Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Sem a német, de még csak a francia rendőr sem mehet hamarabb nyugdíjba

Vajon az angol bobby vagy éppen a "sógor" polizist is 45 évesen megy nyugdíjba?
Lassan két hónapja tartanak a kormány és a rendvédelmi szakszervezetek között azok a tárgyalások, amelyek a nyugdíjrendszer, illetve a korkedvezményes nyugdíjak átalakításáról folynak a felek között. Mivel a magyar médiában egymásnak ellentmondó állítások fogalmazódtak meg az elmúlt hetekben, a tisztán látás végett a Századvég Alapítvány európai kitekintésben igyekszik bemutatni a nemzetközi szabályozás legfontosabb jellegzetességeit.

Németországban a rendvédelmi dolgozók nem vagy csak alig részesülhetnek nyugdíjkedvezményben, ami azt jelenti, hogy az egyre növekvő (65-ről 67 évre) általános nyugdíjkorhatártól öt évvel korábban, azaz 60, illetve a későbbiekben 62 éves korban mehetnek nyugdíjba. Ettől korábbi nyugdíjazásra csak alaposan megindokolt egészségügyi probléma igazolása esetén ad jogi lehetőséget a német nyugdíjigazgatóság. A kormány és a parlament mindeddig ellenállt azoknak a szakszervezeti törekvéseknek, amelyek a korkedvezményes nyugdíj korlátainak felpuhítására vonatkoztak volna.
Ausztriában még szigorúbb jogi szabályozás vonatkozik a rendőrségi dolgozók nyugdíjazására: a törvényes nyugdíjkorhatár ugyanis 65 év, igaz a tényleges nyugdíjba vonulási kor 55-57 év közé tehető. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a rendőrségi állomány Ausztriában alig egy-két évvel megy el korábban nyugdíjba, mint a köztisztviselői, közalkalmazotti kőr, ahol az átlagos nyugdíjba vonulási időszak a 60. életév körül konvergál.

Franciaországban igen eltérő szabályozás vonatkozik a közalkalmazotti és a közszféra egyes csoportjaira, ám teljes összegű nyugdíjra csak azok számíthatnak, akik legalább 37,5 év munkaviszonnyal rendelkeznek, ám ez a jogi előírás 2012-től 41 évre módosul. Egyébként a közszférában dolgozók nyugdíjkorhatára általában 60 év, de a rendőrök már 50 évesen nyugdíjba mehetnek, igaz azzal a megkötéssel, hogy ebben az esetben nem kapnak teljes összegű nyugdíjellátást.

Angliában két nyugdíjelosztási csoportba bontják a rendőri állomány tagjait annak megfelelően, hogy 2006 áprilisa előtt vagy az után kezdték meg szolgálati viszonyukat. Azok, akik 2006 áprilisa előtt szereltek fel, csak akkor kaphatnak maximális nyugdíjat, ha legalább 30 évi szolgálati idővel rendelkeznek, ám a szabályozás lehetőséget teremt a korkedvezményes nyugdíj választására is azoknak az 50. életévüket betöltő rendőröknek, akik legalább 25 évet szolgáltak a rendőrség intézményrendszerén belül. A 2006 áprilisa után szolgálatba állt állomány számára szigorúbbak a nyugdíjba vonulás feltételei: a maximális összegű nyugdíj folyósításához számukra már legalább 35 év szolgálati időt kell igazolniuk, míg azok, akik a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét választják majd csak 55 éves korukban tehetik majd ezt meg, azzal a feltétellel, hogy addig letöltötték a 35 év szolgálati időt.

Lengyelország jelenleg hasonló folyamatok játszódnak le, mint Magyarországon. A lengyel miniszterelnök, Donald Tusk szerint a rendőri állomány kiváltságai tovább már nem fenntarthatóak, ezért kormánya szisztematikus átalakításba kezdett. A jelenlegi szabályozás szerint a rendőrségi munkavállalók - életkorra való tekintet nélkül - 15 évi szolgálati idő után dönthetnek úgy, hogy korengedményes nyugdíjba vonulnak, igaz ennek összege 15 év szolgálati idő után maximum a havi átlagjövedelem 40 százaléka lehet. A kormány szándékai szerint a minimális szolgálati időt legkevesebb 20 évre emelnék, s a rendvédelmi dolgozók leghamarabb csak az 55. életévük betöltése után mehetnének tényleges nyugdíjba.

