Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 8°C Még több cikk.

Pintér Sándor betiltotta a fajvédő konferenciát

A belügyminiszter utasította Papp Károlyt, hogy kezdeményezze beutazási és tartózkodási tilalom elrendelését a tanácskozás előadóival szemben.
Betiltott konferencia - Sneider Tamás: biztosan nem fajvédő fórumról van szó

Kétségeit fejezte ki a Jobbik alelnöke amiatt, hogy fajvédő konferencia lenne Magyarországon. Sneider Tamás egy keddi, más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón beszélt erről arra a kérdésre válaszolva: mi a pártja álláspontja azzal kapcsolatban, hogy Pintér Sándor belügyminiszter betiltotta az amerikai székhelyű, fajvédő National Policy Institute Budapestre tervezett konferenciáját.

"Én magam nem ismerem ezeket a szervezeteket, kétkedve fogadom, hogy fajvédő konferencia lenem Magyarországon, (...) hogy ilyen címmel tartanának előadásokat" - mondta a politikus, hozzátéve, biztos benne, "hogy ez nem így van".

Hangsúlyozta: nem ismeri a szervezetek hátterét. "Azt viszont nem tartom egy helyes dolognak, ha tudtommal bejegyzett, működő szervezeteket épp akár az Amerikai Egyesült Államokból vagy más országokból ki akar tiltani adott esetben a magyar kormány" - fűzte hozzá.

"Szólásszabadság van jelen pillanatban, és abba azért nagyon sok mindennek bele kell férnie, biztos vagyok benne, hogy nem egy fajvédő konferenciáról van szó" - jelentette ki a jobbikos politikus.

A Belügyminisztérium hétfőn tudatta, hogy Pintér Sándor betiltotta az amerikai székhelyű, szélsőséges, fajvédő National Policy Institute október 3. és 5. közötti, Budapestre tervezett konferenciáját, és utasította az országos rendőrfőkapitányt, hogy kezdeményezze beutazási és tartózkodási tilalom elrendelését a tanácskozás előadóival szemben.

A közlemény szerint a belügyminiszter - összhangban a kormány és a magyarországi parlamenti pártok ezzel kapcsolatos állásfoglalásaival - megállapította, hogy a nyíltan rasszista ideológiai alapokon álló szervezet tervezett konferenciájának előadói a fajelmélet hirdetői, véleménynyilvánításuk az alaptörvénybe ütközik, ezért a konferenciát betiltja.

Korábban írtuk:

Pintér Sándor belügyminiszter betiltotta az amerikai székhelyű, szélsőséges, fajvédő National Policy Institute október 3. és 5. közötti, Budapestre tervezett konferenciáját, és utasította az országos rendőrfőkapitányt, hogy kezdeményezze beutazási és tartózkodási tilalom elrendelését a tanácskozás előadóival szemben - közölte a Belügyminisztérium (BM) hétfőn.

A közlemény szerint a belügyminiszter - összhangban a kormány és a magyarországi parlamenti pártok ezzel kapcsolatos állásfoglalásaival - megállapította, hogy a nyíltan rasszista ideológiai alapokon álló szervezet tervezett konferenciájának előadói a fajelmélet hirdetői, véleménynyilvánításuk az alaptörvénybe ütközik, ezért a konferenciát betiltja.

Pintér Sándor felszólította a konferencia rendezőit, álljanak el minden további szervezéstől. Papp Károly országos rendőrfőkapitányt pedig arra utasította, hogy a rendezvényt - annak törvénysértő okán - minden rendelkezésére álló törvényes eszközzel akadályozza meg, és kezdeményezze a konferencia "közismerten rasszista nézeteket terjesztő előadóival szemben" a beutazási és tartózkodási tilalom elrendelését.

"Magyarország Alaptörvényének rendelkezései szerint a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának megsértésére, illetve a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának megsértésére" - hangsúlyozta közleményében a BM.

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy minden rendelkezésére álló törvényes eszközzel akadályozza meg a konferenciát.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium múlt hétfőn tudatta az MTI-vel: a kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy egy amerikai szélsőséges fajvédő szervezet orosz radikálisokkal együtt Magyarországon tartson konferenciát. A magyar kormány élesen elhatárolódik minden idegengyűlölő, kirekesztő és a kisebbségeket vallásuk, származásuk miatt sértő szerveződésektől, így a Budapestre tervezett radikális konferenciától is - írták a közleményben.

A tervezett rendezvény ellen korábban tiltakozott az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció is, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja pedig szerdán követelte, hogy tiltsák be a konferenciát.

A budapesti Larus Rendezvényközpont, amely eredetileg otthont adott volna jövő szombaton az eseménynek, a hétvégén azt közölte: szerződést bontott a fővárosba tervezett konferencia szervezőivel. Indoklásukban úgy fogalmaztak: az október 4-ére szervezett rendezvény szellemisége nem felel meg a demokratikus, polgári elveknek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szobrot kapott Szent Imre Csepelen

Mellszobrot kapott Szent Imre herceg Csepelen, a róla elnevezett téren hétfőn. Tovább olvasom