakemberek felderitik az ugyet, hiszen igen fejlett technikai lehetosegeik vannak a nyomozashoz.
    Barhogy is legyen, sajnalatos eset.”
  • 24. Kalajka 2009. február 13. 12:44
    „Minden nyomozás nélkül csupán a hozzá szólásai alapján.Számomra egyértelmű,hogy flexsnake hivatásos katona és nem rendőr.A fegyverek iránti rajongásából ítélve pedig tüzér vagy valami hasonló.A nézőpontja alapján arra következtetnék,hogy évek óta csinálja.Még azt is megmerném kockáztatni,hogy többször vagy hosszabb ideig volt kint béke fentartó ként.Ez magyarázná a szívéből áradó keserűséget.Szerintem Ő már tapasztalhatta milyen az amikor egy hajszálon függ az élet.Fúródott már golyó a mellényedbe vagy süvített el melletted?Ha nem tévedek és közel járok a valósághoz akkor megértem a nézőpontját.
    Az,hogy DNS vizsgálat kell az azonosításhoz azt bizonyítja,hogy végig a vízben volt a holttest.Teljesen mindegy,hogy álló víz vagy nagy sodrású folyó bárhol fen akadhat és hónapokkal később előkerülhet.Arra nem látok esélyt,hogy prostinak rabolták el és amikor szorult a hurok vízbe folytották.Egyszerűbb kicsempészni az országból és kint dolgoztatni.Minden jel arra utal,hogy öngyilkosság volt,csak a nagy felhajtás után mindenki drámát,szaftos sztorit várna.Nehezebb elfogadni,hogy a lány önként ugrott a végzetébe.”
  • 23. andrisne 2009. február 13. 05:10
    „Sejtettem,hogy valami ilyesmi lesz ennek az ügynek a vége,bár végig szurkoltam szegény lánynak,hogy élve kerüljön elő!Azért,remélem nem ő az,bár nem nagyon hiszek benne!És nagyon sajnálom!Egyébként,azért mert hideg a Duna vize,még tud csúnya munkát csinálni a holttestekkel!Annak meg,hogy nem sodorta messzire a víz számtalan oka lehet,pl.fenn is akadhatott a meder alján valamiben.Sajnos,az elmúlt években,pályafutásom során láttam egy pár vizi hullát...mit mondjak,nem kivánom senkinek azt a látványt!De én még reménykedek,hogy mégsem ő az,de végülis bárki is az áldozat,szivből sajnálom!”
  • 22. flexsnake 2009. február 13. 01:26
    „Vitatkozunk, nem öljük egymást. :D”
  • 21. Mignon 2009. február 13. 01:01
    „Na, Ti ketten!!
    Egyszer a "Sztojka", es az "Ophelia"-oldalon veszekedtek!

    Mit is mondjak?
    (Örülök, hogy nem "oda tartozok".
    Finoman.).

    Öljetek egymast tovabb!”
  • 20. flexsnake 2009. február 13. 00:47
    „con, én mint mondtam nem néztem utánad, nem nyomozgattam ezért sokat nem is tudok rólad írni. De ha tudnák sem tenném. A magánélet és a virtuális világ két dolog. Mindegy, te már abban a korban vagy hogy megérthetnéd. Üdvözlöm a kollégáid :D
    Fekete készenléti kabátban kopasz fejjel surranóban nem voltam túl feltűnő, de én egyébként is így öltözködöm.
    Viszont nem maradtam sokáig mert nekem elég idétlen volt az egész kampányműsor. Baj van és ezt meglovagolják.
    A legjobb haverom meg jobbos, elég keményen, azt hiszem elég nyitott vagyok a véleményekre úgyhogy várom a megoldási javaslatokat. Persze az olyanokat amiket meg is lehet oldani. Van értelme, mikor a teloszámokat említette valaki pár óra múlva már itt volt a bombafenyegetés kapcsán. Talán figyeli olyan is aki tud valamit tenni.
    Bízom benne.
    De ne itt társalogjunk egy eltűnési ügy kellős közepén. Nem tudom mi a jobb,ha kiderülne hogy mégsem ő az és tovább keresnék, vagy ha tényleg ő volna és végre le lehetne zárni a dolgot. Szegény szülei, sehogy sem jobb.”
  • 19. Conquer 2009. február 13. 00:07
    „18. hozzászólás flexsnake 2009.02.12. 23:58

