Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

Női kvótát vezetne be a DK a cégvezetői posztokra

A Demokratikus Koalíció (DK) törvényben rögzítené, hogy egyes gazdasági társaságoknál a vezető munkavállalók egyharmadának nőnek kell lennie.

Oláh Lajos független parlamenti képviselő nőnapra időzített - az Országgyűlés honlapján olvasható - törvényjavaslatában azt kezdeményezi, a gazdasági társaságokról szóló törvény írja elő, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaságok igazgatóságában, felügyelőbizottságában vagy igazgatótanácsában a tagok legalább egyharmadának nőnek kell lennie. Ugyanez vonatkozna a vezető munkavállalókra, de úgy, hogy új kinevezések esetén 2021 végéig minden második vezetői állásba nőt kellene kinevezni mindaddig, amíg az egyharmados arány nem érvényesül.

Egyharmados női kvótát követelne meg a DK-s politikus a köztulajdonban álló, zártkörűen működő részvénytársaságok igazgatóságától és felügyelőbizottságától, valamint az ott dolgozó vezetők esetében is. Az utóbbiaknál viszont azt is előírná, hogy 2016. december 31-ig minden második új kinevezett nő legyen.

A kvótát a törvénymódosítás május 1-jére tervezett hatályba lépése után megválasztott tisztségeknél fokozatosan kellene alkalmazni a kívánt egyharmados arány eléréséig.

A javaslatot indokolva Oláh Lajos az MTI-nek csütörtökön küldött közleményben azt írta: a Newsweek magazin tavalyi rangsora szerint a nők jogegyenlőségét, egészségügyi helyzetét, iskolázottságát, a gazdasági szférában és a politikában elfoglalt helyét vizsgálva Magyarországnál - Törökországot és Szerbiát kivéve - kizárólag ázsiai és afrikai országok szerepelnek rosszabbul. Követendő példaként Norvégiát állította, mondván, hogy ott egy hatékony kvótatörvénynek köszönhetően nyolc év alatt hatszorosára nőtt a nők aránya a vállalatok élén.

Mint írta, javaslata "meghatározó első lépés" lehetne a magyar nők esélyegyenlősége érdekében, ezért számít a parlamenti pártok támogatására.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sziget: weboldal indult az elmúlt két évtized emlékeinek felelevenítésére

Weboldal indult a Sziget fesztivál csaknem két évtizedes történetéből a egemlékezetesebb pillanatok… Tovább olvasom