Csehországban a korkedvezményes szolgálati nyugdíj feltétele a rendőrségi alkalmazottak számára 15 év szolgálati idő felmutatása, ám a szabályozás szerint a legmagasabb szolgálati nyugdíjat, azaz az utolsó bruttó bér 60 százalékát csak azok a korkedvezményes nyugdíjat választó rendőrségi alkalmazottak kaphatják, akik 30 éves szolgálati idővel rendelkeznek. A szolgálati nyugdíj folyósítása addig esedékes, míg a kedvezményezett nyugdíjas nem válik ténylegesen jogosulttá az időskori nyugdíjra. Ennek a kornak az elérésekor a nyugdíjas szabadon döntheti el, hogy az öregségi nyugdíját kéri a jövőben, vagy az addig folyósított korkedvezményes szolgálati nyugdíját, természetesen a kapott juttatás mértéke alapján.

Szlovákiában a korkedvezményes szolgálati nyugdíj 15 évi munka után jár a rendőri alkalmazottak számára, ám ez csak a havi átlagbérük 30 százaléka lehet. Ez az összeg további szolgálati évek letöltésével növekedhet, ám az erre vonatkozó anyagi ösztönzők nem jelentősek, így például további 10 év munkavállalás után a havi átlagbér legfeljebb 60 százalékára nőhet a korkedvezményes nyugdíj mértéke. A magyar és a lengyel kormányhoz hasonlóan a szlovák politikai osztály is a rendőrségi dolgozók nyugdíjba vonulási szabályozásának szigorítására törekszik annyiban, hogy a tervek szerint a jövőben csak 20 évnyi szolgálat után, 55 éves korban mehetnének szolgálati nyugdíjba a szlovák rendőrök.

A nemzetközi példák alapján az Európai Unió tagállamainak vonatkozó szabályozása a korkedvezményes nyugdíjba vonulást két módon teszi lehetővé a rendvédelmi dolgozók számára. Az egyik gyakorlat szerint a kedvezményes korhatár nem számottevően alacsonyabb, mint az általános nyugdíjkorhatár. A másik gyakorlat szerint az életkorkedvezmény jelentősen alacsonyabb lehet az általános nyugdíjkorhatáránál, de annak igénybevételéhez tetemes szolgálati időre van szükség, sőt ez utóbbi esetben a kapott járadék az általános nyugdíjnak mindössze töredéke.

Magyarországon a korkedvezményes nyugdíjazásnak egy olyan öszvér megoldása jött létre, amely az állami kötelezettségek túlvállalása mellett a nemzetközi példákban látott kedvezménytípusok mindegyikét egyszerre biztosította a rendvédelmi munkavállalók számára. Azaz, Magyarországon a kiváltságos helyzetben lévő munkavállalói csoportok tagjai kevés szolgálati idővel, fiatalon, teljes nyugdíjjal vonulhattak vissza a munkaerőpiacról.

Olvasóink írták

79 hozzászólás
  • 79. unknown 2011. június 08. 16:38
    „77. F&F 2011.06.08. 15:13

    Nézd hozzászóló Barátom az tény, hogy majd járandóságnak fogják nevezni amit kapsz, de közölték, hogy adózva fogod kapni. Ez így rögzített javaslat. Számonkérhető. Ha ezt se fogadja el képviselőtök, akkor kerekedhet belőle olyan következmény, hogy na jó, akkor így se fogjátok megkapni. Nem lenne okosabb máris kezet nyújtani? A most biztossá tehetőre? Egyébként az 57 év felettiekre nem vonatkozik, azok most érinthetetlenek maradhatnak. Ha kezet nyújtotok, akkor ez is fixálódik. Tudtommal 30 ezer embert érintene akik alatta vannak az 57-nek és nem 300 ezren. A MOL részvények ügye. Az osztrák ÖMV tulajdonában voltak ezek a részvények és ki tudja (nem térek ki itt a feltételezésre, de szakértők már tudják milyen hátsó szándékkal) vették meg tőlük az oroszok - figyelj! - a részvények dupla árfolyamán, amit most - ki tudja milyen háttér kormányzati tárgyalásokon alapulva - a magyar állam most az oroszoktól napi részvényárfolyamon vette vissza azokat újra magyar tulajdonba. A családi aranykészletből valamit sikerült visszavennünk. Amivel aztán a magunk nyereségére tőzsdézhetünk, gazdálkodhatunk.”
  • 78. F&F 2011. június 08. 15:24
    „76. Sandman "Áldozatokat kell hozni MINDENKINEK"
    Igazad van abban amit írtál, hisz mindenkinek a saját munkája a legnehezebb. Az áldozatvállalásban is igazat adok. Csak ne olvasnám nap mint nap a milliárdokat, amit kiadnak olyan dolgokra, amik lehet hogy fontosak, de nem hiszem, hogy ebben a gazdasági helyzetben erre kellene költeni.
    Én személy szerint már túl sokszor hallottam, hogy "a jelen gazdasági helyzetben mindenkinek áldozatot kell hoznia". Erre hivatkozva vették el a veszélyességi pótlékokat, emiatt nem emeltek fizetést évekig stb...
    Hiteltelenné váltak ezek is!”
  • 77. F&F 2011. június 08. 15:13
    „75. unknown
    Nem tarthatom meg a megítélt nyugdíjamat, mert elveszik és helyette valamilyen járandóságot adnak. Ráadásul a "járandóságok" később bármikor csökkenthetők vagy megvonhatók. szájjártó pál mondta, hogy tisztában vannak vele, hogy a nyugdíjakat nem adóztathatják meg, ezért nevezik át őket!!!
    De a lényeg marad, visszamenőleges hatállyal kedvezőtlenebb helyzetbe hoznak.
    Nem azt mondja, hogy mostantól aki nyugállományba megy arra ezek vonatkoznak, hanem mindenkire aki már nyugállományban van. Akkor nem visszamenőleges hatályú?

