Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Milliókat lopott mostohaapjától a fiú

Egyetlen nap alatt kézre került az a fiú, aki társaival több millió forintot lopott tiszaföldvári mostohaapjától, majd a pénzt szinte az utolsó fillérig elköltötték - tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
Veres Éva elmondta: a tiszaföldvári férfi kedden vette észre, hogy a lakásában lévő, falba rögzített trezorból hiányzik megtakarított 3,6 millió forintja, ezért bejelentést tett a helyi rendőrőrsön.

A nyomok alapján feltételezhető volt, hogy a sértettet nem idegen behatoló, hanem a mostohafia lopta meg. A feltevés utóbb be is igazolódott, sőt időközben az is kiderült, hogy a 14 éves fiú és két társa a pénzt néhány ezer forint híján elköltötte. Az összevásárolt holmit - egyebek mellett motorkerékpárokat, márkás ruhaneműt, drága mobiltelefonokat - különböző helyekre elrejtették. Akadt olyan telefon, amelyet a rendőrök a kukoricásban találták meg - tájékoztatott Veres Éva.

Mindhárom elkövetőt elfogták és őrizetbe vették.

Olvasóink írták

  • 3. flexsnake 2010. augusztus 06. 08:34
    „,,Akadt olyan telefon, amelyet a rendőrök a kukoricásban találták meg - tájékoztatott Veres Éva."

    Találtak meg. Ilyet biztos nem nyilatkozott. Mikor lesz végre normális online délmagyar? Tele van fogalmazási hibákkal. Ezért ne kérjetek pénzt!”
  • 2. KolompárRómeó 2010. augusztus 06. 06:59
    „Erősen cigóvért vélek felfedezni az amatőr elkövetés alapján...”
  • 1. kekeczke 2010. augusztus 05. 20:30
    „közel négy millát egy nap alatt ? ? ?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Autófosztogatót fogtak el az M1-es közelében

Rövid üldözés után a budaörsi nyomozók elfogtak egy albán állampolgárságú autófosztogató férfit… Tovább olvasom