Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Öt százalékra csökkentené az alapvető élelmiszerek áfáját az LMP

Az EU-n belül Magyarországon a legmagasabb az áfakulcs, ami elősegíti a feketekereskedelem virágzását és ellehetetleníti a magyar élelmiszeripari vállalkozásokat.
Az alapvető élelmiszerek áfájának öt százalékra csökkentését javasolja 2014 elejétől az LMP – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Lengyel Szilvia.

A képviselő azt mondta, hogy az EU-n belül Magyarországon a legmagasabb az áfakulcs, ami elősegíti a feketekereskedelem virágzását és ellehetetleníti a magyar élelmiszeripari vállalkozásokat.

A képviselő hivatkozott arra, hogy sajtóbeszámolók szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár a hét elején egy lakossági fórumon azt mondta, január 1-jétől tíz százalék alá csökkenhet a sertés- és a baromfihús áfája a mostani 27-ről. Eközben a héten az MSZP politikusai is az áfatörvényhez kapcsolódó módosító javaslatokat nyújtottak be – tette hozzá.
Lengyel Szilvia úgy látja, az MSZP és a Fidesz áfacsökkentési hajlandósága attól függ, hogy az adott párt kormányon van vagy ellenzékben. A Fidesz 2008-ban húszról tíz százalékra akarta csökkenteni az élelmiszerek áfáját, de erre az akkor kormányon lévő MSZP azzal reagált, hogy a lépés nem megalapozott, populista - mondta, hozzátéve: ellenzékből most az MSZP szólítja fel az élelmiszerek áfájának csökkentésére a kormányt, de a nemzetgazdasági tárca államtitkára márciusban, egy képviselői kérdésre adott válaszában még úgy fogalmazott, nem érdemes az élelmiszerek áfájának gyors csökkentésére számítani.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BME: aknagránátot találtak a műegyetemen

az egyetem öntözőrendszerének építése közben került elő egy 82 milliméteres aknavetőgránát. Mire a… Tovább olvasom