    De ez csak a kezdet, viktor király tegnap a szakszervezeti vezetőknek azt mondta: "a rendvédelmisek az elsők a sorban". Gondolj bele kb 300 ezren vannak, akik nyugdíjkorhatálynál fiatalabban mentek nyugdíjba és ebből kb 45 ezer a rendvédelmi. Miért mondana le a a többi korkedvezményes megsarcolásáról és "visszafoglalkoztatásáról"?
    Nincs pénze az államnak, mondja viktor. Menyibe került az egykulcsos adórendszer bevezetése és a MOL részvények? EZER MILLIÁRD forint felett! A kisebb pár milliárdos kiadásokról nem is beszélve. No comment!”
  • 76. Sandman 2011. június 08. 14:55
    „Már már szánalmas az a gyalázkodás, amit itt néhányan művelnek. Akik nem hajlandók kivenni fejüket a homokból, akik csak azt hajtogatják: "jogom van, én vagyok a fontos, nekem, nekem, még, még még, mert van miből, mert gazdaságilag erős az ország csak a hatalom nem ad a bőségszaruból, de nekem kell, kell, kell!" Tudomásul kell venni azt, amit az utóbbi években elhallgattak előlünk, elhazudtak, iszonyat költségek árán elfedtek: Szörnyű gazdasági helyzetben van az ország, nem csak a polgárai, az állam is szegény. Ezt tudomásul kell vennie civilnek, hivatásosnak, dolgozónak és nyugdíjasnak egyaránt. Áldozatokat kell hozni MINDENKINEK, gazdagnak és szegénynek egyaránt, igaz az utóbbiaknak ez már nagyon nehéz, szinte lehetetlen.
    A rendvédelmi dolgozók úgy látom túlmisztifikálják a szakmájukat és nem hajlandók tudomásul venni, hogy a legtöbb szakmában ugyanolyan, sőt néhol különb veszélynek vannak kitéve a dolgozók. Nevetséges indokok hangzanak el, mint például, hogy milyen veszélyes nap mint nap éles lőszerrel dolgozni!? Valóban az. Csakúgy mint éles késsel, árammal, lézerrel, vegyi anyaggal, sorolhatnám hosszan. Nettó 100 ezres őrmesteri fizetés. A civil szférában diplomások sem keresnek ennyit, minimálbér a divat! Hétvége, ünnepnap? Orvos, boltos, kukás, buszsofőr, ismét sorolhatnám. Ötvenéves korára lepukkan, lerokkan? Igen valóban, mint mindenki, aki elhagyja magát, elhízik, masszívan dohányzik, netán alkoholizál, vagy szimplán csak olyan helyen kap munkát, amely hosszú időn keresztül súlyos egészségkárosodáshoz vezet! Mindezek mellett a rendvédelmisnek olyan tuti munkahelye van, hogy ha nem csinál disznóságot, akkor tényleg nyugdíjas koráig dolgozhat, a civil szférában kidolgozhatod a lelked, egyik napról a másikra felmondhatnak. Még az alkalmassági éves vizsgákon is megfelel mindenki, pedig a dolgozók kb. 15-20%-a tuti alkalmatlan.
    A rendvédelmi dolgozók nem voltak hajlandóak elhagyni az aranykalitkájukat, hogy megismerjék a civil valóságot, de most a valóság befészkelte magát hozzájuk. Jó lesz hozzászokniuk!”
  • 75. unknown 2011. június 08. 14:37
    „72. F&F 2011.06.08. 10:59
    "...Aki pedig azt mondja, hogy nem visszamenőleges az intézkedésük az gondolja végig újra...."

