Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Olimpikonok jutalmazása: rábólintott a kormány a MOB előterjesztésére

Az aranyérmesek 35 millió, a második helyezettek 25, a bronzérmesek pedig 20 millió forintot kapnak.
A kormány szerdán elfogadta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) előterjesztését a londoni olimpián eredményesen szerepelt magyar sportolók jutalmazásáról - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő.

Ennek értelmében az aranyérmesek 35 millió forintot, a második helyezettek 25, a bronzérmesek pedig 20 millió forintot kapnak.

A negyedik helyezettek 15, az ötödikek 10 millió forinttal lehetnek gazdagabbak a MOB javaslata értelmében, míg a hatodik helyezettek 8, a hetedikek 4, a nyolcadikak pedig 2 millió forintos jutalomban részesülnek.

A páros számokban sikeresen szerepelt versenyzők fejenként az elért eredményért járó összeg 90 százalékát, négyfős csapatok a pénzdíj 80, a 13-15 fős gárdák a 70 százalékát kapják meg.

Borkai Zsolt, a MOB elnöke a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: a MOB elnökségének javaslata nyomán jelentős támogatásban részesülnek a sportolók edzői, valamint azok az olimpiai csapattagok, akik orvosként vagy pszichológusként járultak hozzá a sportolók sikereihez.

A MOB korábban azt közölte az MTI-vel: a sportolókat felkészítő szakemberek a juttatás 60 százalékában részesülnek. A támogatás mértékét keretösszegben határozzák meg, az egyes személyek juttatásaira a sportági szövetség tehet javaslatot.

Az olimpikonok támogatása összesen 2 milliárd 170 millió forintot tesz ki.

Bár a pekingihez képest az egyéni jutalmak jelentősen növekednek, a támogatási keret összességében alig több a négy évvel ezelőttinél - hangzott el a tájékoztatón. Ezt Borkai Zsolt azzal indokolta, hogy míg 2008-ban "különleges eseteket" támogattak, "most korrekt és egzakt számok és eredmények alapján elért jutalmazási metódust alakított ki a Magyar Olimpiai Bizottság".

Giró-Szász András közölte: a kormány büszke a Londonban kiváló eredményeket elért olimpiai delegáció minden tagjára, legyen szó sportolóról, sportban fontos szerepet vállaló edzőről vagy sportvezetőről.

Borkai Zsolt úgy fogalmazott: öröm számára, hogy a magyar csapat minden tagja tiszta körülmények között versenyzett.

A jövőről szólva azt közölte: a MOB még az olimpia idején bemutatta sportstratégiáját. Ez elmondása szerint kiegészítésre szorult, hiszen olyan elemeket is bele kell még emelni, amelyek a mindennapos testmozgás szükségességének gondolatát erősítik. "Nemcsak az olimpiáról van szó, hanem a nem olimpiai sportágakról, a paralimpiáról vagy éppen a mindennapos testnevelésről, a szabadidősportról, a tömegsport lehetőségeiről" - fogalmazott a MOB elnöke.

A magyar sportolók Londonban nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet nyertek, ezzel Magyarország az összesített éremtáblázat 9. helyén végzett, míg négy évvel korábban, Pekingben az ország nem került be a 20 legjobb közé.

