Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Orbán: 2010 legyen a remény éve Magyarország számára

Orbán Viktor bízik benne, hogy 2010 egész Magyarország számára a remény éve lesz, amikor "a rombolás szelleme után az (...) építő szellem uralkodik majd".
A Fidesz elnöke a győri Barátság Sportpark pénteki átadásán ünnepi beszédében hangoztatta: a szabadidőközpont megvalósításával Győr azt üzeni az országnak, hogy jól végzett munkával, széles összefogással a legnehezebb időkben is tudunk építeni. Dacolva a nehéz körülményekkel, amikor "szinte mindenhonnan csak a rombolásról érkeznek hírek".

Orbán Viktor leszögezte: aki épít és alkot, az reménykedik. Márpedig a remény az ami leginkább hiányzik ma Magyarországról.

A legnagyobb ellenzéki párt elnöke szólt bezárt iskolákról, veszélyben lévő kórházakról, gyerekektől elvett menzaadagokról, leépítésről, visszafejlesztésről. Mindezzel szembeállította a győri beruházást, amelyet a Fidesz vezetésű város hozott létre az Európai Unió és a kormány támogatása nélkül. Szerinte ez világosan mutatja, hogy képesek vagyunk elérni céljainkat, még ha nincs is senki, aki segítene rajtunk. Ezzel összefüggésben Orbán Viktor kijelentette: úgy látja, hogy a következő időszakban leginkább csak magunkra számíthatunk.

"Ha a magyarok továbbra is állandóan mástól és kívülről várják a segítséget, akkor ebből az országból nem lesz több, mint amit ma mindannyian látunk".

A szabadidőközpontról úgy vélekedett: ennek első számú haszonélvezői a gyermekek lesznek, akik számára meg kell teremteni a lehetőséget, hogy jóllakjanak, mozogjanak és olvassanak, művelődjenek. Ha ezt sikerül elérni, akkor a felnövekvő generáció erős lesz, ez mindannyiunk felelőssége - hangoztatta a politikus.

Borkai Zsolt (Fidesz) polgármester köszöntőjében emlékeztette az egybegyűlteket, hogy két és fél éve ígéretet tett a szabadidőközpont-beruházásra, s az ígéret ma valósággá vált. A sportpark olyan közösségi tér, amely kiváló lehetőséget kínál a mozgásra, a szabadidő eltöltésére - hangoztatta.

A 700 millió forintos fejlesztés keretében műfüves futballpályák, lábtenisz- és streetball-pálya, rekortán futópálya, szabadtéri fitneszeszközök és pingpongasztalok is várják a sportolni vágyókat. A tervek szerint kora reggel a futók, délelőttönként a diákok veszik birtokba a központot, délutántól késő estig pedig a felnőttek használhatják a pályákat.

Olvasóink írták

  • 5. bo 2009. szeptember 19. 08:50
    „Viki királyunk ismét előadta a hattyúk tavát! Én is reménykedek!: remélem nem ő jön jövőre, mert akkor a "hattyúk" elé oda mondhatjuk a "basz" szócskát is. A jelenlegi politikai "elitet" ismerve 2 lehetőség van rossz és mégrosszabb.”
  • 4. rozator 2009. szeptember 18. 21:50
    „3!Azokis!!!!!!!”
  • 3. KolompárRómeó 2009. szeptember 18. 21:22
    „2. hozzászólás rozator 2009.09.18. 20:23

    De a mostaniak is elmehetnek a <moderálva>-ba. Én moderáltam, nem akarom terhelni a kollegát + így mindenki azt képzel oda, amit csak gondol.”
  • 2. rozator 2009. szeptember 18. 20:23
    „Reménykedünk abban, hogy egy kézzel festett kínai cserépedény többé nem tér vissza!(aki már elbukott1-2 választást)”
  • 1. KolompárRómeó 2009. szeptember 18. 19:13
    „Hát ez hülye!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bankszövetség: aki nem írja alá a kódexet, versenyhátrányba kerül

Azok a hitelintézetek, amelyek nem csatlakoznak a Magatartási Kódexhez, versenyhátrányba kerülnek… Tovább olvasom