    1./ Nem kötelező visszamenned dolgozni, megtarthatod a megítélt nyugdíjat, de azt kérnék, szíveskednél ebből 16%-ot leadózni - havonta, ahogy kapod a havi járandóságot.
    2./ Megtarthatod továbbra is a havonta kapott 160 ezret, hozzá kereshetsz bárhol legális munkavállalásban akárhány százezret, a kettőt összeadod, s annak bruttóban, vagy nettóban számított 16 illetve 20%-át leadózod.

    Tönkre lennétek téve???????????????

    Ami pedig 2012 január 1-től lesz törvény, annak elkészítéséhez Orbán Viktor meginvitálta a szakszervezeti vezetőiteket.”
  • 74. lidocain 2011. június 08. 11:14
    „mama57 mentél volna rendőrnek akkor most nem kellene itt visitani és neked is járt volna. igaz most elveszik de sebaj. akkor azért moroghatnál.”
  • 73. bambinaXX 2011. június 08. 11:13
    „56, 60! mélyen egyetértek.
    A képviselők költségtérítési gyakorlata (=semmivel nem kell elszámoljanak) ellen indult egy civil mozgalom, de persze azt is kijátszották, minden maradt a régiben. Azt sem értem, hogy Pintér, pláne ha ilyen baromi jól keres (ugyan MIVEL????), és ny.díjas is: miért van még a porondon?? elhúzhatna már, hogy átadja a helyét egy fiatalabbnak(akinek munka kell), aki tesz is valamit.”
  • 72. F&F 2011. június 08. 10:59
    „Volt lehetősége I. orbán királynak a korkedvezményes nyugdíjakat átalakítani. Legutóbb 2006-ban, amikor gyurcsányék (igaz nem visszamenőleges hatállyal) módosítani akarták, de akkor igen csak vehemensen védelmezték a rendvédelmieket. Könny szökött a szemembe amikor olyan sok szépet mondtak rólunk, akik a hazát védjük! Most a szocik mondják azokat a fennkölt szólamokat. Egyformák ezek!
    Hogyan doktoráltak le jogismeretből ezek a kretének? Visszamenőleges hatályú jogalkotás egy jogállamban? Azonnal vegyék el tőlük a diplomát és fizessék vissza a képzési költséget. viktor király, ezt tanultad az angliai egyetemen? Aki pedig azt mondja, hogy nem visszamenőleges az intézkedésük az gondolja végig újra.
    Nem kell minket sajnálni, hisz mi vállaltuk ezt a hivatást! Én elfogadtam, hogy korlátozva vannak alkotmányos jogaim. Elfogadtam, hogy a parancsot végrehajtom, még ha az veszélyezteti az életemet vagy az egészségemet.
    A jogaimat és kötelességeimet meghatározó törvényeket és szabályokat nem én hoztam! Én végrehajtottam a reám rótt feladatokat, most az állam jön, hogy betartsa az általa vállalt kötelezettségeket!
    Nem kell engem sajnálni, de megvetni sem azért, mert megpróbálom megvédeni a járandóságomat!
    Ja, és NE "dögöljön meg a szomszéd tehene is"!”
  • 71. mama57 2011. június 08. 10:55
    „Én miért nem kapok korkedvezményt 30 év folyamatos 3-rom müszak után? Az Orosházi Üveggyárban nem állhatott le semmi mert karácsony ,vagy húsvét, van ott folyamatosan kellett dolgozni szombat, vasárnap is .A gyermekeimet 3-rom müszak mellett neveltem ,3 -rom gyermek nem volt ám olyan könnyű ,de TISZTESSÉGES FELNÖTEK LETTEK !!!”
  • 70. unknown 2011. június 08. 10:33
    „69. pistimolnar 2011.06.08. 10:01

    Korrekt lennél ha kitérnél a részletekre, hol és miben tartalmaz sok-sok csúsztatást a fenti cikk?”
  • 69. pistimolnar 2011. június 08. 10:01
    „HOFI G.: "Magyarországon az egy főre eső idióták száma kettő!"
    A cikk átvételével, - mely sok-sok csúsztatást is tartalmaz - a DM szépen benyalt az illetékes fővalagnak. Jó a gusztusuk. További jóétvágyat...”
  • 68. unknown 2011. június 08. 09:43
    „66. hege08 2011.06.08. 08:58