Olvasóink írták

51 hozzászólás
  • 51. sajtkukac 2012. augusztus 25. 17:06
    „47 Apátfalvi! Te ki jó fenének képzeled magad, hogy merészelsz ilyen stílust megengedni magadnak, hogy bárkit is így illess meg a véleményeddel????? Mit személyeskedsz itt? Majd "komám" ´rácseszel", ha egyszer szerveznek egy kommentelők találkozóját, hogy ÉN felvállalom magamat,odamennék, és nem egy kitalált név mögé bújva kritizálnám a többiek hozzászólásait, minősíthetetlen hangnemben! Ja, és légyszíves linkeld már be nekem a jótékonykodásról szóló híradásokat, mert kíváncsi lennék rá.”
  • 50. Apátfalvi** 2012. augusztus 24. 08:33
    „Emberbarát vagyok, azokkal ellentétben, akik egy ilyen cikknél rögtön ugranak és a saját sérelmeiket vetítik ki a témára és irigykedve fröcsögnek. Mindazonáltal nem komcsiztam és nem nyócéveztem, épp ellenkezőleg, azt írtam, hogy ez az embertípus már 80 évvel ezelőtt is hallatta a hangját és hallatja most is.”
  • 49. Antal50 2012. augusztus 24. 08:20
    „Apátfalvi te tévedsz,mert igenis,hogy reagáltam a sok hülyeségedre,csak ez neked nem tetszik.
    Egyébb kommentjeidbe is egy gyülőlködő,ellenséges modorú, mindenkit lenéző figurát alakitsz.
    A komád nem vagyok, te nekem nem lehetsz soha vitapartnerem,és nem is vitatkoztunk jót.
    Sajnos te is olyan vagy,mikor látod,hogy nem győzedelmeskedtél a hurrogó írásoddal,akkor elkezdesz nyócévezni,komcsizni,mindenki szemét,a pártkönyv alatt a pirula na meg ,hogy nem tudsz írni.
    Te meg tanulj meg normálissan emberbarátként élni,és gondolkodni. A gyülölködö fazont itt senki nem szereti.”
  • 48. Apátfalvi** 2012. augusztus 23. 22:46
    „Antal komám, vannak érveim és mivel érdemben nem tudtál reagálni az írásomra, szóval talán nem is olyan rosszak. :)

    Amúgy meg írd le kérlek a címedet, küldök egy magyar nyelvtankönyvet, csak úgy grátisz, mert jó vitapartnerem voltál. :D”
  • 47. Apátfalvi** 2012. augusztus 23. 22:44
    „39.

    "Lehet hallani-olvasni valahol is, hogy x.y. Olimpiai éremszerzőnk x milliót adományozott rákos gyerekek gyógyítására? Nem lehet."

    Rácsesztél, nem egyszer lehetett hallani/olvasni ilyesmiről, például a férfi vízilabdázóinkkal kapcsolatban. A "Mire?Kinek?" kérdésre meg inkább nem válaszolnék, a magadfajta az, aki az olimpia alatt a magyar kudarc alatt hőbörögve szidja a sportolót, ilyenkor meg még megkérdezi, hogy mire kell a pénz. Vicc.

    43.

    Nem képzelem magam senkinek, csupán csak a tipikus proli mentalitást véltem kiszagolni a kommentekből. Ennyi. Másrészt meg azok, akik a fizetésüket 35 millióra akarják emelni, ők kinek képzelik magukat, hogy a világ legjobbjai mellé sorolják kívánt fizetésüket? Ők vajon megérdemelnék? Látod, így is fel lehet tenni ezt a kérdést...

    A németekkel való példálózás pedig véleményem szerint félrevezető, mert bár ők valóban kevesebbet adnak a győzteseknek, de sokkalta többet is költenek sportra. Tehát míg mondjuk egy itthoni 13 éves kajakosnövendéknek penészes zuhanyzóban kell tusolnia és lyukas dresszben kell edzenie (egy fiktív példa), addig a német versenytársa a legmodernebb körülmények között készül fel. És ez csak egy sportág, a futballról, a kézilabdáról és szinte minden egyébről már nem is teszek említést. Ha ezekről írna a DM, akkor meg azért hőbörögnének páran, mert a német kormány a "naplopó" sportolóira költi a pénzt és nem az átlagpolgárra. Vagy éppen ránk.”
  • 46. egyszerű 2012. augusztus 23. 22:08
    „Hagyjuk már ezt a mi pénzünket meg adó forintjainkat osztják. Nem ez a sok. Miért építenek a Pesten metrót, ha sose fogok utazni vele? Miért kell futball stadionokra 20 milliárdot költeni, ha nincs mögötte teljesítmény? Mennyit keres egy NB I-es focista négy év alatt, akinek még a nevét se hallottam? Miért ülnek a parlamentbe annyi pénzért és csak nekik jobb?

