Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

MSZP: káosz és titkolózás az egészségügyben

Az MSZP szerint a Fidesz városvezetése és kormányzati politikusai az elmúlt hetekben együttes erővel teremtettek káoszt a főváros egészségügyi ellátórendszerében. Az ellenzéki párt színvallásra szólítja fel a kormányzatot az ügyben, mit kíván tenni az egészségüggyel kapcsolatban.
Kökény Mihály, a szocialista párt egészségpolitikai tanácsadó testületének elnöke az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében kifogásolta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egyetlen szót sem szól az egészségügy megmentéséről, miközben a főváros egészségügyi rendszerében egyre mélyebb válság alakul ki.

Kiemelte: minden budapesti polgárnak joga van tudnia, hogy mit terveznek a fővárosi egészségüggyel kapcsolatban, különösen azért is, mert a fővárosban jelenleg is több tízezren várnak operációra, több ezer embert vesznek fel a kórházi osztályokra.

A szocialista politikus szerint Budapest évente 5-6 milliárd forintot veszít a tétlenségen, a városvezetés asztalfiókjában ugyanis ott hever a kidolgozott, a közgyűlés által elfogadott Budapesti Egészségügyi Modell koncepciója, amelynek megvalósítása csak azért nem indul el, mert azt még az előző ciklusban dolgozták ki.

A volt egészségügyi miniszter cinikusnak és felháborítónak nevezi, hogy a városvezetés "a budapestiek és az ország egészségével játszik" és a "politikai presztízsszempontok fontosabbak számára, mint az emberek egészsége".

Kökény Mihály arra szólítja fel a Fideszt és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárt, hogy "valljon színt, mit kívánnak tenni az egészségüggyel kapcsolatban". A politikus szerint a kabinetnek arra is választ kell adnia, hogy miként kívánja megoldani a kórházak gazdasági gondjait azután, hogy 2011-ben az előző évinél mintegy 10 milliárd forinttal kisebb költségvetési forrás áll a gyógyító intézmények rendelkezésére.

Olvasóink írták

  • 7. szilléri 2011. február 09. 10:47
    „Az én apám meg elhárító tiszt volt az átkosban. Az egyik közeli rokonom meg most az. Börtönőrök, spiclik, adóbehajtók és qvák mindig is voltak és lesznek.

    Pokorninál a kérdés az, hogy önkéntes volt mint mondjuk Göncz papa, kényszerített mint néhány 56-os, avagy zsarolható.

    Ez három kategória.

    Ettől függetlenül a családi háttér 80 %-ban determinálják a politikusokat, lásd. SZDSZ !”
  • 6. macs 2011. február 08. 19:31
    „Érdekes dolgot hallottam ma. Szócska úr felvetette, hogy jó eredményt lehetne elérni a hálapénz elleni harcban, ha s szülész orvosok magánvállalkozók lennének.
    Van lehetőség az egészségügyben, de ez majd mi fogjuk kihasználni! :-))

    szilléri,
    senki sem felelős az ősei tetteiért. Pokorni apja III/III-as volt.”
  • 5. szilléri 2011. február 08. 19:24
    „,,Kökény Mihály nagypapája, Varga Jenő egészségügyi népbiztos volt 1919-ben. "

    A vér nem válik vízzé!

    Persze ez előítélet !

    ,,Varga Jenő (Weissfeld Jenő, Nagytétény, 1879. november 6. - Szovjetunió, 1964. október 8.) tanár, szociáldemokrata politikus, zsidó származású.[1] 1907-ben lett középiskolai tanár. Az MSZDP baloldalához kapcsolódott, majd az MSZDP központi lapjának, a Népszavának, lett a közgazdasági rovatvezetője (sok cikket írt a szociáldemokrata Neue Zeit-be). Az I. világháború előtt sok közgazdasági és politikai munkát készített (,,A magyar kartellek első kutatója"). 1918 őszén államtitkár lett. Tanácsköztársaság idején (1919 márciusától júliusig) pénzügyi népbiztos és a Népgazdasági Tanács elnöke. A kommün bukása után emigrált a Szovjetunióba, és könyvet írt a Tanácsköztársaság közgazdasági tapasztalatairól."”
  • 4. szentmiki 2011. február 08. 19:02
    „jó vastag bőr van a komcsik "arcán"”
  • 3. frakk 2011. február 08. 17:26
    „A TB, majd az OEP kasszáját ki is szívta le évtizedekig ?? A "rablóbanda" nevezetű párt”
  • 2. igazságkereső 2011. február 08. 16:47
    „Molnár Lajos "fülsebész" és Ágnes asszony kalamajkája után jobb ha csendben marad az MSZP! Valahogy nem érzik megszólalásuk hiteltelenségét,vagy ennyire debilek?!!”
  • 1. samsung10 2011. február 08. 15:27
    „Még jó hogy a tietek sem”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán reagál a Facebookon feltett kérdésekre

Orbán Viktor a következő két hétben a Facebook közösségi portálon válaszol azokra a kérdésekre,… Tovább olvasom