    Nyugalom, csak nyugalom! A sok felhang között elvész a lényeg: amit a kormány ajánl, mint kompromisszumot felkínált az vállalható. Mindenki, ha úgy gondolja oké, elmehet, maradhat a korkedvezményes nyugdíjban 160.000 forinttal, de csak annyit módosítana a kormány, hogy 16% adót kérne vissza belőle és nem nyugdíjnak nevezné a juttatást. Ha a korkedvezményes emberünk a "nyugdíjba vonulást" követően elhelyezkedik más legális munkakörben továbbra is megkapja a kivívott nyugdíját, de nyugdíját és új munkahelye keresetét összevonva azután fizetne bruttó, vagy nettó elszámolásban 16 illetve 20% adót (TB járulékot). Az, hogy hogy, s mint lesz 2012 január 1 után itt is a rendészeknél és majd a más iparágaknál ilyen-olyan időkedvezmény, vagy pótlék, az a törvénykezés folyamat majd ősszel lesz, amiben a szakszervezeti vezetőik is részt vehetnek. A pedagógusok hogy örülnének annak, hogy 50 éves korukban elkezdenék nekik kifizetni a 62-immár 65 éves korukig elszámolt teljes nyugdíjat, s utána még ott és annyit dolgozhatnának, kereshetnének pluszban, ahogy nekik jólesik. A rendészeti dolgozók ne várják, hogy a társadalom más gondolkodó dolgozó rétegei majd besegítenek a kivívott jogaik megvédésében. Egyébként senki nem kívánja a rendvédelmisektől, hogy állandó forradalmi hangulatú igénybevételben kellene felőrlődniük. 2006-ban a túléléséért küzdő politikai uralom volt érdekelt az olyan életüket és vérüket kockáztató akcióknak. De azt a hatalmat a választók 2010-ben elzavarták, leváltották. Békében és nyugalomban, egyetértésben kíván élni Magyarország. De ehhez előbb le kell győznünk az államadósságot, amiért mindannyiunk valamit fel kell adnia addigi igényéből. Én nyugdíjasként belenyugodtam a 13. havi nyugdíj elvételébe, s más árváltozás hatásába.”
  • 67. VV4 2011. június 08. 09:35
    „Ez az DM most tuti dől a támogatás amiért lepippantottátok állambácsit, a baj csak az, hogy ez egy rettenetesen nagy félre tájékoztatás és igen fontos tények hiányoznak... (életpálya, magyar rendszer hátrányai, fizetés stb...) Sebaj, a politikának megfeleltek, az olvasó és a korrekt tájékoztatás meg kit érdekel...”
  • 66. hege08 2011. június 08. 08:58
    „64. lukrecia 2011.06.08. 08:33