    Na ez a sokkk!”
  • 45. Antal50 2012. augusztus 23. 21:19
    „Tisztelt XY
    Az idézetből kimaradt egy fontos rész "Egy dobogos hely hány ember élettel mérhető"
    Vannak még tisztességes orvosok, akiket még nem fertőzött meg a pénz és ithon gyógyit. Bár az emberek tőbbsége csak akkor érti meg ha megérinti egyszer a halálközeli állapot.
    Itt a mértéktelen,aránytalan elosztásokon van a hangsuly.
    Apátfalvit még minősíteni sem érdemes,csak egy fröcsögü szájú,embergyülölö,torz gondolkodáú,rodhado narancs akinek nincsennek érvei. Igy hát mindenkit lehord.Ez lenne ajővő embere aki megmondja a tutit.??”
  • 44. kormoska 2012. augusztus 23. 21:10
    „Akárhogyan csűrik-csavarják ez az ország jelenlegi gazdasági helyzetében sok,nagyon sok.És sajnos ezt kell nézni.A 20 milliót még abszolút reálisnak éreztem.A 7-8 helyezettek mire föl kapnak milliókat?Csak az 1-6 helyek a pontszerzők úgy tudom.
    Ezen sportolók nagy(persze nem mindenki)része egyéni szponzorokkal is bír,az olimpia ciklusok között is rendes fizetést,kalóriapénzt kap a klubjától.
    A kormány rá akart licitálni az előzőre,ennyi az egész.Témát szolgáltató propaganda,tudatos társadalmi feszültség keltés.
    Az élethosszig tartó járadékot 35-től erős túlzásnak érzem.Ha 60 fölött folyósítanák a nyugdíjuk mellé,az elfogadható lenne.A sport és a politika a kelleténél jobban összefonódott,ez a túlzott jutalmazás nem más mint egyfajta hűségpénz!”
  • 43. nzé 2012. augusztus 23. 18:46
    „Én szeretem a sportot, sportoltam is rendszeresen, büszke is vagyok az Olimpikonjainkra, érdemelnek is jutalmat, de nem ilyen mértékűt.
    Mennyi lehet a német minimálbér? 1000 EUR? 15 havi minimálbért kapnak.
    Mennyi a magyar minimálbér?340-350 EUR? 370 havi minimálbér.
    Így Ők miért is reklamálnának?

    OFF: Apátfalvi: Nem tudom minek és kinek képzeled magad, hogy bárkit is leprolizz....így bármit is írsz csak sajnálni tudlak.”
  • 42. spiler 2012. augusztus 23. 17:08
    „EZ SIKER TÖRTÉNET,,,,PROPAGANDA.....
    itt nem számit a társadalommal való szolidáris viselkedés,itt nem nézik mennyi marad a többi sportra,nem számit mennyi az átlag kereset...stb................CSAK,HOGY JÓL TUDJUK ELADNI MAGUNKAT”
  • 41. SzőkenőSzarvas 2012. augusztus 23. 16:47
    „Jellemző. Itt ülünk a pöcegödörben nyakig sz... sárosan, és azon lamentálunk, hogy miért nem kint vagyunk. Aztán ha valaki elkezd kimászni, visszarángatjuk, vagy ha ez nem sikerül, megdobáljuk sz... sárral, neki se legyen jobb...”
  • 40. X_Y 2012. augusztus 23. 16:13
    „36.Antal50 2012.08.23. 12:40

    ´Egy orvos aki sokat tanult,már több évtizede menti az emberi életet,nagy szorgalommal,odaadással,reggeltől estig,állandó ügyeletbe. Csak havonta két ember életét mentse meg,és ezt beszorozva,évekkel tízévekkel,ő valójába mikor érdemelné ki ezt az ősszeget.´