    Hm... Most kezdtem el igazán félni... Ma a kollegáimmal pont azt beszéltük, hogy te ki lehetsz. Nos nem azért mert annyira izgat bárkit is ki vagy. Inkább azt vitattuk, hogy milyen lelkületű vagy. És hogy miért provokálsz...
    Látom szájkaratéban jelesre vizsgáztál... Én biza nem láttalak kint, pedig még a szegedma.hu felvételén is feltűnök a háttérben egy pillanatra. Figyeltem nagyon. A civil ruhás nyomozókat kapásból kiszúrtam, bár jó 5let volt drukkernek öltözni, de a rendőrfejet meg szokásokat otthon kellett volna hagyni.
    Én nem fenyegetlek, egyszerűen kiváncsi vagyok rád...
    Ha annyit tudsz rólam, mesélj már valami privátot itt a fórumlakóknak. Meg a többi fórumlakónak... Ami még nem sérti a személyiségi jogokat persze... Ezzel én a témát zárom is... Nem jutottunk dűlőre...”
  • 18. flexsnake 2009. február 12. 23:58
    „Most össze is csináltam magam :D
    Az a jó ha irritállak, ha bassza a csőrödet hogy nem mindenki birka hogy bólogasson :)
    Veled ellentétben nekem nagyon nyomoznom sem kell utánad, de mint egyszer már írtam nem azért járok ide hogy kicsesszek másokkal. Fenyegess, nyomozgass, sok sikert hozzá ;) Ez is tipikus jobbos mulatság :) Ettől lesz ingyen a kenyér. Sőt, azonosítsd be a tengerimalacom a retinája alapján :D Nagyítsd ki a képet és meglesz a fegyverszám is, aztán rájössz hogy a képen egy gázfegyver van :D GPDA
    Tudod én másokkal ellentétben nem pakolok magamról fel semmilyen személyes infót, a hatóságok számára így is elérhető vagyok. Én nem szököm el :) Ott volt a lehetőség, kint voltam a majálison, nem jöttél oda, integettem is pedig :D Csak nem láttalak. Ennyit a fenyegetésekről...”
  • 17. Conquer 2009. február 12. 23:15
    „flex fiam

    hát nem vagy szolgálatba? Ezt olvastad?

