Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 8°C Még több cikk.

MSZP: az államfő nem lehet pártkatona

Az ellenzéki párt határozati javaslatot nyújt be a parlamentnek, rögzítve azokat a kritériumokat, amelyeket elvárásként fogalmaznak meg az új államfővel szemben.
Határozati javaslatot nyújt be a parlamentnek az MSZP, rögzítve azokat a kritériumokat, amelyeket elvárásként fogalmaznak meg az új államfővel, illetve a tisztségre jelöltekkel szemben.

Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető kedden sajtótájékoztatón azt mondta: elvárják, hogy az államfőjelölt tartsa be a demokrácia szabályait, valamint hogy szuverén, konszenzuskereső és -teremtő személyiség legyen, ne pártkatona. További elvárásként a szocialisták azt határozták meg, hogy a jelöltet ne egyedül Orbán Viktor válassza ki.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy mivel az új alaptörvény ötven helyett 78 képviselő támogatásához köti az államfőjelölést, az MSZP nemcsak egyedül, hanem az LMP-vel és a Demokratikus Koalícióval közösen sem tud köztársaságielnök-jelöltet állítani. Hangsúlyozta, hogy ha a szocialistáknak lehetőségük lenne, baloldali, liberális embert jelölnének, de számolva a realitásokkal most azt is eredményként értékelnék, ha nem Kövér Lászlót vagy Áder Jánost választaná államfővé a parlament.

Éppen ezért saját jelöltet nem nevezett meg, de - kérdésre válaszolva - a korábban példaként hozott Sólyom László mellett Vizi E. Szilveszter és Pálinkás József akadémikusokat, Mészáros Tamást, a Corvinus Egyetem korábbi rektorát és a DK által javasolt Iványi Gábor metodista lelkészt is úgy ítélte meg, mint aki megfelel az említett kritériumoknak.

Fontosnak tartotta, hogy az új köztársasági elnök kifejezze a nemzet egységét, azaz köztiszteletben álló, pártok feletti, nemzetközileg elismert és feddhetetlen személyiség legyen.

Tóbiás József frakcióvezető-helyettes eredménytelennek ítélte a pártok hétfői esti egyeztetését, és közölte: újabb ötpárti megbeszélést kezdeményeznek azokról a feltételekről, amelyeket az MSZP megnevezett.

Megismételte, hogy a szocialista párt - csakúgy, mint 1990-ben - a közvetlen elnökválasztás mellett foglal állást, és ha ezt elutasítja a kormányoldal, négyötödös parlamenti többséghez kötné az új államfő megválasztását.

Kérdésre válaszolva Tóbiás József megerősítette, hogy Kövér László a házbizottságban elnézést kért a szocialistákra hétfőn, Schmitt Pál lemondó beszédét követően tett megjegyzése miatt. Mesterházy Attila ugyanakkor jelezte, helyesnek tartaná, ha a bocsánatkérés a plénum előtt is elhangzana.

Olvasóink írták

  • 5. bánki 2012. április 04. 10:24
    „Göncz Árpád sem a Holdról jött, hanem az SZDSZ holdudvarából!”
  • 4. babar 2012. április 03. 21:23
    „Az államfő nem lehet pártkatona!! Kivéve ha mszp jelöli (lsd: Szili Katalin)”
  • 3. csergemerge 2012. április 03. 18:40
    „Tőkés Lászlót.”
  • 2. Mozimasiniszta 2012. április 03. 17:46
    „A cucillisták, élen ...házy-val elképzelhetőnek tartanák a DeöKör banda jelöltjét : iványi gábort a KE tisztségre ! Állati ! akarom mondani : állatok ! Ez az össz komcsi bagázs !
    Ja és mit mond Szanyi kapitány ? mert hogy az sem lényegtelen!
    Kövér László helyére tette a szemetet !... hogy bocsánatot kért ? ...a látszatra is adni kell !”
  • 1. maci53 2012. április 03. 16:21
    „Én vállalom,nekem nincs plágiumom,nem vagyok pártkatona,félpénzért beköltözök a Sándor palotába.Nekem nem kell AUDI,Bömös,Merdzsó,elég egy Skoda is.Rögtön körül utazom a földet,mindent aláírok.Igazat adok a Maszopnak,Fidesznek,Elempének,Jobbiknak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Jobbik szerint nagykoalícióban döntötték be a Malévot

Volner János szerint a kormány azt kéri a külföldi légitársaságoktól a magyar piacra lépés… Tovább olvasom