    Az ilyen orvos pár éve már egy német, angol vagy amerikai kórházban dolgozik...”
  • 39. sajtkukac 2012. augusztus 23. 15:38
    „Honnan kapja vissza az ország a pénzt, kitől, mikor???? Néztem a női vízilabda válogatott edzőjével a beszélgetést, aki elmondta, hogy a férfi és női vízilabdába éves szinten milliárdokat!!!!!!! költenek. Mire? Minek? Kinek? Miből? Nem az vérlázító, hogy ennyi, vagy annyi pénzt kapnak, csupán az, hogy aránytalanul sokat, és elfelejtődik a sport szeretete, pusztán üzlet lesz lassan (azaz máris az) a sport, az Olimpia is! Lehet hallani-olvasni valahol is, hogy x.y. Olimpiai éremszerzőnk x milliót adományozott rákos gyerekek gyógyítására? Nem lehet. Ami még szintén gusztustalan és inkorrekt, hogy a paralimpikonokról sehol egy büdös sort nem lehet olvasni-hallani. Azt nem közvetítik nagy csinnadrattával a televíziók, holott AZ az igazi teljesítmény, amit azok tesznek! Az arányokkal van a gond, nem azzal, hogy kapnak, vagy sem, mert év közben, felkészülési idő alatt is kapnak támogatást.”
  • 38. Queenmargareth 2012. augusztus 23. 14:48
    „jaj, ha már itt tartunk és elmásztunk a sporttól, akkor, aki vasutat tervez, épít a seggünk alá legyen egy év alatt 30 km pl akkor az milyen olimpikon a 2-es villamoshoz képest?
    Igen, az orvos életet ment. Kap is érte pénzt, tehát életében egyszer biztos összejön az a 35 milla, csak nem kézbe rögtön.De tényleg mutasson nekem valaki igazán csóró orvost!”
  • 37. tsc 2012. augusztus 23. 13:56
    „Álljunk már meg egy pillanatra: Akik átlag asztaloshoz meg varrónőhöz hasonlítják győztesinket, kifelejtik, hogy ők abban amit csinálnak, a __legjobbak a világon__. Nem azért jár a sok pénz, mert "csupán" tisztességesen végzik a munkájukat (bár az sem lebecsülendő dolog!) hanem mert ők A legjobbak a "szakmájukban". Biztos vagyok benne, hogy a világ legjobb varrónője (ha van ilyen) és asztalosa sem fog szőkölködni az életben (van aki orvosokat hozott fel, azt hiszem ott sem kell félteni a top 10-et). Persze a mi adónkból adják, de tőlük nem sajnálom, nem úgy mint tisztelt politikusaink döntő többségétől valamint a tökét vakargató segélyből élő dolgozni nem akaró tömegektől. Abban igazatok van, hogy egy becsülettel ledolgozott élet is meg kéne hogy termelje a maga millióit, de sajnos nálunk még nem ez a helyzet, de ezt ne tetézzük már azzal, hogy elsajnáljuk az olimpikonjainktól is... Mellesleg, jó eséllyel valahol visszahozza magát az a beleölt pénz, hiszen az országunk igencsak megtépázott renoméján ezek az emberek javíthatnak némileg...”
  • 36. Antal50 2012. augusztus 23. 12:40
    „Egy orvos aki sokat tanult,már több évtizede menti az emberi életet,nagy szorgalommal,odaadással,reggeltől estig,állandó ügyeletbe. Csak havonta két ember életét mentse meg,és ezt beszorozva,évekkel tízévekkel,ő valójába mikor érdemelné ki ezt az ősszeget.
    És itt a mindennapi felelőség is nagyobb mint egy sportolónál,egy dobogós hely hány embrélettel eggyenlő.
    A kormánynak a pénzt amit a nép termelt ki,kötelessége volna felelősséggel kezelni nem pedig osztogatni korlátlanul.
    Itt megint egy akkora kiáramló ősszegről van szó,lehet,hogy ki se birják fizetni. A gazdag nem fog besegíteni,a szegényböl meg kivasalják. ez nem irigység hanem a mai Magyar valóság.”
  • 35. NP1 2012. augusztus 23. 11:48
    „theseus 2012.08.23. 10:57

