Délmagyar logó

2017. 05. 22. hétfő - Júlia, Rita 15°C | 26°C Még több cikk.

Nem volt ok a devecseri tüntetés feloszlatására

A rendőrség szerint az augusztus elejei devecseri romaellenes tüntetés nem vesztette el békés jellegét.
A demonstrálók közül mindössze néhány résztvevő követett el bűncselekményt, akikkel szemben eljártak, így nem volt ok feloszlatni a megmozdulást - derül ki abból az MTI-hez csütörtökön eljuttatott válaszlevélből, amelyet a Belügyminisztérium küldött civil jogvédő szervezetek elnökeinek, akik jogsértőnek és elfogadhatatlannak nevezték az akkori rendőri intézkedést.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Magyar Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Intézet vezetői augusztus elején, néhány nappal a devecseri tüntetés után az országos rendőrfőkapitánynak címzett nyílt levelükben jogsértőnek és elfogadhatatlannak nevezték, hogy a rendőrség akkor sem avatkozott közbe, amikor erőszakossá vált a jobboldali radikális szervezetek által megtartott demonstráció.

A Jobbik és több jobboldali radikális szervezet "a jogos magyar önvédelemért" tartott demonstrációt a Veszprém megyei településen augusztus 5-én, és a halálbüntetés visszaállítását követelte. Devecser utcáin vonulva megálltak annál a háznál, ahol a rendezvényre ürügyet adó vita és verekedés július végén kirobbant.

A rendőrség a felvonulók útvonalát kordonnal biztosította, amelyet a tüntetők többször megpróbálták átlépni; egy alkalommal dobálásba keveredtek a helyiekkel, eközben Ferenczi Gábor, a Jobbik Veszprém megyei parlamenti képviselője megsérült a homlokán, valamint az LMP egyik aktivistáját vállon dobták egy betondarabbal. A megmozdulással kapcsolatban több jogvédő szervezet is a belügyminiszterhez fordult, és az alapvető jogok biztosa is vizsgálatot indított, az LMP pedig büntetőfeljelentést tett közösség elleni izgatás miatt.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Magyar Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Intézet vezetői nyílt levelükben azt írták: a demonstráció feloszlatására már az is okot adhatott volna a rendőrségnek, hogy a tüntetők egy része vezényszóra, egyenruhában masírozott, hogy a rasszista, cigányellenes jelszavakat skandáló tömeg szándékosan a település köztudottan romák lakta utcáira vonult, és hogy a kiszolgáltatott kisebbségi lakosoknak "pusztán etnikai hovatartozásuk miatt megalázó verbális megnyilvánulásokkal kellett szembesülniük".

A Dénes Balázsnak (TASZ), Kádár András Kristófnak (Magyar Helsinki Bizottság) és Majtényi Lászlónak (Eötvös Károly Intézet) szeptember végén szignált válaszlevelében - amelyet a jogvédők csütörtökön juttattak el az MTI-hez - Tasnádi László, a belügyminiszter kabinetfőnöke azt írta: "a Devecserben tartott demonstráció nem vesztette el békés jellegét". Felhívta a figyelmet arra is, hogy abban az esetben, ha a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó megmozduláson bűncselekmény, vagy arra való felhívás csak egyes személyekhez köthetően valósul meg, csak a jogsértőkkel szembeni intézkedésnek van helye, és ezekkel az emberekkel szemben az eljárás megindult. A kabinetfőnök megjegyezte: a demonstrációról készült felvételek elemzése és a rendbontók azonosítása folyamatban van.

A három jogvédő szervezet a kabinetfőnök levelére reagálva úgy fogalmazott: a tárca "meghökkentő jogértelmezése" szerint nem kell feloszlatni egy tüntetést akkor, ha a szónokok emberek elüldözésére, kiirtására hívják fel a résztvevőket, akik közül többen a tömeg támogatásával a helyieket származásuk miatt betondarabokkal dobálják, mert a Belügyminisztérium szerint egy ilyen tüntetés alapvetően békés.

A jogvédők abban bíznak, hogy a sérülés miatt indult nyomozás során az ügyészség nem osztja majd a minisztérium és a rendőrség álláspontját, mert szerintük ez egyenlő lenne azzal, hogy az állam legitimálja az erőszakot, és sérelmezik, hogy a nyomozás során eddig még egyetlen gyanúsítottat sem hallgattak ki.

Olvasóink írták

  • 1. Mozimasiniszta 2012. október 04. 20:48
    „Ahan...ez volt az a tüntetés ahol egy többkilós betondarabbal , több méter távolságból , megdobtak egy LoMPos menyecskét ! A vállánál eltalálták, és majdnem megsérült ! El is ment látleletet vetetni, de a doktor azt javallotta,
    hogy elég lesz ha kenegeti rókahájjal.....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Módosult a védett és fokozottan védett fajok körét meghatározó miniszteri rendelet

Bizonyos madárfajok felkerültek a védett fajok listájára: a hazánkon átvonuló csörgő- és kerceréce… Tovább olvasom