Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Nő lehet a Legfelsőbb Bíróság következő elnöke

A Győri Ítélőtábla elnökét Havasiné Orbán Máriát jelöli a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöki posztjára Sólyom László államfő - erősítette meg a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) kedden. A jelölt személyéről az Országgyűlés dönt.
A helyzet érdekessége, hogy március 31-i hatállyal nyugdíjba vonul a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese is - aki jelenleg, megválasztott elnök hiányában, az elnöki tisztet is betölti - így ha a parlament addig nem választja meg az új főbírát, akkor akár vezető nélkül is maradhatna az LB.

Erményi Lajos az LB főtitkára a Független Hírügynökségnek elmondta: Kaposvári Bertalan jelenlegi elnökhelyettes 2009 márciusában betölti a 70. életévét és ezért nyugdíjba vonul. Mivel azonban a törvény szerint az LB nem lehet egyszerre elnök és elnökhelyettes nélkül, ezért Kaposvári Bertalan január 5-i beérkezési határidővel és április 1-hatállyal nyilvános pályázatot írt ki az LB elnökhelyettesi posztjára.

Erményi Lajos hangsúlyozta: a törvény szerint az LB elnökhelyettesét az LB elnöke jelölése alapján nevezi ki a köztársasági elnök. Éppen ezért ha az április 1-i határidőig megválasztja az Országgyűlés az LB elnökét, akkor az új főbíra dönthet, hogy visszavonja a pályázatot, vagy választ a beérkezett pályázók közül, esetleg új pályázatot ír ki.

Lomniczi Zoltán megbízatása idén júniusban szűnt meg az LB elnöki posztján. Az Országgyűlés egyszer már leszavazta Sólyom László jelöltjét a posztra: idén májusban a képviselők titkos szavazáson 170 igen, 191 nem szavazattal és nulla tartózkodással utasították el Baka András megválasztását.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Műkincseket találtak egy kínai férfinél a vámosok

Műkincseket találtak egy kínai férfinél a Vám- és Pénzügyőrség munkatársai hétfőn Ferihegyen. A 40… Tovább olvasom