Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Orbán: a rossz után most egy jó IMF-megállapodást kell kötni

2008-ban egy rossz IMF-megállapodás született, most a kormány egy jó megállapodás tető alá hozásán dolgozik.
Főként Magyarország pénzügyi-gazdasági helyzetéről és az IMF-tárgyalásokról volt szó az Orbán Viktor kormányfő részvételével zajlott beszélgetésen, a tizenegyedik kötcsei találkozón - nyilatkozta a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton az MTI-nek. Havasi Bertalan beszámolója szerint Orbán Viktor kijelentette: 2008-ban egy rossz IMF-megállapodás született, most a kormány egy jó megállapodás tető alá hozásán dolgozik.

A miniszterelnök sajtófőnökének tájékoztatása szerint a zártkörű találkozón a kormányfő hangsúlyozta: az ország stabilan áll a lábán, az IMF-megállapodásra csak biztonsági garanciaként kell tekinteni. A kormány örül annak a fontos fejleménynek, hogy ezt már az EU is így látja. Az IMF ugyanolyan megszorító elvárásokat támaszt most, mint 2008-ban az MSZP-kormánnyal szemben, a mostani kormány politikája viszont nem a megszorításokon alapul, így más alapon kell megállapodni - mondta a kormányfő.

Magyarországnak ma már nem kell elfogadnia egy 2008-as, MSZP-IMF típusú megállapodást, mert hazánk erősebb lett, és szélesebb mozgástérrel rendelkezik - tette hozzá. Egy rossz megállapodás tehát már született, most egy jó megállapodás tető alá hozásán dolgozunk - mondta Orbán Viktor a jelenlévőknek a tájékoztatás szerint.

A kormányfő sajtófőnöke szerint a kötcsei találkozó résztvevői mindezek alapján egyetértettek abban, hogy ebben a helyzetben az IMF-fel kötendő megállapodás érdekében a magyar kormánynak saját megoldási javaslattal kell előállnia.

A kötcsei "pikniket" 2004 óta rendezik meg fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével a Somogy megyei településen.

Olvasóink írták

  • 4. grafika88 2012. szeptember 09. 10:06
    „Emberek ! Már nem kell hinni ennek a orbán Baltazárnak ! Minden szava hazugság. Naponta--óránként kitalál valami baromságot és próbálja etetni a népet !
    De már sokunkat --hiába. Csak a narancsnyikok vevők a hülyeségeire !
    Az akkumulátorát --NEM JÓL TÖLTÖTTÉK FEL !!!Nyilván összecserélték a pólusokat és zárlatos lett a cellája !”
  • 3. tótkomlósi 2012. szeptember 08. 22:57
    „Komolyan mondom, olyan mint egy narkós!
    Ha benarkózik baromságokat mond. Másnapra kitisztul és teljesen mást mond.
    Estére megjön az új szállítmány és kezdődik előröl. Már két éve.”
  • 2. alfa258 2012. szeptember 08. 22:04
    „klj-54: hogy te miket nem mondasz vezérünk elmeállapottyára vonatkozón??? Közben elvesztettem a fonalat, hogy egy hét alatt ez már hányadik hazugsága........Lehet, hogy mégis csak baj van a zagyával”
  • 1. klj-54 2012. szeptember 08. 19:22
    „Már megint el elmúlt nyolc év!
    Vélelmezhetően tényleg elmeháborodott:(”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A közmédia napja: sok színes program közül választhattak a Millenárison

Sok érdeklődőt vonzott az első alkalommal megrendezett közmédia napja szombaton a Millenáris… Tovább olvasom