    Társadalmi egyenlőség? Rendben.
    Akkor nem kellene megkülönböztetni a rendvédelmieket a civilektől. Nem kell hogy megfigyelés alatt tartsák az egész családját, nem kell hogy bármikor rendelkezzenek velük, nem kell hogy kockáztassák életüket másvalaki életéért, majd ő eldönti az adott szituban hogy akar életet menteni vagy nem. Minden alkotmányos jogát amit elvettek tőle kapjon vissza, mert hát van egy pár amiről lemondott hogy rendőr vagy tűzoltó lehessen. És még sorolhatnám...
    Nevetséges az egész társadalom! Remélem a cigányok szociális juttatásait is megadóztatják, és munkára kényszerítik őket...”
  • 65. db 2011. június 08. 08:41
    „Aki úgy érzi nem jó irányba mennek a dolgok:
    http://sharetext.org/AJAG
    http://htfsz.hu/downloads/Plakat_Bohocforradalom_2011_06_16.doc”
  • 64. lukrecia 2011. június 08. 08:33
    „az utobbi ket kommentre a valasz: Magyarorszagon elunk. itt magyar fizeteseket kap az apolono, az ovono, a komuves, sot meg az orvos is. Nem kell kiragadni a magyar rendor fizeteset a kornyezetebol, kulonosen ha dobbenetes ellenkezo peldat is lehetne ra felhozni. A tarsadaalmi egyenloseget megkell teremteni, a regi szoci klienturaban elert vivmanyokat nem a jelenlegi kormanyon, hanem meg a 20 evvel ezelottieken lehetne szamonkerni.. Ideje eszrevenni elmult a husz evvel ezelotti rendszernek, a csipkerozsika alomnak vege. Mindenkienek osszelehetne hasonlitani a fizeteset, es munkakorulmenyeit a nyugati szinvonallal.
    A jelenlegi politikusokrol meg csak annyit, ezek vegre mar tesznek is valamit.
    A tarsadalom nem birja el a jelentos szamu allamu alkalmazott fizeteset, a tenyleges produktiv tevekenysegek nelkul foglalkoztatottak jelentos szamat. Ide tartozik , a sok rokinyugdijas, korkedvezmenyes nyugdij, es az allami alkalmazottak jelentos szama. Eltartok es eltartottak aranya nagyon felbillent.”
  • 63. pardon 2011. június 08. 08:33
    „hajrá!!a következő a pofátlan végkielégítést felvevők legyenek,azután a gusztustalan adócsalók!!
    ADÓFEGYELEM!!”
  • 62. Admin07 2011. június 08. 07:55
    „Nem lehetne az összes politikusunkat azonnal nyugdíjaztatni és Kenyába küldeni örök időkre?”
  • 61. hege08 2011. június 08. 07:44
    „Hasonlítsuk már össze a német ill. francia rendőr munkakörülményeit és fizetését a magyar rendőrével. Német rendőr fizetése 2500 euró, magyar rendőr fizetése 400 euró. Itt sem lenne probléma a nyugdíjjal ha megkapnák legalább az 1500 eurós fizut.”
  • 60. untouchable 2011. június 08. 07:41
    „6. spiler 2011.06.07. 14:56
    Egyet értek!!!
    8. nikyke 2011.06.07. 15:10
    Tudtommal egy pedagógus nem feltétlen bűnözőkkel dolgozik, ill. nem is esketik fel, hogy akár élete árán is megvédje hazáját vagy pont a Te segged! Tegyünk már különbséget átlag ember ( a Te szavaiddal élve ) és rendvédelmi dolgozó között, főleg ha belegondolsz, hogy a tiszthelyettesi állomány nettó 100 ezerből gazdálkodik havonta, ugyanúgy nem tudja fizetni a számlákat, és ezért az életét is adja ha kell??? Nap, mint nap éles lőszerrel dolgozni sem semmi! Vagy úgy szolgálni a törvényt, hogy senkit sem érjen joghátrány. Viszont abban igazad van, s szerintem erre gondoltál, hogy minden embert meg kellene becsülni, ki hasznos tagja az államnak, adót fizet, dolgozik, UNIÓS béreket kreálva úgy 7 év után ( talán időszerű lenne ).

    Szerintem a politikus bérét kell csökkenteni, akiket mi szavaztunk meg azért, hogy érdekeinket képviseljék, nem pedig a saját magukét ahogy ez mostanában divat! Nettó 200-ból ki tud jönni az összes szarrágó, csak a pofáját jártatja, nem kell nekik műteni, gyógyítani havi 130 ezerért, gyilkosokat őrizni adó fizetők pénzén! Ők azok akik pofátlanul zsebre vágják azokat a milliókat amit MI A NÉP keresünk meg fáradságos munkával és dobunk be a közösbe. Ők különbek? Nem lenne itt semmi probléma, ha Uniós béreket fizetnének úgy ahogy azt a többi tagállamban is teszik, nem értem a magyar miért más??!! Azt a sok segélyt megvonni a cigány népségtől, ne azért dolgozzunk már hogy másokat tartsunk el! És bevezetni azt újra, hogy akinek nincs munkája azt büntetni kell!!! Államosítani mindent, nem pedig privatizálni. Munkahelyeket teremteni, egységes erővel fellendíteni a gazdaságot. Sorkatonaságot visszaállítani, megnevelve így a sok kukaborigató, tiszteletlen már semmitől sem számít neki hulladékot. Mert azok. Ebben az országban mindenki mellé pofázik, itt mindenki mással foglalkozik! Ez itt a probléma.

    Viszont kell nekünk VV4, 5, kell nekünk megasztár, x-faktor, győzike-show, dél-amerikai telenovella, nah meg Ezo TV!!! Nem hiszem el, hogy erre van igény, ez kell a magyarnak????? Akkor szenvedjen.”
79 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jóri: Törvényt sért a Szociális Konzultáció 2011

Sérti a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény előírásait a Szociális Konzultáció 2011 keretében végzett adatkezelés Tovább olvasom