Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Robbantással fenyegetőzött egy férfi Miskolcon

A férfi még augusztus 12-én hívta a 107-et azzal, hogy "bomba fog robbanni a Búza téren".
Robbantással fenyegetőzött egy férfi Miskolcon, elfogták, a rendőrség pedig a lefolytatott nyomozás után bíróság elé állítási javaslattal küldte meg az iratokat a Miskolci Járási Ügyészségnek - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken.

Janasóczki Attila közlése szerint még augusztus 12-én 13 órakor egy akkor még ismeretlen férfi Miskolcon, a Búza térről bejelentést tett a 107-es segélyhívó számra, hogy "bomba fog robbanni a Búza téren", majd megszakította a vonalat.

A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és széleskörű adatgyűjtésbe, illetve kutatásba kezdtek, amelynek eredményeként két órán belül azonosították és elfogták a fenyegetőzőt, egy 35 éves parasznyai lakost, aki elmondta, hogy valóban ő tette a hamis bejelentést, de hogy miért, arra nem tudott válaszolni.

A férfi ellen közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a rendőrség.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kamion és motoros karambolozott Somogyban

A motorost mentőhelikopter vitte kórházba. Tovább olvasom