Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Népszerű tízezres, változatos ötvenes

Hatszor váltott külsőt a papír 500-as és 1000-es, a fém 50-es pedig öt különböző hátlappal jelent meg az elmúlt években. Az 5-ös és a 10-es címletet már a forint bevezetésekor használták. A világon 2 ezer 130 milliárd forint van forgalomban.
Hány forint van forgalomban, melyik a legnépszerűbb, a legtöbb változatban megjelent és a legrégebben használt címlet? – ezekre a kérdésekre is választ kaptunk a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztályától.
Felfogni is nehéz, hogy mennyi lehet 2 ezer 130 milliárd forint – a világon ennyit hoztak forgalomba a hivatalos magyar fizetőeszközből. – Az összeg 276 millió darab bankjegyből és 1,1 milliárd darab érméből jön ki – mondta Listár Dániel, az MNB kommunikációs szakértője. Az ezüstöt is tartalmazó régi fém kétszázasból verték a legkevesebbet, kivonása után mégis ebből maradt a legtöbb az embereknél: a 11 millió darabból 8,8 milliót nem váltottak vissza. Papírpénzből a 10 ezres a legelterjedtebb, amiből több mint 80 millió darab lapul a pénztárcákban. Legkevesebbet a 2 ezressel találkozhatunk: „csak" 18 millió példányt gyártottak belőle.

A jelenleg használt címletek közül az 5-ös és a 10-es a legidősebb, amely már a forint 1946-os bevezetésekor megjelent. Van plafonja a pénzkibocsátásnak? – kérdeztük a szakembert. – A gazdaság készpénzigénye a GDP növekedésével és az inflációval együtt folyamatosan növekszik, tehát bármeddig nőhet – válaszolta Listár Dániel.

Tízezresből 80 millió darab került forgalomba. Illusztráció
Tízezresből 80 millió darab került forgalomba.
Illusztráció

Hatszor váltott külsőt a papír 500 és 1000 forintos. A Bartók Béla portréjával kiadott zöld színű ezres régi és új címerrel is megjelent, a Hunyadi Mátyás arcképével ellátott pénz először fémcsík nélkül, utána egy sima, majd egy nehezebben hamisítható csíkkal került forgalomba. A bankjegynek millenniumi változata is született: a pénz sorszáma helyén a Millennium szó olvasható.

Fémpénzeknél az 50 forintos változott legtöbbször, öt különböző hátlappal jelent meg. A kerecsensólymot sorrendben az Európai Unió, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt emblémája helyettesítette. Az érme három éve az 1956-os forradalom, legutóbb a Római Szerződés aláírásának évfordulójára jelent meg új ruhában. A jegybank jelenleg nem tervez újabb emlékváltozatot.

Hogyan került Mátyás király, Szent István, Deák Ferenc és a többi államférfi papírpénzünkre? – A bankjegyre kerülő portrék kiválasztása a világon mindenhol nagy körültekintéssel történik, Magyarországon történészbizottság döntött az új sorozaton látható személyekről – magyarázta Listár Dániel. – Szavazás döntött a most bevezetett fém 200-as lánchidas hátlapjáról.

Olvasóink írták

  • 2. mezopeti 2009. december 02. 17:45
    „A "A világon 2 ezer 130 milliárd forint van forgalomban." és a "2 ezer 130 milliárd forint - a világon ennyit hoztak forgalomba a hivatalos magyar fizetőeszközből." nem ugyanazt jelenti. Zavaró. De a délmagyartól ez nem szokatlan.”
  • 1. szatyi 2009. december 01. 11:42
    „Szépek-szépek, de a zsebemben - valahogy - mindig kevés van belőlük.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vesztésben a nyerőgépek

Fogyóban vannak Magyarországon a nyerőgépek, annak ellenére, hogy egészen mostanáig évről évre egyre… Tovább olvasom