Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

MSZP: Orbán és Matolcsy kezdjen reális gazdaságpolitikába vagy távozzon!

A kormányzati kommunikációs gépezet sem tudja elhazudni: rosszabbul élünk - írta közleményében Józsa István.
Az MSZP szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai világos képet adnak az orbáni gazdaságpolitika teljes kudarcáról, ezért arra szólítják fel a miniszterelnököt és a nemzetgazdasági minisztert, hogy kezdjenek reális, növekedésösztönző gazdaságpolitikába vagy távozzanak az ország vezetéséből.

Józsa István, a szocialisták frakcióvezető-helyettese az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, "a kormányzati kommunikációs gépezet sem tudja elhazudni: rosszabbul élünk". Hivatkozott arra, hogy a KSH adatai szerint az első félévben a reálbérek közel négy százalékkal csökkentek, a nem teljesített devizahitelek állománya öt százalékkal növekedett, míg a szabad felhasználású, deviza alapú jelzáloghitelek esetében a teljes hitelállomány felénél vannak visszafizetési gondok.

A szocialista politikus szerint a reálbérek csökkenése azt jelenti, hogy a bérkompenzáció teljes kudarc, a kormányzat devizahiteleseket megsegítő intézkedései pedig csupán a jómódú adósoknak jöttek jól, a többség egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül.

Az MSZP azért arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt és Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, hogy fejezzék be az "álságos sikerkommunikációt", nézzenek szembe a valósággal, hogy az ország gazdasága és az emberek életszínvonala a vezetésük alatt zuhanni kezdett, és kezdjenek valódi közgazdasági tényeken és reális számításokon nyugvó, növekedésösztönző gazdaságpolitikába vagy távozzanak az ország vezetéséből.

Olvasóink írták

  • 1. papsajt 2012. augusztus 23. 17:15
    „Gazdaság , ott ahol OFFSHORE pénzszivattyúk működhetnek a mai napig?
    A számítás technika világában 5 perc alatt lehetne legyűjteni hogy ki mennyit utalt Offshore számlára.
    Az államadósság 20-szorosa lett kilopva az országból.
    2 hete olvashattuk ezt a soltvadkerti takszövről, ma hír "Bedőlt az egyik legnagyobb hazai futárcég "
    http://hvg.hu/gazdasag/20120821_Egy_futarceggel_kevesebb
    HOZZÁSZÓLÁS:
    "Csak röviden a zavaros cégekről, és a magát 100% magyar tulajdonúnak beállítókról:
    Xpress Parcel System Szállítmányozási Korlátolt Felelősségű Társaság
    Tagja Bakos Judit és a
    CEI ZONE Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
    Ennek viszont tagja a
    Central Europe Invest Ltd.
    BE- Belize City, Marina Towers, Newtown Barracks Suite 508.
    nyilvántartási hatósága Belize - CEI ZONE Hungary Kft-ben 2011.10.18-tól
    Central Europe Invest Ltd.-nek a tagja
    Berki Endre Zsolt és Central Eastern European Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság
    Utóbbinak tagja pedig Szandrocha Kamilla
    -------------------
    Szandrocha Kamilla, aki állítólag rögtön egyetem után hét éven keresztül állami támogatásokkal foglalkozott. 2003-tól minisztériumi osztályvezetőként az egyedi kormánydöntéssel nyújtott támogatási rendszert koordinálta, majd 2007-től a magyar befektetésösztönzési és kereskedelem-fejlesztési ügynökség, az ITD Hungary Zrt. igazgatójaként koordinálta az egyablakos támogatási szolgáltatásokat, az after care tevékenységet, véleményező partnere és bíráló bizottsági tagja volt GOP-os pályázatoknak. 2010-től helyettes vezetőként koordinálta a Magyarországra irányuló befektetőknek nyújtott egyablakos szolgáltatások mindegyikét."”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Garamvölgyi László: megtisztul a rendőrség

Szeptember 1-jével új, remélhetőleg korszerűbb és hatékonyabb szervezet jön létre - mondta az ORFK… Tovább olvasom