Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

Nyolc százalékos volt 2007-ben az infláció

Tavaly átlagosan 8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A tájékoztatás szerint a decemberi, 12 havi pénzromlás mértéke 7,4 százalék volt. A nyugdíjasokat érintő átlagos infláció tavaly 10,7 százalékos volt.
2007-ben a legnagyobb mértékben a háztartási energia drágult, 24,6 százalékkal, és átlag felett, 11 és fél százalékkal emelkedett az élelmiszerek ára is. Decemberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva 56,4 százalékkal volt drágább a liszt, 40,2 százalékkal az étolaj, 22 százalékkal a kenyér, 21 százalékkal a tojás és 16,9 százalékkal a baromfihús.

Az elemzők 2007. évre 8 százalék körüli drágulást várnak, decemberre pedig 7,2 százalékot. Novemberben egy hónap alatt 0,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, és 7,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.

2006-ban az éves átlagos infláció 3,9 százalék volt, decemberben 6,5 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint 2005 decemberében és 0,1 százalékkal nőttek 2006 novemberéhez képest.

Németh Dávid, az ING elemzője az InfoRádiónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy már a januári inflációs adat is alacsonyabb lesz a 2007 decemberinél.

A Fidesz szerint a kormány rossz gazdaságpolitikája miatt emelkedett az infláció az uniós átlag duplájára. Az ellenzéki párt úgy véli: a kabinet nem tett lépéseket a helyzet javításáért, pedig tisztában van azzal, hogy a pénzromlás a szegényeket és a nyugdíjasokat sújtja leginkább.

Olvasóink írták

  • 4. Kolompár Rómeó 2008. január 16. 08:55
    „A kosárban benne van a jancsiszög és a babérlevél is, a csökkenő árú plazmatévéről nem is beszélve. Szóval a 7.2% jogos. Csak az átlagos ember ezt valahogy inkább 20-nak érzi. Köszönjük a hazug statisztikákat.”
  • 3. zsoltee0716 2008. január 16. 07:36
    „Peterr77
    Jaja jó megfigyelő vagy!! thx
    Jah és ha gondolod írj a szerkesztőnek, itt fentebb található pár ikon A+ A- stb az 5.-ik ikon!!”
  • 2. Peter77 2008. január 15. 16:06
    „2008 - ban VOLT 8 % az infláció ? Milyen évet írunk ?”
  • 1. Cseter János 2008. január 15. 14:36
    „Olyan gazemberség a nyugdíjszámításnál talán sehol sincs mint, Magyarországon!A hatalomváltogatsá kezdetén a degreszálás óta nőnek a nyugdíjasok közti dij különbözetek! A svájci indekszálás és ez s degreszálás nem más mint egyburkolt lopása a nyugdija rétegeknek!
    Közel ötven százalék a mai és a 1990 körűl nyugdíjazottak közti különbség! Persze kivétel a rendszervátlásnakl nevezett hatalomváltók kiszolgáloi, szekértolói nyugdíja! Mert Őket nem merték sokáig meglopni, mivel Ők nevezték ki olyan posztra a szekértolóikat, ahol ezért, akár bünvádi eljárás és ítélet hozatal elé is kerülhettek volna! Inkább alkottak olyan törvényeket, hogy az ,aki ezt be is tudja biozonyítani ne kerülhesen a döntéshozók elé!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerdán adják át a román hatóságoknak a késelő kisfiút

Szerdán délben az Ártándi határátkelőnél adják át a román hatóságoknak azt a 11 éves kisfiút, aki a… Tovább olvasom