    "57. hozzászólás Conquer 2009.02.12. 18:32

    54. hozzászólás flexsnake 2009.02.12. 16:56

    Mindig is gondoltam, hogy valamelyik rendvédelmi szervhez tartozol. Az iwiw-es fegyverimádat, a hozzászólásaid mindig azt a képzetet keltették, hogy rendőr vagy. Azt is mindig tudtam, hogy a rendőrségre mindenféle embert felvesznek (azért is tart itt a rendőrség sajnos). Vajon azok a kollegáid, akik mondjuk úgy gondolkodnak, ahogy a fórumozók többsége, azokkal hogy jössz ki? Vagy azoknak is osztod az észt bent? Mert hamarosan a nyomodra akadnak a Kossuth L. sgt-i sarki épületből.
    A másik lehetőség, hogy csak szeretnél rendőr lenni vagy valaha az voltál, de kibuktál és visszavágysz.
    Ha meg biztonsági őrködést is vállalsz, miközben rendőrködsz, az bizony nem szép, mert nem lehetne másodállásod (tudom, hogy a 80ezer Ft-os rendőri fizetésből nem lehet megélni), így az adócsalókat nem kéne elítélni, mert te is ezt csinál(hat)od.
    Szóval?"
    Hamarosan azt is kiderítem, hogy ki is vagy valójában. És ezt meg fogom osztani a DM fórumlakóival is, mivel nem csak engem irritálsz...”
  • 16. flexsnake 2009. február 12. 23:08
    „conkuki te ritka nagy barom vagy :D
    A helyszíni szemle szerint nem utal semmi bűncselekményre. Ha a részletekkel nem vagy tisztában akkor ne fantáziálj.
    Folyónál is előfordúl hogy a test megakad. Egyenlőre még azonosítani sem tudták. És ne akard hogy fényképről neked keljen mert garantálom hogy hetekig nem fogsz aludni. Decemberben írtam valamit akkor azt mondtam kb év elején fogják megtalálni. Januárban szintén írtam hogy nem él. Hogy mi történt azt majd a vizsgálat megállapítja, hogy a holtest a lányé-e, azt is. Sajnos elég sokszor beigazolódott már amit előre megmondtam.”
  • 15. kiskacsa 2009. február 12. 22:58
    „Ha jól értem, három különböző esetről beszéltél. Így rendben van.”
  • 14. Zúzmó 2009. február 12. 22:44
    „mi zavaros? mindhárom folyóban eltűnt és megtalált Ember. Az első az eltűnésétől számított egy hónap múlva, az eltűnés helyétől 300 m-re lett meg, stb. Most kértem a tesómtól, hogy soroljon fel párat (vízimentő). Semmi szabály nincs arra, hogy valaki hol akad fenn valamiben a vízben, vagy hogy mekkor autat kell megtennie a holttestnek, mert fenn vannak akadva azon, hogy csak Csepelig úszott. A Balatont i azért írtam, merthogy szonár nem találta a Dunában, de hát látjátok, meg a hatalmas Keszthely_Bkeresztur állóvz távolságát se tudták rendesen megvizsgálni...”
  • 13. sörpocak 2009. február 12. 22:42
    „December óta eltelt két hóap. A víz az nagy úr! Ezen két hónap alatt igencsak sokat tudott változtatni a testen. Igaz, tél van, a folyó hideg. Ilyen esetben előfordulhat, hogy konzerválja a testet, de ! A Duna eléggé sebes folyású folyó. Nem hiszem, hogy két hónap alatt csak néhány kilómétert sodorta volna, hacsak nem egy nehezebb tárgyhoz kötözve dobták volna bele a folyóba. Hát meglátjuk, mit mondanak a "tudósok"! Remélem nem ő az áldozat és valahol felbukkan. Bár erre kevés az esély.”
  • 12. kiskacsa 2009. február 12. 22:39
    „Kedves Zúzmó!
    11. bejegyzés kissé zavaros. Le 300, le 1500, azután felfele 1000... Miiivaan?!”
  • 11. Zúzmó 2009. február 12. 22:30
    „folyókon történt eltűnések (csak olyan, ahol tudni lehet, hol ment, esett stb) a vízbe az illető: 1 hónap múlva - 300 méter, egy hónap múlva - másfél km, két és fél hónap múlva - kb 500m.”
  • 10. BabócsaiEugénia 2009. február 12. 22:28
    „Akárkit is találtak meg, valakinek biztosan hiányzott. :((”
  • 9. Zúzmó 2009. február 12. 22:18
    „ami csepelen tele van minden mocsadékkal...”
  • 8. Conquer 2009. február 12. 22:15
    „Meg az is kimaradt, hogy a Balaton egy tó, a Duna meg egy erős sodrású folyó...”
  • 7. Zúzmó 2009. február 12. 22:07
    „kimaradt: L. Keszthelyen borult fel, és Balatonkeresztúron találták meg.”
  • 6. Zúzmó 2009. február 12. 22:02
    „Pár éve a Balatonon felborult egy csónak, decemberben. Ott nem tudja hűdemessze vinni a víz, mégis áprilisban találták meg a volt kollégámat.

    És ugye nem gondoljátok komolyan, hogy nem lehet észrevenni a különbséget egy két napja vagy egy két hónapja vízben levő testről???”
25 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

60 helyett 160-nal száguldoztak a rendőrök

Egy autós vette fel a rendőrök gyorshajtását, majd közzé tette azt egy internetes videomegosztó… Tovább olvasom