Délmagyar logó

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 21°C | 34°C Még több cikk.

MSZP: luxusutazási irodát működtet a kormány

Az MSZP szerint bár tavaly tavasszal a Fidesz kisebb és olcsóbb államot ígért, az elmúlt nyolc hónapban "nagyobb és drágább luxusutazásokra fizette be kormányának hivatalnokait, mint bármely kabinet az elmúlt több mint húsz esztendőben".
Szabó Imre - aki "a környezetvédelem eddigi utolsó minisztereként" jegyzi az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményét - azt írja: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előbb egy 9 fős delegációt utaztatott Kínába 10 millió forintért, majd tizenhét hivatalnokot küldött Cancún tengerpartjára, 18 millió forintos költségkeretben.

"Miközben pedig ezekre a luxus utakra nem sajnálja a pénzt és az energiát a környezetvédelemért is felelős fejlesztési tárca, addig panelfelújításra – választási ígéretével ellentétben – a korábbi évek forrásainak csak a töredékét fordítja. Önálló környezetvédelmi tárca híján pedig a szén-dioxid kvóta értékesítésében továbbra tehetetlenkedik csakúgy, mint az átfogó klíma- és energiapolitika, vagy épp az ár- és belvízvédelem ügyében" - fogalmaz a szocialista politikus.

Tudatja: az írásbeli kérdésfeltevést követően a parlamentben azt fogja firtatni Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszternél, hogy miért szerveznek luxusutazásokat a klímapolitikával foglalkozó munkatársai, miért került az emberek számára elérhető árnak a sokszorosába a kormány delegációjának az utazása. Kíváncsi arra is, hogy melyik szállodában szállt meg a küldöttség.

Olvasóink írták

  • 7. frakk 2011. január 28. 19:53
    „Történész: Minden alibi út felháborít. Mint ahogy olvashattad tőlem, bármely MLM rendszerű biztosítót, UNit linked formát értékesítőt, vállalat igazgatót, tudóst , orvost politikust (pártállás nélkül) elitélek ha az utazás célja a szórakozás. Ellenben nem tudom elitélni azokat akik a tényleges , hatékonyságnövelés, tudás megszerzése miatt mennek külföldre.
    Sajnos sok ember szemlélete korcsult el csak azért mert nem nézett szét a világban.
    Nagyon nem mind1 hogy Makaóba utazik egy pénzügyminiszter, vagy KÍna gazdasági fellegváraiba.
    A technológia megszerzése végett a Japánok , és a Kínaiak is utaznak, csak ők utána nem a magán érdekek szerint cselekednek. Nagy különbség.”
  • 6. történész 2011. január 28. 18:27
    „frakk

    Tudod az a baj a magyarnak...a turáni átok... hiába volt párt váltás te és társaid még mindig nem látjátok az erdőt csak a fát.A szocik a luxus utakért elbuktak, már nem mennek ,de megy az új baráti társaság...és neked aki mindig felháborodtál az ingyé utazáson ,nem baj ha más színű lobogó alatt de minden változatlanul megy tovább.”
  • 5. queenmargareth 2011. január 28. 18:04
    „itt az a baj, hogy még mindig van ilyen! Elvileg a Fidesz, mindent megold olcsón!
    Vagy már megint elfelejtették miket ígértek?El.”
  • 4. zero 2011. január 28. 18:04
    „Soha többet mszp”
  • 3. frakk 2011. január 28. 13:56
    „Veres elvtárs Makaóba vitte a titkárnőcijét, kaszinó tanulmányútra. Nem eléxem azt melyik luxus utazási iroda szervezte ??”
  • 2. KolompárRómeó 2011. január 28. 13:53
    „Irigyek vagytok, elftársak, hogy most mások lopják szét a magatokénak gondolt országot.”
  • 1. dondongó 2011. január 28. 13:26
    „A fülkeforradalmárok is szeretnek utazni, no. Zanzibárra politikai píár okok miatt nem mehetnek - marad Mexikó.:-)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megállapodást kötöttek a Sziget fesztivál területhasználati díjáról

Megállapodást kötött Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester és Gerendai Károly, a Sziget… Tovább olvasom