    "Aki irigyli őket, csinálja utánuk." - ezzel a szerintem kellően demagóg mondattal kapcsolatban megjegyeznék néhány dolgot:
    1, A mi pénzünket osztják ezt azért nem kellene elfelejteni.
    2, Ezzel a hozzáállással semmit sem szabad kritizálni, hiszen buszt sem tudok vezetni noha a menetrenddel vannak gondjaim, a reggeli rántotta is hideg volt de ne kritizáljam, mert tojást sem tudok tojni...
    3, Biztos vagy benne, hogy mindegyik elsőség, vagy helyezés hatalmas teljesítmény? A varrónős példádnál maradva: aki közülük első akar lenni sok millió társát kellene legyőznie - szerinted hány kalapácsvető van a világon?
    4, Ezek az emberek akkor is példaképek lennének ha ennek az összegnek a töredékét kapnák, mint a németek, amerikaiak stb.”
  • 34. wtoni 2012. augusztus 23. 11:47
    „En maximalisan tisztelem olimpikonjainkat, hiszen emberfeletti munkaval olyat alkottak sajat "szakmajukban", amilyet senki mas, es amilyenre - megkockaztatom - sajat szakmajaban az emberek 99 szazaleka nem kepes. Viszont utananeztem a nemet sajtoban, es azert a parhuzam (magyar, görög, nemet), illetve az aranyok elgondolkodtatoak: Magyarorszagon az arany 35 M (kb 126.000 E), Görögorszagban, mint irjak (bocs nem neztem utana, volt-e, egyaltalan) 140.000 Euro, Nemetorszagban Sindey ota folyamatosan 15.000 Euro (es ezt is meg akarjak szüntetni). Ezert beszelt kicsit talanyosan a nemet atleta 155.000 premiumrol, hiszen, mint mondta a görög 140.000-t is ö fizeti.
    Nem a jutalmazassal, az aranyokkal van a baj, es a fenti peldakbol ugy tünik, azok dobaloznak legjobban a penzzel, akiknek egyebkent is ki van az ülepük...
    Forras: Frankfurter Allgemeine Zeitung ket cikke:
    " Die Sporthilfe wolle die Olympiaprämien abschaffen, erzählt er nach den Aufnahmen und lacht. Es ist ein bitteres Lachen. Die Prämien sind sein Thema. Schon vor London hatte er sich lustig gemacht über die 15.000 Euro, die von der Sporthilfe bei einem Olympiasieg zu erwarten sind. Am Abend seines Olympiasieges in London sprach er von 155.000 Euro Prämie - ein böser Witz. Harting hatte die 15.000 Euro mit den 140.000 Euro zusammengezogen, die einem Olympiasieger aus Griechenland winkten - und ,,die am Ende wir bezahlen", wie Harting sagt."
    "Die Prämien sind seit Sydney 2000 unverändert geblieben. Für Gold gab es seither 15.000 Euro, Silber und Bronze wurden mit 10.000 beziehungsweise 7.500 Euro honoriert."”
  • 33. Queenmargareth 2012. augusztus 23. 11:11
    „:))a válságot nem a sportolók okozták.:)A válságból nagyon jól megélnek egyesek. És amíg ilyen prémiumok, fizetések, bérek mennek a "nagyjainknak" addig bőven belefér. Nem ettől éhezik a magyar. Pontosabban nem az olimpikonjaink miatt!”
  • 32. theseus 2012. augusztus 23. 10:57
    „Aki irigyli őket, csinálja utánuk.
    Sok különbség van az átlag melós és az élsportolók között. Az egyik, hogy utóbbiak kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, amilyenből csak nagyon kevés van. Olimpiai bajnokból egy számban egy van az egész világon, míg varrónóből például sok millió, akik más orszgokban még olcsóbban dolgoznak, mint nálunk.
    A másik különbség, hogy az élsportolók nem elsősorban a pénzért küzdenek, hanem a sikerért, eredményért, győzelemért. Az anyagi elismerés csak másodlagos, ami vagy jön, vagy nem. A legtöbb sportoló nem ér el kimagasló eredményt és így anyagi támogatást sem, csak a legjobbak.”
51 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Országos tűzgyújtási tilalmat rendeltek el

Az utóbbi időben a rendkívüli meleg és a hosszabb ideje tartó csapadékmentes időjárás miatt fokozott… Tovább olvasom