Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Óvatosan bizakodó az MDF a szlovák-magyar találkozó után

Az MDF óvatosan bizakodó a szlovák-magyar kapcsolatok javítása ügyében Gyurcsány Ferenc és Robert Fico találkozója után - mondta a Független Hírügynökségnek Kerék-Bárczy Szabolcs.
A párt külügyi kabinetjének vezetője szerint ugyanakkor aggodalomra ad okot, hogy a szlovák kormányfőben nincs meg az önkritika a szélsőségeket illetően.

Kerék-Bárczy Szabolcs szerint az a természetes, ha két szomszédos ország vezetői találkoznak, és azt pozitivumnak tartja, hogy közös nyilatkozat született a találkozó végén. Ugyanakkor aggodalomra ad okot, hogy bár Robert Fico is elítélte a szélsőségeket, Jan Slota pártja tagja a szlovák kormánykoalíciónak - mondta. Az MDF a felvidéki magyarok érdekeit tartja szem előtt és várja a találkozó folytatását - közölte a külügyi kabinet vezetője.

Robert Fico szlovák és Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök szombaton Révkomáromban találkozott, az utóbbi időben több konfliktus miatt is elmérgesedett magyar-szlovák viszony javítása érdekében. A két politikus közös nyilatkozatot fogadott el a többi között a kisebbségvédelem és az oktatás témakörében.

A Fidesz a találkozót értékelve azt közölte: sajnálja, hogy a Magyarország számára fontos kérdések kimaradtak Gyurcsány Ferenc és Robert Fico közös nyilatkozatából. Az SZDSZ szerint sem született kézzelfogható eredmény, a két kormányfő közös nyilatkozata megragadt az általánosságok szintjén, konkrétumot nem tartalmaz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fico megoldást ígért a földrajzinév-használat ügyében

Változtatást ígért a földrajzi neveket csak szlovákul közlő szlovákiai magyar tankönyvek ügyében… Tovább olvasom