Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Pollenhelyzet: továbbra is alacsony a terhelés

Magas koncentrációban csak a fenyőfélék virágporát regisztrálták a héten.
A hét elején összességében ismét alacsony volt a pollenterhelés, szerdán és csütörtökön is csak kis mértékű emelkedést regisztráltak a mérőállomások - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton a Facebook-oldalán.

Az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) Aerobiológiai Monitorozási Hálózatához eddig beérkezett adatok szerint magas koncentrációban csak a fenyőfélék virágporát regisztrálták. Tüneteket okozó mennyiségben jelent volt még a pázsitfűfélék virágpora, továbbá néhány helyen a tölgy és a kőris. Budapesten az eperfafélék, Zalaegerszegen a platán, Miskolcon a nyír pollenszemei is okozhattak tüneteket az arra allergiásoknak - írta az ÁNTSZ.

A pollenszezon az idén később kezdődött, mint tavaly. A viszonylag enyhe tél következtében korán elindult ugyan az elsőként virágzó fák pollenszórása, a kései fagy miatt azonban ez a folyamat még azelőtt véget ért, hogy a pollenterhelés elérte volna a tüneteket okozó szintet.

Márciusban melegebb volt, mint tavaly, ennek hatására sok fa korábban kezdte szórni virágporát, és erősebb is volt a terhelés, mint 2011-ben. Áprilisban azonban ismét hidegebb, csapadékosabb időszak következett, így az ekkor virágzó fák, mint a bükk, a dió és az eper pollenszórása kisebb volt. Emellett a legfontosabb kora nyári allergének, a pázsitfűfélék virágzása is csaknem egy héttel később kezdődött, mint tavaly.

Mint megjegyezték: az elmúlt öt évet vizsgálva 2010-ben volt a legerősebb a pollenszezon. Akkor erős ingadozással ugyan, de márciustól egészen április végéig erős volt a terhelés. A legkevésbé a 2008-as év viselhette meg az allergiásokat. Az idén eddig márciusban volt a legmagasabb az átlagos terhelés - írta az ÁNTSZ.

Mindeközben a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület felhívta a figyelmet, hogy a nyári szezon egyik legjellemzőbb allergén növénye, a parlagfű szélvédett, napos helyeken már most eléri a 20-30 centiméter magasságot. Az Allergia-parlagfű kerekasztal csütörtöki ülésére az Országgyűlés képviselői irodaháza melletti parkból néhány tövet hoztak is a résztvevők - írta az egyesület, kiemelve: a Parlament környékén talált példányokat "a legszakszerűbb módon, gyökerestül kihúzták. Ettől eltekintve az ülésen részvevő kormánypárti és ellenzéki képviselők, a kormányzat témáért felelős tisztségviselői, a szakintézmények munkatársai és "aggódó civilek" valamennyien üdvözölték a kormány véglegesítés előtt álló parlagfű-stratégiáját, amely 2020-ig határozza meg a teendőket - olvasható az egyesület közleményében.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

LMP: több tízezer gyerek maradhat éhen a nyáron

Az ellenzéki párt szerint ennek oka az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemrégiben hozott egyik… Tovább olvasom