Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 15°C Még több cikk.

Megvertek egy buszsofőrt Salgótarjánban

Bántalmazta a buszsofőrt és a segítségére siető utast Salgótarjánban egy férfi, aki nem volt hajlandó jegyet venni; a dulakodásba bekapcsolódott a férfi fiatalkorú fia is - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.
Dankóné Nagy Éva tájékoztatása szerint az eset hétfőn történt: a sofőr leszállásra szólította fel a 42 éves szilaspogonyi férfit, de miután ő ezt megtagadta, a buszvezető leterelte őt a járműről. A férfi ezt követően lökdösni kezdte a sofőrt a peronon, majd többször nagy erővel, ököllel arcon ütötte. Ugyanígy bántalmazta a sértettet és a segítségére siető utast a szilaspogonyi férfi 16 éves fia is. Mindkét bántalmazott könnyebb sérülést szenvedett.

Az apát és fiát elfogták a rendőrök. Mindkettejüket közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt hallgatták ki, a fiút emellett hivatalos személy támogatója elleni erőszak bűntettével is gyanúsítják - mondta a szóvivő.

Olvasóink írták

  • 7. abinya 2010. december 08. 21:04
    „Salgótarján!Az sem fehér ember volt!!!10 év börtönt,lágert neki!!!”
  • 6. szilléri 2010. december 08. 08:57
    „Hajrá Jobbik ! Pianyerszki lágerbe velük !!!!!!!!!!!”
  • 5. dodó 2010. december 07. 16:44
    „Miért vett volna jegyet?
    A közgyógyellátás, az emelt csáládi, a rokkantnyugdíj és/vagy segílyke, lákhátási, beiskolázási, eseti, rendkívüli,tüzelőutalvány, védett fogyasztói státusz, pár évente új lakás stb mind jár nekije ingyért, akkor milyen jogon rekesztik ki a közösségi közlekedésből?
    - Csak azsé mer cigán vagyok?”
  • 4. KolompárRómeó 2010. december 07. 14:58
    „2. hozzászólás rozator 2010.12.07. 14:44

    "Csak 20.000? Nem futi a sztárügyvédet!"

    Jönnek ilyenkor az önjelölt jogvédők, ombucmanok, mohácsiviktóriák ingyé is.”
  • 3. KolompárRómeó 2010. december 07. 14:57
    „Biztosan kirekesztő módon viselkedett a sofőr a meg nem értett kultúrájú utassal. Az, hogy a fiatalkorú gyermek is belekeveredett, csak súlyosbítja az esetet, mivel az ő lelki sérülését is figyelembe kell venni. Ezt látja nap mint nap, nem csoda, ha elkallódik szegény. Miattunk, a többségi társadalom tagjai miatt jutottak ide.

    A sofőr fizetését élete végéig lefogni és egy az egyben az áldozatoknak átutalni! Más megoldás nem lehet!”
  • 2. rozator 2010. december 07. 14:44
    „Csak 20.000? Nem futi a sztárügyvédet!”
  • 1. Bunghole99 2010. december 07. 14:34
    „Követelem a minimum 20.000 forint per fős gyorssegély kiutalását azonnali hatállyal a rasszista magyarság által rettegésben tartott roma állampolgárok számára!!!!!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Túr folyó öblébe fulladt egy férfi

A Túr folyó vízimalom melletti öblébe fulladt egy férfi Túristvándiban - közölte a rendőrség kedden. Tovább olvasom