Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

MSZP: Schmitt lopta a disszertációját, ezért le kell mondania

Az MSZP szerint egyértelművé vált, hogy Schmitt Pál "lopta" doktori disszertációját, ezért le kell mondania a köztársasági elnöki posztról – erről Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője beszélt keddi sajtótájékoztatóján.
Ha Schmitt Pál ebből a helyzetből tisztességes módon akar kikerülni, le kell mondania a köztársasági elnöki posztról, a Fidesznek pedig az a felelőssége, hogy egy morális tartással rendelkező embert válasszon meg államfőnek - mondta Mesterházy Attila.

Az ellenzéki politikus szerint államfő plágiumgyanús kisdoktori disszertációját vizsgáló egyetemi tényfeltáró bizottság anyagából egyértelműen kiderül, hogy Schmitt Pál "lopta doktori disszertációját", ezért nem jogosult a doktori cím birtoklására. Szerinte az is egyértelműen kiderült, hogy sem az akkori, sem mostani szabályoknak nem felel meg az az eljárás, amelynek során őt doktorrá avatták, ezért szeretnék tudni, hogy mikor vonják vissza a doktori címet.

Hangsúlyozta: egy olyan ember, "aki nem ismerte be, hogy más emberek tollával ékeskedett, nem alkalmas, nem való köztársasági elnöknek".

Kérdésre válaszolva úgy vélte: ha Schmitt Pál nem mond le, akkor a Fidesz-frakciónak megvan a lehetősége van arra, hogy "kiküszöbölje ezt a morális csorbát". Úgy vélte, Orbán Viktor adhat "utasítást" Schmitt Pált leváltására és ezt a Fidesz-frakció a kétharmadával minden további nélkül megteheti.

Ugyanakkor egy másik kérdésre válaszolva Mesterházy Attila kizártnak tartotta, hogy Orbán Viktor "hirtelen most morális felelősségtől vezérelve" leváltsa Schmitt Pált. Szerinte a miniszterelnöknek "kimondottan jó" egy olyan ember, aki morálisan elhasználódott, hiszen ezek után a Fidesz bizton számíthat arra, hogy Schmitt Pál minden egyes törvényt aláír, ami a kormánypárt számára fontos.

A tényfeltáró bizottság jelentésről az MSZP elnöke azt mondta: a "dodonai megfogalmazás" és az ügy "elkenése" egészen biztosan "valamilyen politikai szálat is magában rejt". Mesterházy Attila kérdésre válaszolva az eljárást "egyértelmű politikai kivételezésnek" tartotta, szerinte hasonló esetben másnak nemhogy nem adnák meg a doktori címet, de el is csapnák a doktori iskolából.

Olvasóink írták

  • 6. Mozimasiniszta 2012. március 27. 20:37
    „Van valami eredeti báj és kellem ( az agymenésen túl ) abban ha a cucillisták : lopásról, tisztességről, morális elhasználódásról fecserésznek !”
  • 5. bánki 2012. március 27. 18:32
    „Ha minden MSZP-s lemondana aki lopott, marha kevesen maradnátok !”
  • 4. csergemerge 2012. március 27. 18:28
    „"Schmitt Pál "lopta doktori disszertációját", ezért nem jogosult a doktori cím birtoklására"
    Valójában a helyzet az, hogy ezt nem Mesterházy elvtárs dönti el, hanem az egyetem.
    Mivel a disszertáció egyetemi doktori cím megszerzésére irányult, ebben egyedül az egyetem doktori tanácsa dönthet. Ha a doktori tanács úgy dönt, hogy valakit egyetemi doktori fokozattal lát el, az ellen semmilyen külső grémium nem emelheti föl a szavát, ez az egyetem belügye. Más szavakkal: Mesterházy Attilának ehhez semmi köze, az egyetemi doktori egyébként még a kommunizmusban sem számított tudományos fokozatnak, annak csak a belépője volt.”
  • 3. gretzki 2012. március 27. 17:28
    „A "piros könyv szisztémával" a fityeszt is lehetne jócskán ritkítani... Egyik sem jobb a másiknál.. Plagi bácsiról nem is beszélve :-)”
  • 2. szentmiki 2012. március 27. 16:24
    „ha lopásért le kellene mondani, akkor már rég nem lenne maszop..., maci meg beletalált D:)”
  • 1. maci53 2012. március 27. 15:59
    „Kedves Attila,először a volt MSZMP KB tagokat távolítsd el a pártocskádból,a közgyűlést meg azzal kezd:Akinek piros könyve volt,hagyja el a termet!
    Meglátod a megújuló néhány emberkédet.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megújul a tatai Öreg-tó és vízgyűjtő területe

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (ÉDUVIZIG) közel 1,4 milliárd forint uniós támogatásból… Tovább olvasom